Szinte az összes magyar tanárt elküldték a CEU-ról?

A Magyar Idők értesülése szerint szinte az összes főállású magyar tanárt elbocsátották a Soros György által alapított Central European University (CEU) Business Schooltól.

A lap pénteki számában azt írja, úgy tudják, az érintetteket még tavaly októberben tájékoztatták arról, hogy az intézmény összeolvad a közgazdasági tanszékkel, ami pozíciók megszűnésével jár. A vezetőség költséghatékonysággal indokolta az átszervezést – teszik hozzá.

Ezt a bejelentést sokáig nem követte intézkedés, majd a múlt héten levélben tájékoztatták az oktatókat arról, hogy mindenkivel leülnek átbeszélni a továbbiakat. A megbeszéléseket követően 17 embert már elbocsátottak, de várhatóan még további tanároknak is felmondanak a következő hónapokban – áll a cikkben. Az újság úgy tudja, hogy mindenkinek felajánlották a közös megegyezést.

Hírdetés

Az intézkedéssel a nappali és a levelező Master of Business Administration (MBA) képzés szűnik meg – írják, hozzátéve, információik alapján utóbbit egy év múlva újra akarják indítani, de már a magyar oktatók nélkül. A lap egy forrásra hivatkozva azt is közölte: az elbocsátott tanárok nagyon népszerűek a diákok körében, akik már tervezik, hogy a rektorhoz fordulnak a döntés miatt.

A CEU-val kapcsolatban nemrégiben a Schmidt Máriához került Figyelő írt arról: Orbán Viktor és Soros György magyar származású amerikai milliárdos tavaly nyáron arról tárgyalt, hogy maradhat-e Budapesten az intézmény. Bár ekkor a miniszterelnök állítólag megígérte, hogy békén hagyják az intézményt, Donald Trump megválasztása miatt már nem kizárt, hogy a kormány megkockáztasson egy ilyen támadást. Az üggyel kapcsolatban tegnap Lázár Jánost is kérdezték kormányinfóján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, nem érkezett a CEU-val kapcsolatos javaslat, de ha érkezik, megvizsgálják. Azt is hozzátette, „sok minden felmerül Soros Györggyel kapcsolatban”, de az egyetem sorsát a kormány nem tárgyalta.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »