Szinte biztosra veszik a kamatemelést

Szinte biztosra veszik a kamatemelést

Teljesen beárazta a piac a szerdai Fed-kamatemelést, a kérdés, hogy a bizottsági tagok hogyan látják a jövő évi kamatpályát.

Szerdán tartja kamatdöntő ülését az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. A piac már teljesen beárazta, hogy a szervezet 25 bázisponttal a 2–2,25 százalékos sávba emeli az alapkamatot. Ha ennek megfelelő lesz a döntés, érdemi piaci reakció már nem várható, vélhetően sem a dollár, sem a kötvényhozamok nem lengenek ki.

A kamatdöntésnél érdekesebb lehet az inflációs előrejelzés, valamint a dot plot grafikon, azaz a nyílt piaci bizottság tagjainak véleménye a várható kamatpályáról.

A legutóbbi, júniusi előrejelzésben a bizottsági tagok legalább két, de inkább három emelést valószínűsítettek 2019-re, feltételezve, hogy decemberben is lesz még egy szigorítás. Ennek valószínűségét jelenleg 60 százalékra árazza a piac.

Jövő márciusig pedig, amikorra a piac a 2019-ben esedékes első kamatemelést várja, még sok minden történhet, ami alááshatja a kamatemelési várakozásokat. Elsősorban a kereskedelmi háború súlyosbodása: a Kína és az Egyesült Államok közt egymás áruira kölcsönösen kivetett vámtarifák a becsült pálya fölé lökhetik az inflációt, ami lépéskényszerbe hozhatja a Fedet. Szintén a szigorúbb kamatpálya felé kormányozhatja a szervezetet az, ha Donald Trump elnök további fiskális lazítást tervez: ez esetben a túlhevüléstől kell megóvni a gazdaságot a monetáris szigorítással.

Beleszólhatnak a kamatpályába a novemberi félidős választások is.

Hírdetés

Ha a demokraták esetleg többséget szereznek a szenátusban, akkor vége a költségvetési hiányt semmibe vevő republikánus politikának – mondta lapunknak Blahó Levente, a Raiffeisen Bank szenior elemzője. A demokrata többség szerinte akár vissza is fordíthatja a trumpi költségvetési lazítást, amitől az erőteljes gazdasági növekedés lassulhat, a Fed pedig visszafoghatja a szigorítást.

Trump terve visszaütött: Janet Yellen korábbi elnök valószínűleg lazább monetáris politikát folytatott volna, mint az elnök jelöltje, Jerome Powell

– vélte a szakértő. Blahó azonban valószínűtlennek tartja, hogy a Fed a fejlődő piacokról való tőkekivonás miatt halasztaná a kamatemelést. Több elemző hangot adott ugyanis annak a véleménynek, hogy az amerikai szigorítás és a dollár erősödése sodorhatja válságközelbe a fejlődő és feltörekvő piacokat. A Raiffeisen elemzője szerint azonban a Fednek fontosabb az amerikai gazdaság hűtése, mint a fejlődő piacok támogatása.

Érdekesség, hogy Jerome Powell elnök szabadabb mozgásteret biztosított magának a jövő évi kamatemelések meghatározásakor. Szokás szerint a Fed csak akkor változtat a kamaton, ha sajtótájékoztatót is terveznek az ülés után. Bár a nyílt piaci bizottság havonta tanácskozik, egész évben csupán négy ilyen alkalom van, a Fed pedig mindig ezekre időzíti a módosításokat. „Powell ugyanakkor már jelezte: jövőre minden ülés után tartanak sajtókonferenciát, tehát gyakorlatilag bármikor emelhetnek” – ismertette Blahó.

A teljes cikk a Világgazdaság keddi számában olvasható


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »