Szláv bábok a globalista sakktáblán: zsidók, oligarchák, és egy testvérharc tanulságai (II. rész)

Első rész: Szláv bábok a globalista sakktáblán: zsidók, oligarchák, és egy testvérharc tanulságai (I. rész)
 

A felforgatásokban világszerte élen járó álcivil szervezetek, illetve azok kapcsolatrendszere kormányokkal, vállalatokkal, politikai elitekkel egy fontos része mindannak, ami most Ukrajnában zajlik. Bár egy már kitaposott úton járnak, mindennek a vizsgálata ezen konkrét folyamat kapcsán újból kiváló alkalmat ad nekünk arra, hogy megfigyeljük, hatalmi blokkok vagy nemzetközi körök miként fecskendezik mérgüket egy térségbe, átformálva azt saját érdekeik mentén. Az átlagos ukrán egy évtizede még azt hihette, hogy békés, demokratikus, európai országban él, ma pedig háború van, és nagyhatalmak csatatere lett hazája.

A 2013/14-es maidani események nem a semmiből pottyantak ki, hanem egy hosszabb aknamunka szárba szökkenése volt mindaz. A híres amerikai oknyomozó újságíró, Robert Parry rámutat Oliver Stone és Igor Lopatonok 2016-os filmjében (Ukraine on Fire, 31:45-nél), miként is működik mindez:

Nemzeti Alapítvány a Demokráciáért (National Endowment for Democracy, NED) alapítói a zsidó Allen Weinstein és Carl Gershman. A NED a maidani eseményekben is alaposan részt vett. Az orosz kormány és állami média a NED-et rendszeresen – és helyesen – ellenséges szervezetként jellemezte, majd 2015-ben azzal vádolták őket, hogy részük volt a maidani eseményekben, és „nemkívánatos” szervezetként az első „civil szervezet” volt, amit betiltottak az ún. „nemkívánatos szervezetekre” vonatkozó új törvény segítségével. 2019-ben Kína is hasonlóan vádolta meg szervezetet a hongkongi események segítésével, és hogy az az USA hírszerzési szerve, majd büntetést is kiszabtak rájuk.

Ahogy Kerry Bolton, új-zélandi író és elemző is bemutatta, a NED régóta és mélyen belefúródott Ukrajna szervezetébe: „A NED a kezdetektől fogva ott volt [Ukrajnában] a civil társadalom aktív gyökereinek ápolásában az 1980-as években” – írta Gershman pár éve. Mint a zsidó vezető kifejtette 2015-ben, a cél Ukrajnával Oroszország tradicionista hatalmának megbuktatása, és beolvasztása a globalista-neoliberális levesbe:

A mézes-mázas fogalmazást átlépve, itt természetesen a deviáns-posztmodern fajkevert népesség kialakításáról van szó (amit Amerika mára már „képvisel” – pedig ott se volt mindig így), ellenben az öntudatos nemzettel. Ahogy Bolton rámutat, a NED évi több millió dollárt költ Ukrajnában aktivisták képzésére és egyéb társadalomformáló műveletekre. Nem világos, hogy mindez bele van-e számolva abba az összegbe, amit az amerikai kormány egyik hivatalos oldalán is említettek 2013-ban: „Több mint 5 milliárd dollárt fektettünk bele [1991 óta], hogy segítsük Ukrajnát ezekben [a liberalizálódásban] és más célokban, amelyek egy biztonságos, virágzó és demokratikus Ukrajnát fognak biztosítani.”

Gershman szerint „Ukrajna a legnagyobb díj”, és ha sikerül az országot beolvasztani a globalista masszába, „Putyin nemcsak a közeli külföldön, hanem Oroszországban is vesztésre állhat”, mert „Ukrajna döntése, hogy csatlakozik Európához, felgyorsítja a Putyin által képviselt orosz imperializmus ideológiájának bukását”.

Carl Gershman a NED képviseletében Kijevben, az Ukrán Zsidó Konföderáció, a Zsidó Világkongresszus és az Ukrajnai Zsidó Találkozó szervezésében létrejött, több mint 500 zsidó vezetőt fogadó 2019-es gyűlésen (kép: ukrainianjewishencounter.org)

Egy másik NGO, ami szerepet játszott, az Egyesült Akcióközpont (United Action Centre), akik önmeghatározásuk szerint: „Tevékenységeink során minden szempontból függetlenek, politikailag pártatlanok vagyunk.” Ennek ellenére, Douglas Valentine, A CIA mint szervezett bűnözés: Hogyan korrumpálják az illegális műveletek Amerikát és a világot? című könyv szerzője rámutat:

Valóban, az iráni származású globalista Omidyar ukrajnai szerepvállalását dokumentumok is igazolják (lásd még itt). George Soros sem maradhat ki a sakkjátékból, amint Stone 2016-os filmjében is hallhatjuk tőle (43:30-nál): „Létrehoztam egy alapítványt Ukrajnában még mielőtt Ukrajna függetlenné vált Oroszországtól, és az alapítvány azóta is működik, és egy fontos szerepet játszott a mostani [maidani] eseményekben.”

Az Atlanti Tanács (Atlantic Council), egy NATO-közeli agytröszt szintén aktív Ukrajnában. Ennek az egyik pénzelője és feje a milliárdos ukrajnai zsidó, Viktor Pincsuk. A The Intercept (ami ironikusan egy Omidyar által pénzelt lap) cikkéből: „Az Atlanti Tanács elindította az »UkraineAlert« elnevezésű kiadványt is, amely naponta jelentet meg cikkeket Oroszország elrettentéséről. Egy nemrégiben megjelent cikk, a »Felmérés: Nyugati közvélemény támogatja Ukrajna erőteljesebb támogatását Oroszországgal szemben«. A cikk azonban nem említi, hogy az alapítvány az Atlanti Tanács egyik nagy támogatója, évente 250 000-499 000 dollárt adományoz, és hogy maga Pincsuk – Ukrajna második leggazdagabb embere – az Atlanti Tanács nemzetközi tanácsadó testületének tagja.”

A FAIR nevű médiafigyelő szervezet összeállításában a Tanács kapcsán ezt olvashatjuk:

Helyesebben, az ukrán bábfigurákat fel lehet áldozni a globalista sakktáblán az „amerikai” neoliberális rend stratégiai helyezkedésének céljából.

Hasonlót javasolt a RAND is, ami egy „amerikai nonprofit globális politikai agytröszt, amelyet 1948-ban hozta létre a Douglas Aircraft Company, hogy kutatást és elemzést kínáljon az Egyesült Államok fegyveres erőinek. Az Egyesült Államok kormánya és magánalapítványok, vállalatok, egyetemek és magánszemélyek finanszírozzák.” Egy 2019-es tanulmányukban azt javasolják az Egyesült Államoknak, hogy véreztessék ki Oroszországot különböző beáldozható bábfigurák (értsd: országok, nemzetek, emberi életek) segítségével:

A kormányközeli zsidó szervezet sakkozása aztán így folytatódik:

Ha a RAND-tanulmány pszichopatikus jellege még nem lenne egyértelmű, álljon itt még ez a rész: „A fenti lehetőségekkel kapcsolatos orosz aggodalmakat tovább fokozhatják bombázók rendszeres telepítései európai és ázsiai bázisokra, valamint további taktikai nukleáris fegyverek Európába és Ázsiába történő telepítései.”

Itt érdemes pár szóban kitérni arra, hogy milyen kormánynak is adnak tanácsot pontosan. A The Jerusalem Report 2021. február 22-i számában ezt olvashatja a zsidó közönség: „Joe Biden egy erős, tapasztalt csapatot nevezett ki az új kormányzatába. Köztük van egy minyán és fél [több mint egy tucat] zsidó. Valóban, kíváncsi vagyok, hogy volt-e valaha is ennél zsidóbb amerikai kormányzat…” A Times of Israel is hasonlóan ezzel dicsekszik: „A külügyminisztertől az igazságügyi miniszterig az amerikai zsidóság sokszínű keresztmetszete fog helyet foglalni a leendő elnök kabinetjének asztalán és a kormányzatban máshol is.”

A Biden-kormány néhány főbb zsidója

Így amikor az „amerikai kormányról” vagy „Amerikáról” van szó, például az ukrán-orosz ügy kapcsán, hallgassunk kivételesen a zsidó elemzőkre, és értsük azt nyugodtan úgy, hogy egy (dominánsan) „zsidó kormányzat” az, amiről tulajdonképpen beszélünk. Ennek a kormánynak államtitkára Victoria Nuland, aki maga is zsidó, és aki nyakig érintett mind a maidani és a jelenlegi ukrán-orosz eseményekben. Annak idején valakik kiszivárogtattak egy Nuland és Geoffrey Pyatt akkori ukrajnai nagykövet közötti, 2014. február 4-i telefonbeszélgetést, ami rendkívül árulkodó, ebben ugyanis tulajdonképpen szó szerint személyesen válogatják össze a puccs utáni új „ukrán kormányt” (szöveg itt, hangfelvétel itt):

Vitalij Klicsko (b) és Arszenyij Jacenyuk (j) Victoria Nuland és Geoffrey Pyatt társaságában

Így is lett: három héttel később ismeretlenek többtucatnyi embert lőttek agyon, és a puccs beteljesedett, majd, bár – mint már rámutattam – alkotmányellenesen, de Jacenyuk lett az új miniszterelnök. Az akkori alelnök Joe Biden pedig beiktatta drogos és szakirányú képzés vagy tapasztalat nélküli fiát, Hunter Bident a Burisma nevű ukrán energiatársasághoz havi 50 ezer dolláros (több mint 17 millió forintos) fizetésért. Amikor ez kiderült hetekkel a 2020-as amerikai választások előtt (amiben Biden elnökjelöltként vett részt), a nagyobb közösségi oldalak, mint a Twitter vagy Facebook, letiltotta az ezt feltáró cikk megosztását, az Omidyar által fenntartott The Intercept pedig nem volt hajlandó leközölni Glenn Greenwald cikkét a témáról, aki bár homoszexuális és zsidó is, rendelkezik újságírói elvekkel, és a baloldalt – ahogy akár Izraelt is – gyakran bírálja, és aki amúgy a lap társalapítója is volt egykoron.

Zsidók a háttérben és előtérben egyaránt

Mint ismert, Volodimir Zelenszkij, aki maga is zsidó, egy színész-humorista volt eredetileg, méghozzá az ukrajnai zsidó milliárdos Igor Kolomojszkij televíziója által felfuttatva egy olyan sorozattal, amiben az egy jószívű tanárt alakított, akiből váratlanul Ukrajna miniszterelnöke lett.

Volodimir Zelenszkij (balról a második) a sztárság útján

A milliárdos, aki a Privatbank fejeként szívta tele magát egy hatalmas vagyonnal, 2017-ben Svájcba, majd Izraelbe menekült, miután az akkori Porosenko-kormány lefoglalta a bankot és nagyszabású csalással vádolta meg, ami szerintük egész Ukrajna gazdaságát veszélyeztette. Az orosz Russia Today cikkéből megtudjuk ennek kapcsán, hogy 2016-ban, amikor már a Krím-félsziget ismét Oroszországhoz tartozott, miként kezelték ezt a hatóságok:

Zelenszkij (középen) és Kolomojszkij (jobbról második) egyeztet

Zelenszkij megválasztása után, immár biztonságban érezve magát, Kolomojszkij is visszatért az országba. A The New York Times idézi befolyásáról a zsidó oligarchát:

Olyan korrupt játszótérré züllött a Maidan utáni Ukrajna, hogy a már említett, másik zsidó milliárdos, Viktor Pincsuk befolyási körébe tartozó Atlanti Tanács cikkezik Zelenszkij oligarchaellenes korábbi választási ígéreteiről:

A fentiek nem meglepő fejlemények, ismerve az ún. Pandora-iratok alapján, hogy maga Zelenszkij is mennyire korrupt:

Az iratok 38 ukrajnai politikust neveznek meg, ami a legtöbb minden ország közül.

Igor Kolomojszkij

Miközben Zelenszkij nem siette el a választási kampányban beígért korrupcióellenességet, addig nem pazarolta az időt, és a vele kritikus három oroszbarát televíziót sikeresen bezáratta. A nyomtatott sajtó sem úszta meg, és a szintén oroszbarát Kyiv Post is be lett tiltva.

„Szemiták által vezetett” ukrán „neonácik”?

Megfigyelhető volt már a maidani eseményekben is a szélsőjobboldali mozgalmak részvétele, mint a Jobb Szektor (Пра́вий се́ктор) vagy a Szvoboda párt. Az odesszai vérengzésben, és az azóta tartó orosz-ukrán háborúban is jelen vannak olyan csoportok, mint az Azov Zászlóalj (Полк Азов), Dnyipro 1 és 2 (ФК Дніпро-1, ФК Дніпро-2) futballhuligán csoportok, és az Aidar Zászlóalj (Айдар). Ezek a csoportok ez elmúlt évtizedek hagyományos nacionalista-nemzetiszocialista és huligán szubkultúrák elemeit viselik magukon: a kelta kereszt, horogkereszt, napkereszt, karlendítés stb. fel-felbukkan köreikben. Az évek folyamán ezen mozgalmak és prominens figuráik a neoliberalizmust akaró, EU-barát ukrán kormányok részévé váltak, például az Azov hivatalosan is a Nemzeti Gárda része lett, az odesszai lincselésben résztvevő Jobb Szektor vezetőjét pedig maga Zelenszkij tüntette ki az Ukrajna Hőse díjjal. Andrij Parubij, a magyar- és oroszellenes Szvoboda párt társalapítója maga is jelen volt Odesszában, s közben Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsának lett a feje (ennek ismeretében nem meglepő, hogy az odesszai lincselés elkövetőit azóta se kutatták fel).

Az Egyesült Királyság 3615 darab, összesen 32,7 milliárd forintnyi páncéltörő NLAW rakétát adott Ukrajnának, köztük az Azov tagjainak is (a képen) a declassifieduk.org szerint

Ami ezen túl érdekes, és itt témába vág, hogy a fent említett szinte mindegyik csoportot a zsidó mágnás Kolomojszkij pénzeli, vagy hozta létre eleve. Mindez közismert. Az al-Dzsazíra cikkéből:

Ezen túl a zsidó pénzember 10 ezer dollár (kb. 3,5 millió forint) fejpénzt is ajánl, azoknak, akik orosz „szabotőröket” és „ügynököket” fognak el. Kolomojszkij a maidani események óta az Azov legfőbb finanszírozója, és egyben azokat saját verőlegényeiként is alkalmazza (amikor éppen nem az orosz testvéreik ellen küldi őket), amint kiderül a Reuters cikkéből:

Az Azov mellett egy másik soviniszta csoport, a C14 is hasonlóan kapható erre-arra pénzért. Egy Facebook-bejegyzésben így hirdetik zsoldos szolgáltatásaikat: „A C14 neked dolgozik. Segíts nekünk a felszínen maradni, és mi segítünk Neked. Rendszeres adományozók számára megnyitunk egy kívánságdobozt. Melyik ellenséged életét szeretnéd megnehezíteni? Megpróbáljuk azt elintézni.” A C14 a maidani zavargásokban is részt vett anno, és érdemes tudni, hogy a magyarellenes Szvoboda párt ifjúsági tagozatából alakult ki – ez az a párt, mely szerint a magyarok „megszállva” tartják Kárpátalját, és amely betiltaná nemzetünk himnuszát is.

A zsidó oligarchák és a zsidó miniszterelnök által konkrétan megszállt ukrán kormány nincs a C14 vagy az Azov ellenére: Jeven Karasz (C14-vezér, a jobb sarokban) és Dmitro Satrovszkij (Azov-vezér, az alsó sor bal szélén) Zelenszkij asztalánál

Itt érdemes idézni Karasz ez év február eleji egyik beszédének vonatkozó részét is: „Mára már olyan sok fegyvert kaptunk, nem azért, amit egyesek mondanak, hogy »a Nyugat segít rajtunk«, nem azért, mert a legjobbat akarják nekünk, hanem azért, mert mi elvégezzük azokat a feladatokat, amiket a Nyugat kiszabott, mert mi vagyunk az egyetlenek, akik készen állnak arra, hogy ezeket elvégezzék. Mert jól érezzük magunkat. Jól érezzük magunkat, amikor ölünk, és jól érezzük magunkat, amikor harcolunk, ők meg: »ejha, nézzük, mi lesz ebből!«”

Bár az ukránoknak vannak jogos panaszaik az oroszokkal szemben (ez a konfliktus bonyolult), mégis nehéz elképzelni, hogy magukra valamit is adó nemzetiszocialista németek anno osztrák testvéreiket gyilkolták volna amerikai zsidó bankárok pénzéből, vagy hogy magyar hungaristák székelyeket öltek volna zsidóbolsevik pénzből és fegyverrel, miközben azok megvetik lábukat magyar földön. Az ukránoknál most ehhez hasonlót láthatunk.

Szláv egység vagy testvérharc?

Bár az orosz hatalom inkább eurázsiai tradicionista, semmint fehér nacionalista, de egy megbuktatott Oroszország, ami így egy újabb, neoliberális nagyhatalommá válna az új NATO/EU/USA által támogatott vezetéssel, egy komoly veszteség lenne a hagyományos európai fehér civilizáció számára az ezt a rendet szétmarni akaró hatalom elleni harcban. Pont a „szemiták vezette Untermenschek” új Európájának már haladó állapotban lévő projektjét segítik így ezek az ukrán soviniszták, mert fontosabb nekik az oroszellenesség és a testvérharc – és ezzel a NATO/EU akolja –, mint például egy lehetséges pánszláv egység a fajkevert és degenerálódott, hanyatló Nyugat új rendje ellen. Lehetne pedig lehetőség az, hogy az ukrán nacionalizmus elkerüli a soviniszta testvérellenességet, elutasítja a neoliberális rendbe való besorozódást (és lassú halált), kialakítva a környező országokkal egy jó viszonyt, egy szláv blokkot, amivel viszonylag függetlenek maradnak, és a helyi oroszokkal jól bánnak, esetleg azoknak területi autonómiát adnak. Még ha érthető is, ha az ukránok nem akarnak orosz befolyás alá kerülni, jelenleg a választás csak az orosz rend vagy a degenerált, nemzetvesztő fertő. Tekintve, hogy aktívan segítik ennek a fertőnek az erőit, kijelenthetjük, hogy már választottak. Ennek fényében nyilván az is érthető, miért pénzeli őket egy zsidó, és miért kaptak zöld jelzést a neoliberális Nyugattól az utóbbi időben.

Ez a hatalom messzebb tekint a jövőbe, és több mindenre rálát. Jelenleg Oroszország gyengítése, a háború kiterjesztése és elhúzása nekik hasznos – akkor is, ha ukrán civilek hullanak, ahogy a közel-keleti stratégiai rendezkedések keretében meg az ottani civilek hullottak. Mint megtudtuk a zsidó Madeleine Albright akkori amerikai ENSZ-nagykövettől, leendő külügyminisztertől a félmilliónyi ott meghalt gyerek kapcsán, még 1996-ban: „Szerintem ez egy nagyon nehéz választás, de az ár, szerintünk megérte.” A NATO-s Atlanti Tanács mosdatja például az Azovot, ezzel is segítve őket oroszellenes harcukban (a zsidó-globalista hatalmas fegyverarzenál mellett, amit kapnak), de ugyanígy mosdatták ezek az erők a szíriai „mérsékelt lázadókat” is, akiket szintén ágyútöltelékként használtak globalista stratégiai harcaikhoz (és ahol valószínűleg az oroszok segítsége mentette meg Szíriát a bukástól – ezt sem felejti nekik el az ellenséges hatalom). A Facebook, ahol eddig tiltva volt az Azov, immár feloldotta a tiltást, és dicsőíthető a csoport (mert oroszellenes harcot vívnak) – hovatovább: immár az „orosz megszállók” elleni erőszakra való felszólítást is engedélyezik.

Szomorú mindez, mert amúgy lenne sok gond, amivel ukrán nacionalisták foglalkozhatnának: például a kb. 76 ezer, többnyire nem fehér, indiai és néger vendégdiák (akik sok esetben maradni akarnak majd). Az izraeli haszid zsidók körében például hagyomány az ukrajnai szexturizmus, és a török szexturizmus és emberkereskedelem is közismert (a zsidók és törökök általi szexrabszolgaság ráadásul hosszú múltra tekint a térségben), amivel szintén kezdhetének valamit a férfiak, de szégyenszemre a feminista FEMEN az, ami ezzel a gonddal foglalkozik. Például: „Egy tanulmány kimutatta, hogy a szexuális szolgáltatásokat nyújtó ukrán nők 11%-a 12 és 15 év közötti. Néhány regisztrált esetben a prostitúcióban részt vevő ukrán lányok életkora mindössze 10 év volt.” (Ez az oroszoknál is komoly gond.)

„Ukrán menekültek” – A soviniszták által segített Maidan utáni Ukrajna már a nemzetvesztő „nyugatiasodás” útján halad

A független Ukrajna elfogadását alátámasztani látszik, hogy Viktor Medvedcsuk, a Moszkva-barát Ellenzéki Platform – Az Életért párt vezetője szerint azonban az orosz és ukrán két külön nemzet, és egy önálló szomszédos országot képzel el, ami nem ellenséges az oroszokkal, Putyin pedig őt ezzel együtt támogatja, amint a filmből kiderül. Nem csupán támogatja politikailag, de személyes barátok is: Putyin Medvedcsuk lányának keresztapja. (Medvedcsukot a film óta nemrég letartóztatták, hazaárulással és a terrorizmus támogatásával vádolják, de állítólag megszökött a házi őrizetből.) Ez is azt mutatja, hogy Putyin nem ellenzi a független Ukrajna lehetőségét, nem feltétlenül bekebelezni akarja azt, amint egyesek vélik. Legalábbis még 2019-ben nem, de erre utal az is, hogy a jelenlegi háborús orosz követelések szerint Ukrajna megmaradhatna semleges országként, ha – amellett, hogy elfelejti a NATO/EU-csatlakozást – lemond a Krím-félszigetről, és elismeri Donbasz függetlenségét (korábban annyit szerettek volna, ha legalább az ottani oroszok autonómiát kapnak, de ezek szerint az már nem elég). Hogy ennek híján mi lesz, majd kiderül.

Valóban, genetikai kutatások rámutattak már, hogy bár közeli rokonok persze, az ukránok elkülöníthetők az oroszoktól, ahogy más szláv népek is egymástól, valamilyen szinten. Bár „túlnyomórészt közös apai ági felmenőkkel” rendelkeznek (Balanovsky et al., 2008), mégis kirajzolódnak különbségek (Utevska et al., 2015). Mindemellett kulturálisan is már valamelyest elkülönülnek az oroszoktól. Nem csoda ez, elég ha felidézzük, milyen borzalmakon esett át az ukrán nép csak a 20. század alatt a német-szovjet présbe szorítva: de ott volt még a holodomor, Csernobil stb. Kiérdemelték nehézségek hosszas sorával, hogy nemzet legyenek, s mint olyan, megérdemelnek egy területet (akár önállóan, akár az Orosz Birodalom autonóm részeként). Mivel azonban nagyon sokszor változtak már a határaik, kérdés, melyik terület ukrán, melyik orosz – vagy, ha már itt tartunk: melyik magyar.

Kondicionálás és képmutatás

Érdemes megjegyezni, hogy a jelenlegi amerikai-atlantista ellenszenv az oroszok ellen jelentős mértékben helyezkedik az elmúlt kb. 6 év nagyszabású oroszellenes hisztériájának alapzatára. Donald Trump 2016-os elnökké választásával a sokkolt és magukból kikelt demokraták egyik mindent elsöprő összeesküvés-elmélete volt, hogy oroszok segítették hatalomra Trumpot, és hogy (egy prostituáltakra vizelő pornográf videó segítségével) zsarolják, s ezzel így irányítják őt. Ez utóbbi volt az ún. Steele-dosszié, és az egész hisztérikus elméletet ma már úgy ismerjük – a híres Watergate-botrány után szabadon –, hogy Russiagate. A Russiagate a fősodrat minden szintjét átitatta, és hatása máig tart, bár mára már végérvényesen megcáfolódott az eleve nevetséges, komoly alap nélküli elmélet, és kiderült az is, hogy a Demokrata Párt keze volt a dologban. Mindez azonban normalizálta az oroszellenességet, és az „orosz befolyás”, „orosz ügynökök”, a szinte minden mögött álló „Oroszország” mindennapos vádakká és szitokszavakká váltak (a zsidó befolyás és Izrael-lobbi továbbra is érinthetetlen, ami eleve mutatja, kik is rendelkeznek valódi befolyással…). Az „orosz” a „rossz” és „romlott” szinonímái lettek a köznyelvben. Ma pedig már szinte minden területen betiltanak és eltávolítanak mindenféle orosz dolgot, Dosztojevszkijtől Csajkovszkijig, vagy karmestertől opera-énekesnőig, orosz filmektől a vakcinákig. A napokban pedig az EU a Google-től kérte, hogy cenzúrázzák az orosz tartalmakat, amihez még a DuckDuckGo is csatlakozik, akik elvileg egy szabadabb keresőmotor lennének.

