Szijjártó Péter: hatalmas a nyomás a kormányon, de semmilyen körülmények között nem adjuk fel a kárpátaljai magyarok védelmét

Szijjártó Péter: hatalmas a nyomás a kormányon, de semmilyen körülmények között nem adjuk fel a kárpátaljai magyarok védelmét

Hatalmas a nyomás a kormányon az Atlanti-óceán mindkét partjáról, hogy adja fel a kárpátaljai magyar közösség védelmét, ez azonban semmilyen körülmények között nem fog megtörténni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben.

Hozzátette,

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós tagországok úgynevezett általános ügyekkel foglalkozó tanácsülésének szünetében elmondta, reggel Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tárgyalt, aki megerősítette, hogy Magyarország olyan megbízható szövetséges, amely hozzátesz a katonai szervezet erejéhez.

“Magyarország hozzátesz az európai és a transzatlanti közösség biztonságához, megbízható NATO-szövetséges. Azonban mi a NATO-ra értékközösségként is tekintünk (…) Ezért fontosnak tartjuk, hogy a NATO-hoz csak olyan országok kerülhessenek közelebb, amelyek tiszteletben tartják a nemzeti közösségek jogait”.

– tette hozzá.

Emlékeztetett, hogy a kormány ezért az elmúlt években folyamatosan blokkolta a NATO-Ukrajna Bizottság összehívását miniszteri szinten, így erre nem is került sor mindeddig.
Kiemelte: bár a nemzetközi térben nagy a nyomás Magyarországon, hogy adja fel a kárpátaljai magyar nemzeti közösség védelmét, a NATO-főtitkár megértést tanúsított a kérdésben, és komolyan vette ezt az aggodalmat.

“Azonban a főtitkár azt közölte, hogy különböző okok miatt, amelyeknek részletezése nem az én tisztem, össze fogja hívni a NATO-Ukrajna Bizottság miniszteri szintű ülését az április 4-én tartandó külügyminiszteri tanács alatt, dacára a magyar elutasító álláspontnak, dacára annak, hogy mi azt gondoljuk, hogy ezen ülés összehívására csak egyhangú akarat esetén kerülhetne sor” – tudatta. “Ez a döntés sérti a NATO egységét, az egységes akaratra vonatkozó eljárásrendet, ugyanakkor nem tehetünk mást, mint tudomásul vesszük a főtitkár döntését” – fogalmazott.

Hozzátette: Stoltenberg ígéretet tett rá, hogy ezen ülésen teret ad a kisebbségvédelemmel kapcsolatos felvetéseknek.

Leszögezte:

Hírdetés

“Bármilyen nagy is lesz a nyomás, nem fogjuk feladni a kárpátaljai magyarok védelmét, továbbra is ki fogunk állni a kárpátaljai magyarokért” – mondta.

Magyarország NATO-n belüli szerepvállalásáról elmondta, a kormány büszke a honvédség erejét növelő fejlesztésekre, és hazánk rövidesen teljesíteni fogja azon elvárást, hogy a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát fordítsa védelmi kiadásokra, ennek 20 százalékát pedig fejlesztésekre, ami már most is megvalósul.

“E két elvárásból Magyarország az egyiket már most teljesíti, bőven a határidő és az ígéretek előtt. Ráadásul a hónap végén fontos mérföldkőhöz ér Magyarország hozzájárulása a NATO erejéhez, ugyanis eléri kezdeti műveleti képességét az a többnemzeti hadosztályparancsnokság, amely Székesfehérvárra települ” – húzta alá.

Hozzátette, ennek jelentőségét mutatja, hogy a magyar védelmi miniszter meghívására ebből az alkalomból Magyarországra látogat a NATO európai erőinek főparancsnoka.
A miniszter kitért a Kadri Simson európai uniós energiaügyi biztossal folytatott megbeszélésére is, és aláhúzta, hogy Magyarország energiaellátása biztonságban van, köszönhetően az elmúlt évek bátor beruházásainak, amelyeket bizonyos esetekben fenyegetések ellenére valósítottak meg.

Kiemelte: a diverzifikációhoz komoly infrastruktúra-fejlesztésekre lenne szükség a térségben, és ez ügyben Magyarország együtt fog fellépni Bulgáriával, Görögországgal és Romániával.

“Erről tárgyaltam az energetikai biztossal, s kértem tőle, hogy kezeljék ezt európai ügyként. Brüsszelből ugyanis folyamatos a nyomás, amelyek abba az irányba nyomják a tagállamokat, hogy más forrásokból vásároljanak földgázt az eddigiekhez képest. De azt tudjuk, hogy a földgázvásárláshoz nem csak földgáz kell, hanem csővezeték is, amin szállítani lehet” – közölte.

– jelentette ki.
Érintette azt a “méltatlan helyzetet” is, hogy a horvát olajtársaság elutasította a Mol azon törekvését, hogy hosszú távú kapacitáslekötési szerződés jöjjön létre, és ehelyett csak három hónapokra hajlandó meghosszabbítani a szerződéseket.

“Kihasználva a háborús helyzetet, a horvátok a piaci ár sokszorosát kérik a Moltól tranzitdíjként az adriai vezetéken történő olajszállításkor” – tette hozzá, rámutatva, hogy bár fél éve ígérgetik a kapacitásbővítő beruházásokat, ezen a téren máig nem történt semmi.

“Ez nem csak horvát felelősség, ez brüsszeli felelősség is, hiszen az megint csak európai kérdés, hogy adott esetben a háború miatt ellehetetlenült szállítási útvonalak alternatív útvonalai rendelkezésre álljanak szükség esetén” – szögezte le.

(MTI)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »