Szijjártó szerint a Fidesz a legsikeresebb EPP-tagpárt – íme 7 intézkedés, ami ezt cáfolja

Mint tegnap megírtuk, az Európai Néppárt európai parlamenti csoportja szerdán megszavazta a frakció alapszabályának módosítását, amely többek között lehetővé teszi az egyéni tagság megszüntetése mellett egy egész csoport tagságának felfüggesztését, illetve kollektív megszüntetését is kellő indokok alapján, a pártcsalád alapszabályának legsúlyosabb megsértése esetén.

Erre válaszul a Fidesz mind a 12 európai parlamenti képviselője kilépett szerdán az Európai Néppárt frakciójából, és egyelőre függetlenként folytatják a munkájukat.

Manfred Weber az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője arról beszélt, hogy a Fidesz az elmúlt években eltávolodott az Európai Néppárt (EPP) kereszténydemokrata értékeitől, a magyar párt már nem ugyanazon az alapokon áll, mint kezdetben a pártcsoport alapítói.

Érdekesség azonban, hogy Hölvényi György bejelentette, az „önálló arcéllel” rendelkező, a valóságban azonban mérhetetlen támogatottsággal rendelkező KDNP továbbra is marad az Európai Néppártban.

A politikai logika alapján egyértelmű volt, hogy a fideszes politikusok igyekeznek majd valahogyan „kihátrálni” a számukra kínos történések mögül, értelmes magyarázat híján azonban jól láthatóan marad a személyeskedés és a másik fél mocskolása.

Nem tett másként a Külgazdasági és Külügyminiszter sem: Szijjártó Péter csütörtök reggeli Facebook-posztjában arról értekezett, hogy miközben Európában naponta emberek ezrei halnak meg és emberek tízezrei fertőződnek meg a koronavírus miatt, addig „a havonta sokezer eurót kereső” Manfred Weber nem a dolgát teszi, hanem azzal volt elfoglalva, hogy 

„a legsikeresebb EPP-tagpárt eltávolítását szervezte és az ehhez szükséges bürokratikus trükkökön agyalt.”

Manfred Weber az Európai Parlament legnagyobb frakcióját vezeti. Európában naponta emberek ezrei halnak meg és emberek…

Hírdetés

Közzétette: Szijjártó Péter – 2021. március 3., szerda

A külügyminiszter tehát páros lábbal szállt bele Weberbe, akiről azt írta továbbá, hogy szégyellje magát, hozzátéve, „jó, hogy végre nem tartozunk olyan frakcióhoz, amit egy ilyen ember vezet.”

Nos, érdemes egy pillanatra megállni és átgondolni, hogy ezekben a valóban vészterhes időkben, amikor a járvány miatt vállalkozások tízezrei zártak be vagy kerültek csődközelbe, drámaian megugrott a munkanélküliek száma, a követhetetlen oltási tervnek köszönhetően pedig óriási a bizonytalanság, addig a luxusrepülővel a Maldív-szigeteket sűrűn látogató NER-elit milyen ügyeket tartott fontosnak az elmúlt időszakban.

Csak néhány, ami eszembe jut:

  • újabb frontot nyitva a tudatosan gerjesztett kultúrharcban, néhány hónapos ellenállás után elfoglalták, majd a saját kádereivel feltöltötték az SZFE-t, olyanokkal, mint a legendásan kormánybarát HírTV-s Velkovics Vilmos,
  • Alaptörvénybe foglalták, hogy „az anya nő, az apa férfi”, mindezt azután, hogy Szájer József, a Fidesz egyik alapítója egy kábítószeres meleg szexpartiról egy ereszcsatornán menekült a brüsszeli rendőrök elől,
  • a CSOK-ozó Varga Judit javaslatára, egyeztetés nélkül, másfél évvel az országgyűlési választások előtt módosították a választási törvényt, amivel jelentősen megnehezítették az indulási feltételeket,
  • az egészségügyben dolgozókat rendkívül megalázó helyzetbe hozva áterőszakolták új egészségügyi szolgálati jogviszonyt, amire sokan nem voltak hajlandóak, ennek következtében az adatok alapján az állami egészségügyi rendszerból nagyjából 5500-an távoztak a járvány harmadik hullámának kellős közepén,
  • miközben minden más zárva van a koronavírus-járvány miatti szigorú szabályok értelmében, a kaszinók továbbra is megállás nélkül fogadják a vendégeket és úgy pöröghet a rulettkerék, minta nem lenne holnap. Tudható, ezen helyek különleges státusza mögött egy szűk, ám annál befolyásosabb NER-közeli üzleti kör sejlik fel, online pénztárgépek pedig továbbra sem lesznek a játéktermekben, a Fidesz ugyanis leszavazta az erről szóló javaslatot, 
  • az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, Kásler Miklós a koronavírus-járvány elleni védekezés kellős közepén az általa gründolt Magyarságkutató Intézet által készített, a pozsonyi csatáról szóló animációs film körül bábáskodott, majd Mátyás király csontvázának összerakásáról, 
  • nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánították a közel 700 milliárd forintba kerülő Budapest-Belgrád vasúti fejlesztést.

  • Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »