Magyarország kiváló példa a különböző nemzetiségek és vallások békés együttélésére, ez azonban nem mindenhol adott, ezért az ENSZ-nek is feladata ennek elősegítése – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Civilizációk Szövetségének (UNAOC) kísérőrendezvényén hangsúlyozta, hogy ma az emberiség a veszélyek korát éli, erősödik a terrorfenyegettség és számos fegyveres konfliktus zajlik a világban, ezért a nemzetiségek és vallások békés együttélése most fontossabb, mint valaha.
Kifejtette, hogy az ENSZ-nek az is fontos feladata, hogy a civilizációk, a különböző nemzetiségek és a különböző vallások békés együttélését elő tudja segíteni.
„Hiszen ha a civilizációk egymás mellett békében élnek, akkor a leendő fegyveres konfliktusok számát csökkenteni lehet”
– mondta.
„Én azt gondolom, hogy Magyarország itt kiváló példával szolgál, hiszen a kormány minden támogatást megad a Magyarországon élő nemzeti közösségeknek ahhoz, hogy meg tudják tartani az identitásukat, meg tudják azt élni (…) Az ehhez szükséges kulturális, közigazgatási és oktatási feltételeket biztosítjuk” – jelentette ki.
Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban adott korábbi nyilatkozatában pedig sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy ez mindenhol nincs így, és a nemzeti kisebbségek a világ számos pontján elnyomásban élnek.
„Nem is kell messze mennünk, hiszen Ukrajnában gyakorlatilag az elmúlt kilenc évben szisztematikusan rombolták a nemzeti közösségek jogait különböző okoknál fogva. És dacára minden ígérgetésnek mind a mai napig nem került sor a 2015 előtti állapotok visszaállítására” – húzta alá.
Leszögezte, hogy ez a kérdés hangsúlyosan napirenden lesz az ukrán kollégájával tervezett találkozóján jövő hétfőn.
A miniszter végül jó példának nevezte Magyarországot a vallási közösségek békés egymás mellett élése terén is. „Budapest mindig jó példával szolgál, hiszen Közép-Európa legnagyobb katolikus katedrálisa és Európa egyik legnagyobb zsinagógája gyakorlatilag sétatávolságra vannak egymástól” – mutatott rá.
„Magyarországon a látogatóknak nem kell állig felfegyverzett biztonsági őrökkel szembesülniük a zsidó ünnepségeken vagy a zsinagógák környékén. Egész egyszerűen Magyarországon a vallási közösségek is abszolút szabadon élhetik meg és gyakorolhatják vallásukat, békében, nyugalomban élhetnek”
– húzta alá.
„Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországon a vallási közösségek békésen élnek egymás mellett, és a kisebbségek számára is minden adott az identitásuk megtartásához” – összegzett.
„A vallások békés együttélése rendkívül fontos a számunkra. Szégyenteljes módon a liberális médiában általában antiszemitizmussal vádolnak minket, de ha ez így lenne, akkor nem értem, miért éppen Magyarországot választotta volna az izraeli futballválogatott hazai pályának, amikor sajnos nem tudnak otthon játszani” – mondta.
Illetve megjegyezte, hogy hazánk ezeréves keresztény államisággal rendelkező országként felelősséget érez a nehéz sorsú keresztény közösségekért világszerte. Tájékoztatása szerint az elmúlt években ezért mintegy 110 millió dollárral támogatták ezeket a közösségeket, kétmillió emberhez elérve, azért „hogy egyetlen kereszténynek se kelljen elhagynia az otthonát, mert terroristák vagy egyszerűen szélsőséges őrültek fenyegetik őket”.
MTI
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter
The post Szijjártó Péter: Magyarország kiváló példa a különböző nemzetiségek és vallások békés együttélésére appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »