Február 12-én, a szerdai általános kihallgatás során Ferenc pápa megismételte felhívását a békéért. A zarándokok köszöntése során külön üdvözölte a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye zarándoklatának tagjait is.
Kovács Gergely gyulafehérvári érsek vezetésével római szentévi zarándoklaton vesz részt az érseki hivatal munkatársi közössége, a hét során bejárják Róma nevezetességeit.
– üdvözölte a zarándokcsoportot a Szentatya, aki az általános kihallgatás végén félretette az olasz híveknek szóló előre megírt üdvözletét, és felhívást intézett a béke érdekében.
„Azokra az országokra gondolok, amelyek háborúban állnak” – mondta Ferenc pápa. –Testvérek, imádkozzunk a békéért! Mindannyian vegyük ki a saját részünket ebben! Nem arra születtünk, hogy gyilkoljunk, hanem arra, hogy segítsünk az embereknek növekedni. Találjuk meg a béke ösvényeit!” Arra is felszólította a jelenlévőket, hogy kérjék a békét napi imáikban.
Külön is megemlítette a meggyötört Ukrajnát, ahogyan azt szinte minden általános audiencián teszi az orosz–ukrán háború kitörése óta. „Mennyit szenved!” – hangsúlyozta. Felhívásának végén Ferenc pápa kiemelte a világ legsúlyosabb helyzetben lévő háborús övezeteit: Palesztina, Izrael, Mianmar, Észak-Kivu tartomány (Kongói Demokratikus Köztársaság), Dél-Szudán.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican.va
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »