Szijjártó Péter: Támogatjuk Izraelt

Magyarország támogatja Izraelt és küzd az ENSZ-ben és az Európai Unióban (EU) az országot sújtó előítéletek ellen – jelentette ki Szijjártó Péter a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újságnak adott interjújában. A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, sokszor érzi úgy, hogy az ENSZ-ben és az EU-ban is vannak elfogult álláspontok Izraellel szemben, aki azért járt Izraelben, hogy előkészítse Benjámin Netanjahu miniszterelnök júliusi budapesti tárgyalásait.

Hírdetés

Netanjahu személyében először látogat izraeli kormányfő Magyarországra 1989 óta, amikor Magyarország a volt szocialista országok közül elsőként helyreállította diplomáciai kapcsolatait Izraellel.  Az EU-Izrael Társulási Tanács 2012 óta nem ülésezett. A várakozások szerint márciusban összeült volna a testület, de végül nem tűztek ki időpontot. Egyes diplomaták szerint a halasztás azzal áll összefüggésben, hogy az unió csalódott Izrael telepespolitikája miatt.

 – Az EU azon kevés országai közé tartozunk, amelyek komoly erőfeszítéseket tesznek a társulási tanács ülésének összehívására – hangoztatta a miniszter, aki tisztességtelennek nevezte Izraellel szemben, hogy ez mindeddig nem történt meg. Kiemelte, az Európai Uniónak is érdeke lenne a kölcsönös előnyökön alapuló, jobb és pragmatikusabb együttműködés, amely a gazdasági együttműködés növekedését eredményezné, így hasznos lenne a versenyelőnyéből veszítő európai gazdaság számára.

– Teljes erőnkkel támogatjuk a közel-keleti békefolyamatot. Szeretnénk, ha az izraeliek és a palesztinok békében élnének és fejlődnének – hangsúlyozta Szijjártó Péter. A miniszter ugyanakkor nem kívánt válaszolni a magyar nagykövetség esetleges Jeruzsálembe költöztetését firtató kérdésre. Hangsúlyozta, Magyarország erősíteni akarja az Izraelhez fűződő gazdasági kapcsolatait, különösen az autóipar területén.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »