Szívszorító részletek Andy Vajna halálának körülményeiről

Szívszorító részletek Andy Vajna halálának körülményeiről

Bár sokan tudták, hogy egészségügyi problémák gyötrik, Andrew Vajna halálhíre mégis megdöbbenést váltott ki kollégái és ismerősei körében

A Blikk iformációi szerint a producer otthonában, az ágya mellett esett össze, a szőnyegen találtak rá.

Felesége, Vajna Tímea vasárnap utazott Budapestre, hiszen a tragédia időpontjában az Egyesült Államokban volt. A lap úgy tudja, Andy Vajna szombat este barátokkal vacsorázott, és semmilyen előjelét nem lehetett látni a bekövetkező tragédiának.

Éjszaka vagy hajnalban történhetett a tragédia. Vajna szokásával ellentétben nem érkezett reggelizni, ezért a gondnok felment a hálószobájába.

Hírdetés

Andy Vajna egyik barátja is nyilatkozott a lapnak: még nem tértem magamhoz – fogalmazott Hámori Eszter.
Mint mondta: péntek este felkereste otthonában Vajnát, jót beszélgettek. Fáradtnak tűnt, annak is érezte magát, de a frontra fogtuk a dolgot – idézte fel Hámori a történteket.

Elmondta, hogy rákérdezett, mi a helyzet az egészségével, mert egy közös baráttól rossz híreket hallott. Andy Vajna arról tájékoztatta barátját, hogy egy korábbi hirtelen rosszullét után azonnal bement a kórházba, az orvosok szerint ez volt a szerencséje. Nem mondta, ez mikor volt, de úgy beszélt a dologról, mint amin már túl van.

Annyira sajnálom, tele volt tervekkel, nem látszott rajta, hogy már csak egy napja van hátra – mondta megrendülten Hámori Eszter.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »