Egy fekete-fehér fotósorozat és naplóbejegyzések segítségével elevenedik meg azoknak a viktoriánus kori Anglia gyermekvédelmi szervezete, a Barnardo’s által oltalom alá vett fekete gyerekeknek a szenvedéssel teli élete, akik gyakran mészárlásokat, hajótöréseket is túlélve jutottak el egy jobb élet küszöbére.
Az eredetileg a fekete és félvér gyermekek védelmére létrehozott gyermekvédelmi szervezetet, a Barnardo’s-t 1866-ban Thomas Barnardo hozta létre a londoni East Enden. Az Egyesült Királyság egyik legismertebb jótékonysági szervezete még manapság is gyermekek tömegeinek segít új otthonra lelni. Barnardo 60 évvel a rabszolgakereskedelem briteknél történő betiltását követően létrehozott szervezete elsőként karolta fel a nem fehér nehéz sorsú gyermekek ügyét. 1905-ben a Barnardo’s már birodalom-szerte 96 otthont üzemeltetett, amelyekben 8500 kiskorú talált menedékre.
Köztük volt a szomáliai Jaesell Malcolnzie is, akinek családját meggyilkolták, és őt magát is megsebesítették a nyakán Kartún (a mai Szudán fővárosa) 1885-ös ostrománál. Jaesell 16 éves volt, amikor 1892-ben befogadták a Barnardo’s egyik liverpooli otthonába. A feljegyzések szerint két cipőtisztító fiú talált rá, kezében egy cipőtisztító dobozzal és kefékkel, amelyekről fogalma sem volt, hogyan használhatná őket.
Mohamed Ahmed al-Mahdi szudáni vallási vezető 1881 júniusában messiássá (mahdi) nyilvánította magát és szent háborút hirdetett az egyiptomi-brit uralom ellen. Az ún. Mahdi-felkelés, amelynek során Jaesell családját megölték, 1882 és 1898 között zajlott. A fiú édesapja a mahdisták elleni harcot vezető egykori szudáni kormányzó, Charles Gordon ezredes (Gordon pasa) által irányított hadsereg tagja volt. A mahdisták Jaesell édesapja mellett édesanyját, lánytestvérét és öccsét is meggyilkolták Kartúm elestekor. Az egyik Mahdi-katona a fiút is nyakon szúrta, majd magára hagyta, abban a hitben, hogy meghalt. A fiú azonban életben maradt, majd egy őt arabnak öltöztető szudáni katona segítségével Omdurmán városába jutott, ahol hét hónap elteltével arab férfiak eladták rabszolgának.
Két-háromszor is „gazdát” cserélt, mígnem eljutott Alexandriába, ahol akkori „tulajdonosa” szabad emberré nyilvánította. Jaesell pénzt kapott, hogy az azon vásárolt paradicsomot tengerészeknek árulhassa, ám a fiú Angliába vágyott, hogy megtanuljon angolul, és egy jobb élet reményében visszatérhessen Szudánba. Végül sikerült feljutnia egy Algíron keresztül Liverpoolba tartó hajóra. A végállomáson a kapitány a kezébe nyomott egy cipőtisztító dobozt, keféket és öt schillinget. Így került végül a Barnardo’s-hoz.
Az 1894-ben, Cardiffban született Letitia Frazert szintén a Barnardo’s segítette ki. A lány azt követően került a szervezet oltama alá, hogy kiderült, egy barátnője bordélyt működtet. Hároméves volt, amikor az édesapja tüdővészben meghalt, és mivel édesanyjánál annak kilátástalan anyagi helyzete miatt nem maradhatott, örökbe adta a lányt a Wiltshire családnak. Néhány évvel később a mostohaszülőket elítélték egy bordély működtetése miatt, Letitia pedig visszakerült az édesanyjához. A nő ekkoriban egy olyan férfival volt együtt, aki egy panziót üzemeltetett, és felmerült a gyanú, hogy a lány a férfivendégekkel gyakran került a szokásosnál közelebbi kapcsolatba. Ráadásul kiderült az is, hogy egy fiatal lány, aki még Wiltshire-éknél együtt lakott Letitiával, szintén egy bordélyt üzemeltet. Letitia egyfajta ügyintézőjeként tevékenykedett, és néha meglátogatta a nyilvánosházat is. A lány 1904 márciusában, tízéves korában került a Barnardo’s cardiffi otthonába.
Az 1895-ben az északkelet-londoni Stamford Hill-negyedben született Marie Roberts szintén tízéves volt, amikor a Barnardo’s befogadta. Marie édesanyja és albérlője „románca” eredményeként fogant meg, ám a férfi nem sokkal a kislány születését követően elhagyta őket. Az anya olyan szegény volt, hogy nemcsak lánya, hanem saját maga táplálására is alig volt pénze.
A Barnardo’s dokumentumai szerint egy rokona kérte Marie felvételét a szervezet egyik otthonába. Ekkoriban édesanyját a Tottenham Kórházban kezelték kóros alultápláltsággal. Amikor a lánya befogadásáról szóló megállapodást elé tolták, annyira fáradt volt, hogy még a dokumentum aláírására is képtelen volt, így mostohanővére írta alá helyette. Nem sokkal később a kórházban halt meg. Már nem élhette meg, hogy Marie 1914-ben háztartási alkalmazottnak állt.
Mire 1887 decemberében, 15 éves korában befogadták, Edward Allen már körbeutazta a világot, és túlélt egy hajótörést. A fiú a Karib-térségben született, ám elszökött otthonról és csatlakozott egy hajó legénységéhez, ám a vitorlás nem sokkal későbbn elsüllyedt. A legénységet egy arra járó gőzös mentette meg, amely az Azori-szigetekhez tartozó Szent Mihály-szigetekre szállította őket.
A brit konzul kosztot és kvártélyt biztosított számukra, majd négy hónappal később Edward felszállt egy Londonba tartó hajóra. Az angol fővárosban azonban nincstelenként tengette mindennapjait, és a Barnardo’s hamarosan befogadta. Nem sokat töltött azonban a szervezet oltalmában, a következő évben ugyanis visszatért hazájába.
Az 1872-ben Liverpoolban született Elizabeth Peters kilencévesen került a Barnado’shoz. Annak ellenére, hogy ilyen fiatalon fogadták be, korábban rövid ideig már táncosként is alkalmazták egy színházban. A család ezt követően Londonba költözött, és az apa elfogadott egy hajószakács állást egy Sydney-be tartó vitorláson. Elizabeth legkisebb húga közben meghalt, az apa pedig egyetlen penny nélkül otthagyta a kislányt, lánytestvéreit és édesanyját.
Az anya mosásból és takarításból igyekezett fenntartani a családot, kevés sikerrel, és miután eladta a család összes vagyonát, dologházba kellett költözniük. Miközben a dologházban éltek, a lányok továbbra is jártak iskolába. Amikor a szervezet befogadta őket, Elizabeth-ről feljegyezték, hogy különösen intelligensnek mutatkozott, folyékonyan olvasott, és úgy tűnt, szívesen tanul. 1887-ben állt háztartási alkalmazottnak.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
