eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely
Andy Vajna, az InterCom Zrt. elnöke, a filmipar fejlesztésért felelős kormánybiztos a Pappa Pia címmel készülő zenés romantikus film forgatásán a fővárosi Gubacsi hídnál 2016. augusztus 8-án.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Szívszorító részletek Andy Vajna halálának körülményeiről

Lapértesülés szerint az elhunyt Andy Vajnára ágya mellett találtak rá vasárnap reggel. Próbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel.

Bár sokan tudták, hogy egészségi problémák gyötrik, Andrew Vajna halálhíre mégis megdöbbenést váltott ki kollégái és ismerősei körében

A Blikk információi szerint a producer otthonában, az ágya mellett esett össze, a szőnyegen találtak rá.

Felesége, Vajna Tímea vasárnap utazott Budapestre, hiszen a tragédia időpontjában az Egyesült Államokban volt. A lap úgy tudja, Andy Vajna szombat este barátokkal vacsorázott, és semmilyen előjelét nem lehetett látni a bekövetkező tragédiának.

Éjszaka vagy hajnalban történhetett a tragédia. Vajna szokásával ellentétben nem érkezett reggelizni, ezért a gondnok felment a hálószobájába.

Andy Vajna egyik barátja is nyilatkozott a lapnak: még nem tértem magamhoz - fogalmazott Hámori Eszter.

Mint mondta: péntek este felkereste otthonában Vajnát, jót beszélgettek. Fáradtnak tűnt, annak is érezte magát, de a frontra fogtuk a dolgot – idézte fel Hámori a történteket.

Elmondta, hogy rákérdezett, mi a helyzet az egészségével, mert egy közös baráttól rossz híreket hallott. Andy Vajna arról tájékoztatta barátját, hogy egy korábbi hirtelen rosszullét után azonnal bement a kórházba, az orvosok szerint ez volt a szerencséje. Nem mondta, ez mikor volt, de úgy beszélt a dologról, mint amin már túl van.

Annyira sajnálom, tele volt tervekkel, nem látszott rajta, hogy már csak egy napja van hátra – mondta megrendülten Hámori Eszter.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×