2021. július 1-jén lenne 105 éves Olivia de Havilland kétszeres Oscar-díjas filmszínésznő, az Elfújta a szél egyik főszereplője. A színésznőt 2008-ban George W. Bush amerikai elnök az Egyesült Államok legmagasabb, művészeknek odaítélt állami kitüntetésével (National Medal of Arts) jutalmazta.
Angol szülők gyermekeként Tokióban született. Testvére, Joan Fontaine egy évvel később látta meg a napvilágot, vetélkedésük egész életüket végigkísérte. Olivia hároméves volt, amikor szüleik elváltak, ők anyjával és húgával Kaliforniába költöztek.
Tizennyolc évesen, egy iskolai előadáson fedezte fel a híres rendező Max Reinhardt, aki a színpadon és a filmen is rábízta Shakespeare Szentivánéji álom című színművének főszerepét, és ő ajánlotta be a fiatal lányt a Warner stúdióhoz is, ahol azonnal hétéves szerződést kötöttek vele.
A publikum megkedvelte a ragyogó szemű szépséget, egyik rendezője így bókolt neki: „Olivia a legnagyobb művészet birtokában van. Úgy tud játszani, mintha egyáltalában nem játszana.” 1935-ben már három filmben alakított főszerepet a szívtipró Erroll Flynn oldalán, és igazi sztár lett. Az 1930-as évek végén ők voltak a legsikeresebb szerelmespár a filmvásznon, összesen nyolc filmet forgattak együtt.
A színésznőt 1939-ben David O. Selznick producer „kölcsönkérte” minden idők egyik legsikeresebb filmje, az Elfújta a szél egyik főszerepéhez. A bájos Melanie Hamilton megformálásához alapos kutatómunkába kezdett, s mivel akkor még nem volt gyermeke, egy szülészetet is meglátogatott, hogy meggyőzően tudjon majd vajúdni. Alakításáért megkapta első Oscar-jelölését, ekkor még a mellékszereplő kategóriában.
Melanie Hamilton szerepében az Elfújta a szél című filmben
1941-ben a Hold Back the Dawn című drámáért már a legjobb női főszereplőként jelölték az aranyszoborra, de végül nem ő, hanem legnagyobb vetélytársa, saját húga vehette át a díjat a Gyanakvó szerelem című Hitchcock-film főszerepéért. Fontaine később úgy emlékezett vissza a díjátadóra, hogy amikor elhangzott a neve, azt gondolta, nővére ráugrik, és hajánál fogva tépi meg.
A születésük óta tartó rivalizálást a díjátadó csak tovább mélyítette. Amikor 1947-ben de Havilland is megkapta az Oscart, húga gratulálni akart neki, de ő tudomást sem vett róla. Anyjuk hetvenes években bekövetkezett halála után már nem is beszéltek egymással, párharcukra Fontaine 2013-ban bekövetkezett halála tett pontot, mégpedig úgy, hogy nem békültek ki egymással.
Legnagyobb riválisa és húga, Joan Fontaine
De Havilland a negyvenes évek elején beleunt abba, hogy „tüneményes szépségként” skatulyázták be, komolyabb kihívásokra vágyott. Szerepeket utasított vissza, mire a Warner stúdió felfüggesztette. Az évekig tartó jogvita 1944-ben az ő győzelmével ért véget. A per következményeként született a de Havilland-törvény, mely a színészek jogvédelmét erősítette meg a stúdiókkal szemben, és hét évben maximálta a szerződések időtartamát. A színésznő kivívta kollégái elismerését, még húga is úgy nyilatkozott, hogy nagy szolgálatot tett Hollywoodnak.
Ezután két filmre szóló szerződést írt alá a Paramount Pictures stúdióval, és kirobbanó sikerrel tért vissza a filmvászonra. A Kisiklott élet című, 1946-ban bemutatott melodráma női főszerepéért Oscar-díjjal tüntették ki, rá négy évre pedig – Montgomery Clift partnereként – Az örökösnőben nyújtott alakításáért megkapta a második Oscart. (de Havilland és Fontaine az egyedüli testvérek, akik főszerepért mindketten megkapták az Oscar-díjat).
Egyre gyakrabban lépett fel színházakban is. Sorra alakította a neurotikus-excentrikus szerepeket, 1952-ben óriási sikert aratott Daphne du Maurier Rachel unokahúgom című regényéből készült film főszereplőjeként. A hatvanas években Hollywood valóságos „horrorkirálynőt” formált belőle, hol bennragadt egy liftben (Nő csapdában), hol pedig keresztre feszítették (Johanna nőpápa).
1965-ben a Cannes-i Filmfesztivál első női zsűritagja volt. Említést érdemel még az 1986-os Anasztázia című történelmi sorozatban nyújtott alakítása is, melyért 1987-ben Golden Globe-díjat nyert. Utoljára 1988-ban lépett fel: Bessie-t, a trónról lemondott VIII. Eduárd brit király feleségének nagynénjét alakította egy tévéfilmben.
A 1950-es évek közepe óta Párizsban élő színésznő, aki 1941-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot, kétszer ment férjhez, és kétszer vált el. Mindkét házasságából egy-egy gyermeke született. A színésznőt 2008-ban George W. Bush amerikai elnök az Egyesült Államok legmagasabb, művészeknek odaítélt állami kitüntetésével (National Medal of Arts) jutalmazta, 2010-ben a Becsületrend lovagi fokozatát vehette át Nicolas Sarkozy francia elnöktől, sőt, 2017-ben, 101 évesen megkapta a Brit Birodalom Rendjének lovagparancsnoki fokozatát. 2020. július 26-án, párizsi otthonában, álmában érte a halál.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
