Szívünkben kell krisztusivá válnunk – Veres András püspök áldotta meg Ászár megújult templomát

Szívünkben kell krisztusivá válnunk – Veres András püspök áldotta meg Ászár megújult templomát

Veres András győri megyéspüspökkel ünnepelték az ászári Szent György-templom megújulását. Március 12-én a főpásztor megáldotta a templomot és plébánia közösségét.

Ászár főutcáján áll a copfstílusú, 18. században épült Szent György-templom. A templomtól néhány háznyira található, egy évvel ezelőtt megújult plébániaépülettől indult a püspöki menet a templom külső megújulásáért hálát adó szentmisére. Az ünnepi alkalmon Magyaros László plébános meghívására részt vett Ászár korábbi plébánosa, valamint a szomszédos települések papjai. A ragyogó napsütés és a kék ég még inkább kiemelte a megújult, magaslaton álló templomot.

A hívek a bejáratnál várakoztak. Molnár Szabolcs, a plébániai képviselő-testület alelnöke köszöntötte Veres András püspököt.

A főpásztor megáldotta a település templomát, és Isten áldását kérte a közösségre.

A homíliában Veres András az elhangzott evangéliumi szakaszhoz kapcsolódott.

Hol kell imádni Istent? A Jézusnak feltett kérdésre gyakran halljuk azt a választ: minek menjek templomba, imádkozni otthon is tudok. S valóban,

Nem volt fontos számára a templom? – vetődik fel a kérdés. – Hiszen Isten mindenütt jelen van, mindenütt lehet hozzá imádkozni. Jézus is gyakran félrevonult, hogy magányos helyet keresve imádkozzon. Azonban minden szombaton elment a zsinagógába, és évente többször elzarándokolt jeruzsálemi templomba, ahogy az a zsidó embernek elő volt írva. Egy alkalommal pedig korbáccsal űzte ki a templomból a kereskedőket. Látjuk tehát, milyen fontos volt számára a templom – mondta a győri megyéspüspök.

A templom az a hely, ahol a hívő közösség össze tud gyűlni és együtt tud imádkozni; a templom az a hely, ahol a Jézus által rendelt legszebb, legfontosabb imádságot, a szentmisét el tudjuk végezni – emelte ki homíliájában Veres András püspök. – Keresnünk kell azokat az imaalkalmakat, melyek minket, hívő embereket összetartanak, hogy a közös imádság által erősödjünk egymás hitén.

Mit jelent akkor Jézus kijelentése, hogy „eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát” – tért vissza a kérdéshez a főpásztor. – Azt megállapíthatjuk, hogy nem a templomi imádság, de nem is egyéni imádság ellen szól. Ahogy Izajás próféta fogalmazott –„bár szavaitokkal őt imádjátok, de szívetek távol van Istentől” –, azt mondja Jézus is.

Hírdetés

Az igazán hívők lélekben és igazságban imádják Istent. Az életünknek arról kellene szólnia, ami az imádságban történik: istendicsőítésről és a másik iránti szeretetről. Jézus az imádság lényegéről tanít: az ima az Istennel kialakított mély kapcsolat, amiből fakadnak emberi cselekedeteink. Nem elég csak szavainkkal imádkozni, a szívünkben kell közel lennünk hozzá, így tudnak ugyanis a szeretet cselekedetei fakadni a vele való kapcsolatból.

Legyen meg életünkben az egyéni ima, járjunk a templomba, mert szükség van a közösségben végzett istendicséretre, hiszen az Eucharisztiánál többet, nagyobbat nem ismerünk – buzdított szentbeszédében Veres András győri megyéspüspök. – Jézus az Oltáriszentségben önmagát adja nekünk, ezáltal tudunk igazán lélekben és igazságban az Atya imádóivá válni. Erre hív meg minket az Egyház.

Magyaros László plébános elmondta: összefogásnak köszönhető a templom külső felújítása. A munkálatok a Győri Egyházmegye 6 millió, a magyar kormány 15 millió, Ászár Község Önkormányzata 5 millió, az egyházközség 1 millió forintos hozzájárulásával valósultak meg.

Veres András megyéspüspök már tavaly tavasszal is együtt ünnepelt az ászári közösséggel. 2022 márciusában szentelte fel a templom új oltárát, és áldotta meg a felújított plébániaépületet, melyben az egyházközség az Ászári Honismereti és Helytörténeti Egyesülettel való összefogásában emlékszobát alakított ki Ászár egykori plébánosa, Hérics Márton tiszteletére, kinek emlékét elkötelezetten ápolja a közösség.

„Szeretnénk az egyházközség múltját felkutatni, továbbadni mindazt, amit megismerünk, hogy a múltból tanulva tudjunk szebb jövőt építeni” – mondta a plébános.

*

Hérics Márton 1887 és 1907 között volt a község plébánosa. Nagy műveltségű, széles látókörrel rendelkező egyéniség volt. Több nyelven beszélt; vallási, kulturális és botanikai témákból publikált. Meghatározó szereplője volt Ászár életének. Munkája eredményeként a község soha nem látott fejlődésnek indult a gazdasági és kulturális téren egyaránt. Neki köszönhető az 1892-ben alapított iskola, mely a térség legszínvonalasabb oktatási intézménye lett. Neki köszönhető továbbá a népkönyvtár megszervezése és több polgári közösség megalakulása. A századfordulón téglagyárat építetett, amely sok ászári családnak adott munkát és megélhetést.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Fábián Attila

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »