Szíriában tesztelték az orosz Sz-500-as légvédelmi rakétarendszert

Az Izvesztyija című újság szerdán az orosz védelmi minisztérium és az érintett hadiipari komplexum forrásait idézve közölte, hogy a kísérlet során több probléma felmerült, de ezeket „sikerült gyakorlatiasan megoldani”. A próbát befejezték, és sikeresnek minősítették.

Ajtyecs Bizsev altábornagy, az orosz légierő főparancsnokának a FÁK egyesített légvédelmi rendszeréért felelős egykori helyettese elmondta, hogy a rendszert, mielőtt sorozatban gyártanák, rendkívüli klimatikus és műszaki körülmények között kipróbálják. Egy ilyen teszt során ugyanis megmutatkoznak a rendszer hibái, amelyeket aztán kijavítanak. Ebből a szempontból Szíria megfelelő terepnek bizonyult, mert a különleges időjárási körülmények mellett a rendszert folyamatos üzemmódban használták olyan helyszínen, ahol a nyugtalan a helyzet miatt a rakétatüzérségnek állandó készültségben kell állnia.

Hírdetés

Korábban Szergej Sojgu azt mondta, hogy az Sz-500-as rendszert jövőre kezdik el szállítani a hadseregnek. A nyugati sajtóban azt írták, hogy a tesztek során a rendszer képes volt a célt 481,2 kilométeres távolságból megsemmisíteni.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »