Kétezer-százhetvenhét milliárd forint – a 2018-as költségvetés zárszámadásáról szóló törvényben ekkora bevétel szerepel személyi jövedelemadóból (szja). A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ebben az évben 4 millió 470 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma. Vagyis
egy foglalkoztatott havonta átlagosan 40 598 forint szja-val járult hozzá a közkiadásokhoz.
Ez a szám nagyságrendileg 270 ezer forintos bruttó fizetés 15 százaléka.
Mi a gond ezzel a számmal?
A statisztika olyan, mint a bikini: sok mindent megmutat, de pont a lényeget takarja el
– szól az ismert vicc. Az átlag és a medián közti statisztikai különbség viszont épp egy ilyen lényeges kritérium.
A fenti számot alapul véve: ha Al Bundyhoz hasonló cipőeladótól bankvezérig mindenki 270 ezer forintos fizetésre lenne bejelentve, családi adókedvezményt pedig senki nem érvényesíthetne, akkor valós képet festene az átlag. Csakhogy egy piacgazdaságban a közmunkás, a szalagmunkás, a cipőeladó, az újságíró, a mérnök, az orvos, a tanár stb., illetve a bankvezér fizetése is számtalan tényezőtől függ, így természetesen eltér. Nem is kicsit.
Aki meg a konténerben turkál, / Annak a Hollywood Boulevard / Lenne a harmadik emelet négy, / Ahonnan reggel lifttel mégy el
– énekli Lukács László és baráti köre az Agyarország című dalban, utalva a
társadalmi-jövedelmi különbségekre.
Mi is az a mediánérték? A növekvő (vagy csökkenő, teljesen mindegy) sorrendbe rakott értékek közül az, amelyik pontosan a felénél helyezkedik el.
Vagyis pontosan annyi elem helyezkedik el előtte, mint mögötte.
Vegyünk példának egy olyan ötfős munkahelyet, ahol a főnök havi 1 milliót visz haza, két alkalmazottja közül egyik 500, másik 300 ezret, két „lótifuti” asszisztens pedig 100-100 ezret! A teljes bértömeg 2 millió, vagyis az átlagbér 400 ezer forint. Viszont ha az öt főt fizetés szerint sorba rendezzük, akkor a harmadik személy fizetése (vagyis a mediánérték) csak 300 ezer forint, nála ketten keresnek jobban, ketten pedig rosszabbul.
A kb. 4,5 millió magyar munkavállaló esetében ennek meghatározása jóval nehezebb. A KSH évek óta nem is készít ilyen számítást, azonban támpontot adhat nekünk az Eurostat honlapján fellelhető adattábla. A nemzeti valutákra is átváltható adatokból az látszik, 2018-ban a magyarországi háztartásokban az egy főre jutó nettó bevétel mediánértéke 1 683 102 forint, azaz
havi 140 259 forint volt.
Ez az érték valóban csak támpontként szolgálhat, ugyanis ez egy úgynevezett ekvalizált érték, ami figyelembe veszi a háztartásban élők számát is az alábbi OECD-ekvivalenciaskála szerint:
(Azaz például egy kétkeresős családban, ahol apa, anya, egy nagy gyerek és egy kisgyerek él együtt, a háztartásban élők száma 2,3 lesz, a két nettó keresetet ezzel az értékkel kell elosztani.)
További támpontot adhat a számításhoz a KSH által közölt, a családi adókedvezménnyel korrigált nettó kereset értéke. Ez az átlagérték 2018-ban fejenként
havi 227 975 forint volt,
mely gyermektelenek esetében csaknem 215 ezer, 3 vagy több gyermekesek esetében pedig csaknem 274 ezer forint volt.
Bár utóbbi adat nem a háztartás egy főre eső nettó keresetét mutatja, nincs is korrigálva a létszámadatokkal, tehát statisztikailag nem összehasonlítható, de ennek ellenére kijelenthető:
szignifikáns a különbség a 228 ezres átlagkereset és a 140 ezres mediánkereset között.
Ezt azért fontos leszögezni, mert Jakab Péter Jobbik-elnök javaslata azt célozza,
a (bruttó) mediánjövedelem alatt ne kelljen személyi jövedelemadót fizetni.
Ami azt jelentené, hogy az eddig igen szűk szja-mentes kör rendkívül kitágulna. Ide eddig egyrészt azok tartoztak, akiknek annyira alacsony a keresete, vagy annyi gyermekük van, hogy a gyermekek után járó családi adókedvezmény az szja-kötelezettséget lenullázza, valamint idéntől nem kell szja-t fizetniük a legalább négy gyermeket vállaló édesanyáknak sem. Ebből lenne egy kb. 2,2 milliós tömeg.
Nem kell bebizonyítani, hogy a mediánjövedelem alatt keresők, vagyis az szja-t fizetők fele a teljes szja-bevételnek jóval kevesebb, mint felét adják össze, hiszen az átlag jóval a medián felett helyezkedik el. Vagyis
a közvetlen költségvetési bevételkiesés valóban az általa is előrejelzett 800 milliárd forint körül alakulhat.
Összehasonlításképp: ha az a többször felröppent kormányzati terv valósulna meg, hogy az egykulcsos szja egyszámjegyű lenne, vagyis az adó mértéke 15-ről 9 százalékra (40 százalékkal) csökkenne,
az közvetlenül 871 milliárd forinttal csökkentené az szja-ból származó költségvetési bevételeket.
A mérleg másik serpenyőjében a háztartásoknál maradó jövedelem elköltésének kérdése áll. A kevesebb megtakarítással rendelkező, szegényebb rétegek a náluk maradó többletjövedelmet zömmel elköltik (a gyerek egy helyett két szendvicset tud vinni tízóraira), vagyis a fogyasztás élénkül, a költségvetés áfa-bevételei növekednek. A jobb módú rétegek viszont nem feltétlenül fogyasztásra használnák az szja-csökkentésből származó összeget, hanem adott esetben megtakarításra, ami nem eredményez fogyasztáson alapuló adóbevételeket, holott a deklarált kormányzati cél ez lenne. Azaz
Jakab javaslata ebből a szempontból jobban megfelel a kabinet azon céljának, hogy az adóbevételek növekedése a növekvő fogyasztásból, ne pedig adóemelésből valósuljon meg.
Az egy számjegyű, 9 százalékos szja ezt nem feltétlenül biztosítja.
Kérdések és árnyoldalak
A jobbikos javaslattal kapcsolatban azonban felmerülnek eddig nem tisztázott kérdések is.
Az első rögtön a családi adókedvezmény igénybevételének problémája. A 15 százalékos adókulcsnak „köszönhetően” a gyermekek utáni adókedvezmény jóváírására volt mozgástér, amennyiben az az egyik szülőnél elfogyott, a másik még mindig igénybe vehette, sőt ha mindkettő „lenullázta” magát, akkor az egészségbiztosítási vagy nyugdíjjárulékból is le lehetett azt írni. Ez azt jelentette, hogy szinte az összes, adófizetőt terhelő adóteher lehetőséget adott ennek érvényesítésére. A javaslat azonban 2,2 millió adófizető esetén „csak” a (most már egyben kezelt) tb-járulékra korlátozná ezt a lehetőséget, ami
kisebb mozgástér, mint a mediánjövedelem felett keresők esetében,
ahol továbbra is igénybe vehető lenne az szja-ból is.
Szintén nem tudjuk, a gyakorlatilag kétkulcsos szja sávhatárán hogyan alakulna az adó mértéke. Értelemszerű lenne az adózók jövedelmét mentesíteni a mediánjövedelemig, utána pedig 15 százalékkal adóztatni. Ebben az esetben viszont mind a 4,4 millió foglalkoztatott zsebében ott marad a mediánjövedelem adója, vagyis
azok a jobban keresők is jól járnának, akiknek a terheit Jakab nem kívánta csökkenteni.
Ennek úgy lehet elejét venni, ha a mediánjövedelemig az adó mértéke nulla százalék lenne, a felette levő részt viszont a jelenlegi 15 százaléknál 1-2 százalékponttal magasabb szja-teher sújtaná. Ez azonban a bürokrácia egyszerűsítésének kormányzati és európai uniós szándékával megy szembe, ráadásul a kormányzati kommunikációs gőzhenger is biztosan „adóemelésként” aposztrofálná.
A Jobbik-elnök javaslatának kapcsán nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szintén a személyi jövedelemadó rendszerébe illeszkedő 1+1 százalékok kérdését sem. Bár egy-egy foglalkoztatottra lebontva mindössze kétszer 5-6 ezer forintról van szó, de 2,2 millió adófizető mentesítése esetén ez az összeg tízmilliárdos tétel lehet. A civil és egyházi szféra társadalmi beágyazottságát, az egyének társadalmi felelősségvállalását biztosan
gyengítené, ha a felajánlásra jogosultak köre megfeleződne,
az így kieső felajánlásokat pedig – bár költségvetési tételként nem jelentős – a büdzsé más forrásaiból kellene pótolni.
Összességében Jakab javaslatáról elmondható, hogy szociálisan érzékeny, legnagyobb nyertesei valóban a legalacsonyabb jövedelmű dolgozó rétegek. Költségvetési hatása valamivel jobb is lenne, mintha egységesen mindenkinek 9 százalékra csökkenne a fizetendő adója. Ugyanakkor az indítványnak olyan közvetett, nem pénzügyi hatásai vannak, melyek szembemennek a kormányzati (és uniós) szándékokkal, trendekkel. Bár Jakab az indítványt határozati javaslatként terjesztette be, tehát – elfogadva azt az utópiát, hogy a kormánypártok is rábólintanak – széles mozgásteret biztosít a kabinetnek a szabályok megalkotására, a felmerülő kérdőjelek, azok lehetséges megoldása alapjaiban változtatná meg a személyi jövedelemadó rendszerét. Erre viszont kormányzati szándék nincs.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