Megrongált orosz közösségi színház a kanadai Vancouverben (2022. március 4., kép: theparadise.ng)

Bár sok ilyen eset most az invázióra való reakció, mindennek a Russiagate-hangulatkeltés gazdag táptalajt biztosított, hiszen például senki nem csinálja ugyanezt Szaúd-Arábiával, akik jelenleg is Jemen bombázásával vannak elfoglalva (2015 óta kb. 19 ezer halottal). Szaúd-Arábia Amerikával és Izraellel barátságos ország, kapnak is rengeteg pénzt és fegyvert, így ellenük nincs uszítás. (De ha már képmutatás: az ukrán – valódi – menekültekből nem kér a közel-keleti, katonakorú, többnyire egyedülálló férfiakat tömegesen befogadó Svédország, se az Egyesült Királyság, de Izrael sem. Szintén megjegyzést érdemel, hogy az iszlamista terror kapcsán a „muszlimellenesség”, majd a koronavírus kapcsán az „ázsiaiellenesség” miatt aggódók most nem aggódnak az oroszellenesség miatt…)

A Russiagate élén leghevesebben a zsidó kongresszusi képviselő, Adam Schiff állt. Mint Schiff kijelentette 2020 januárjában: „Az Egyesült Államok segíti Ukrajnát és népét, hogy ott harcolhassunk Oroszország ellen, és ne kelljen itt [Amerikában] harcolnunk Oroszország ellen.” A háború elkerülhető lett volna a Schiff-féle Russiagate-hisztéria és oroszellenesség nélkül, ha a dominánsan zsidó kormány nem ellenséges, és inkább nyomást gyakorol mindkét félre, hogy a minszki megállapodást betartsák, véget vetve a donbaszi háborúnak, de Amerika harcot akar – proxyk segítségével, mint az ukránok jelenleg, akiket hatalmas pénzekkel és fegyverszállítmányokkal „segít”, hogy így „harcolhassanak Oroszország ellen”. A maidani események idején 2013-ban amerikai szenátorok, mint a neokon John McCain személyesen látogatta meg Arszenij Jacenyukot és a szvobodás Oleg Tyahnibokot, de később a puccs utáni kormányt is látogatta még McCain Lindsey Graham társával együtt 2016-ban, amikor világossá tették, hogy „a ti harcotok a mi harcunk”, és hogy 2017 lesz „az offenzíva éve”. „Mind visszatérünk Washingtonba, és előremozdítjuk az Oroszország-ellenes ügyet” – tette hozzá Graham, aki pár nappal ezelőtt már Putyin tulajdonképpeni megölését sugallta: „Az egyetlen módja annak, hogy mindez véget érjen, barátom, az ha valaki kiiktatja ezt a figurát”.

A magyar- és oroszellenes Oleg Tyahnibok Joe Bidennel 2014. április 22-én (két hónappal a maidani tömegmészárlás után, napokkal az odesszai tömeglincselés előtt)

Mindeközben Oroszország is rákapcsolt a cenzúrára, és több liberális médiumot záratott be. Nem kizárt, hogy mindezzel idővel az ország méginkább jobbra tolódik politikailag, jobban megszabadulva a nyugati neoliberális befolyástól, politikai és kulturális területen. Az oroszok körében Putyin népszerűsége stabilnak tűnik egyelőre – azok, akik most hangosan ellenzik, zömében eleve ellenezték. Ha hihetünk a felméréseknek, az ukrajnai bevonulás óta Putyin népszerűsége inkább még növekedett is 60 százalékról 71-re. A kormányfüggetlen orosz Levada Központ adatai szerint pedig az oroszok több mint 66 százaléka a NATO-t, Amerikát vagy Ukrajnát okolja a konfliktusért, és csak 4% szerint Oroszország hibája. Érdemes azonban az ilyen adatokat ilyenkor óvatosan kezelni.

Az ukrán színtér zsidó befolyásának elemzése mellett rá kell mutatni azonban, hogy az oroszok sem mentesek mindettől. Bár Putyint annak idején arról ismerhettük meg, hogy (nagyjából) kisöpörte a zsidó oligarchákat, akik megszívták magukat a Szovjetunió bukása után, ma is jelen vannak egyesek. Például az orosz beavatkozás miatt szankcionált 3 oligarchából ketten zsidók voltak: a fivérpár Borisz és Igor Rotenberg. Azóta az oroszországi és izraeli állampolgár Roman Abramovics zsidó milliárdos is felkerült a szankcionáltak listájára, annak ellenére, hogy számos izraeli szervezet kérte: ne büntessék Abramovicsot, mert függenek hatalmas adományaitól, amivel a megszálló telepesmozgalmat vagy a holokausztmúzeumokat támogatja. Ezen túl Putyin nagyon jó viszonyt ápol a Chabád Lubavics, zsidó felsőbbrendűséget valló szektával is. Annyi viszont jelentős különbség, hogy – ellenben Ukrajnával, ahol domináns a befolyásuk – míg Putyin hagy ezen zsidóknak egy bizonyos mozgásteret, nem engedi nekik át az irányítást: Oroszország eurázsiai/szláv hatalom.

Jelenleg úgy tűnik, hogy a globalista blokk terve Ukrajna Afganisztánná tétele: egy éveken át tartó konfliktus, amiben az ágyútöltelék Ukrajna (és, ha mindez tovább fokozódik, esetleg más országok) Oroszország kifárasztására szolgál, mely ugyanakkor, idővel akár belső feszültségeket is eredményezhet, és egy kívülről támogatott „színes forradalommal” puccs is elérhető lehet. A már említett RAND-tanulmányra itt érdemes emlékeztetni ismét, ami kb. ezt vázolja fel. Valóban, az afganizálódás folyamatban van. A Reuters cikkéből megtudjuk, hogy: „Az Európai Unió »tabut döntött« azzal, hogy első alkalommal állapodott meg arról, hogy közösen finanszíroz fegyverszállításokat egy harmadik országnak, hogy segítsen Ukrajnának az orosz invázió elhárításában – jelentette ki Josep Borrell, az EU külügyi vezetője. […] Az EU 450 millió eurót biztosít fegyverekre Ukrajnának, és 50 millió eurót nem halálos eszközökre az EPF-ből.” Az EPF (Európai Békekeret) a tagállamok pénzéből adódik össze, így magyarok is finanszírozzák mindezt. Lásd még: „Magyarország hozzájárult az Európai Békekeret (EPF) aktiválásához, amely lehetővé teszi, hogy az EU fegyvereket szállítson Ukrajnának…” És persze Magyarország támogatja Ukrajna EU-csatlakozását is. Amint John Mearsheimer politológus megjegyezte: „Az orosz vezetők szemében az EU-bővítés a NATO trójai falova.”

Következtetések

Tanulságként vonhatjuk le a jelenlegi háború kapcsán, hogy az ún. „civil szervezeteket” komolyan kell venni, mert súlyos károkat okozhatnak. Ezek gyakran idegen hatalmak, vállalatok vagy milliárdosok felforgató hadseregei egy modern hadászati stratégiával, betiltásukkal nem kell szégyellősködni. Az „NGO”-k – pénzük, befolyásuk, kiképzett aktivistáik, propagandájuk stb. – nélkül talán nem lett volna Maidan, és nem úgy alakul a helyzet, ami a 2014-ben kezdődött, majd idén februárban elfajult háborúhoz vezetett. Az oligarchák veszélye szintén ismét egyértelmű: zsidó pénzek által finanszírozott osztagok nélkül talán nem alakult volna ki a donbaszi háború, és valószínűleg ma nem lenne Zelenszkij-kormány sem Ukrajnában, így talán ukrán-orosz háború se lenne (ami eleve szorosan köthető a donbaszi helyzethez és a kormányhoz, amint Putyin rendszeresen világossá tette azt két hivatkozott februári beszédében). Nem lenne több száz civil halott, és ki tudja, mit hoz még ez a konfliktus… Régi bölcselet – és mint minden olyan, rendszeresen beigazolódik –, ami szintén tanulság: a jelenleg a Nyugatot zömében uraló degenerált, neoliberális-globalista elit elképesztően álszent, képmutató, hazug és végtelenül aljas. Bármennyi civil „báb” életét feláldozzák a sakktáblájukon.

Egy másik tanulság nekünk magyaroknak mindebből még, hogy az etnikai konfliktusokkal óvatosan kell bánnunk. Sok sérelmünk és jogos panaszunk van szerbekkel, tótokkal, románokkal, vagy akár ukránokkal és több mással szemben, de figyelmesnek kell lennünk, hogy ne használják ki ezen konfliktusainkból adódó ellentéteinket egy hosszútávon károsabb folyamat előidézéséhez azok, akik ezt teszik már évezredek óta. Nehéz néha a nemzeti érdekérvényesítés (és ezzel a szomszédos népekkel való esetleg szükséges szembeszállás), és a faji-civilizációs fennmaradás között okosan navigálni, de fontos. Ha megnyitjuk házunk ajtaját egy sereg patkány előtt, hogy azzal elriasszuk azt, akivel civakodunk éppen, nem békés otthont, hanem egy patkányokkal elárasztott házat kapunk.

Csonthegyi Szilárd – Kuruc.info