Szinte minden döntőben volt magyar érmes az Ifjúsági és U23-as kajak-kenu vb-n

Szinte minden döntőben volt magyar érmes az Ifjúsági és U23-as kajak-kenu vb-n

A magyar versenyzők nyolc arany-, öt ezüst- és három bronzérmet szereztek szombaton, a Szeged melletti Maty-éren zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokság második döntős napján, amelyen 18 finálét rendeztek, s ezek közül csupán kettő zárult hazai dobogós nélkül.

Az MTI azt írja,

a fiatalabb korosztályban világbajnok lett a két 500 méteres kajak kettes, Rugonfalvi-Kiss Janka és Szegedi Angelina, illetve Ozsgyáni Bence és Keller Gergő, valamint 1000 méteren kajak egyesben Panyik Zsombor, továbbá kenu párosban Molnár Csanád és Juhász István.

Az 500-as vegyes párosoknál is jutott egy elsőség a hazaiaknak: a Tölgyesi Flóra, Kollek Bálint kajak kettes remek versenyzéssel szerezte meg az aranyat.

Hírdetés

A két 500 méteres kenunégyes – Szemán Linett, Matkovics Lili Sára, Győre Panna és Benkucs Kira, illetve Lugosi Gergely, Szarka Krisztián, Szilágyi Balázs és Uhrin Dávid – egyformán másodikként ért célba, és ezüstérmet vehetett át Nemes Réka (K-1 1000 m), valamint Kiss Ágnes (C-1 500 m) is. A Gyányi Levente, Benkucs Kira vegyes kenu kettes a harmadik helyen végzett.

Az U23-asoknál három arany volt a szombati mérleg, olyan versenyzők szállították az elsőségeket, akik már a felnőtt mezőnyben is jelentős eredményekkel rendelkeznek. Az 5000 méteren felnőtt világbajnok Kőhalmi Emese és a tavalyi, tokiói olimpián ezüstérmes Varga Ádám is magabiztosan nyerte a K-1 1000 métert, s az ugyancsak olimpikon Adolf Balázs, Fejes Dániel kettős is aranyéremmel búcsúzott a korosztálytól C-2 1000 méteren.

A Zombori Dominik, Kollár Kristóf, Slihoczki Ádám, Koczkás Dávid összeállítású 500 méteres kenunégyes második lett, a kenus Gönczöl Laura pedig egyesben és a négyessel is – Seres Fannival, Molnár Csengével és Kulcsár Dorinával – harmadikként ért célba.

Az 500 méteres kajak ketteseknél nem sikerült érmet szereznie a magyaroknak: a Kurucz Levente, Balogh Gergely duó hetedikként, a Biben Karina, Bakó Olga páros pedig nyolcadikként zárt.

A vb-n 64 országból több mint 1100-an indulnak, köztük 57 magyar. A pénteki finálék során 9 arany, 4 ezüst és 1 bronz volt a házigazdák mérlege, a többi döntőt a vasárnapi zárónapon rendezik. A versenyre a belépés ingyenes.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »