Mint ismert, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) diszkriminatív szurkolói megnyilvánulások miatt három zárt kapus mérkőzésre büntette a magyar szövetséget.
Ennek kapcsán Szijjártó Péter szombat délelőtti Facebook-posztjában azt írja: „másfél év zártkapuzás után idén júniusban mi, magyarok újra megmutattuk Európának és a világnak, hogy milyen is, amikor igazi futballhangulat van egy futballmeccsen.” Úgy látja, hogy az a bizottság, amelyik ilyen döntést hoz, „szánalmas és gyáva testület”.
A külügyminiszter láthatóan felháborodott azon, hogy az UEFA döntéséből fakadóan így a Puskás Arénában három meccs is várhatóan zártkapus lesz.
Úgy látszik, az UEFA továbbra is alkalmazza a már korábban megismert munkásőr-hajlamú nézőtéri besúgókat, akiknek nincs más dolguk, csak jelentéseket írni arról, hogy ki, mit mondott (vagy nem mondott) a nézőtéren
– fejtegette véleményét Szijjártó, aki egyúttal sajátos párhuzamot is vont a kommunizmus és a labdarúgó szövetség között:
Mint a kommunizmusban: bizonyíték nem kell, elég a besúgó feljelentése.
Szerinte az UEFA ezzel a döntéssel azt üzeni, hogy a Himnusz alatt a pályára rohanni és ott a játékosokat provokálni, rendben van, továbbá
kommandós sorfalat a pálya szélére küldeni: rendben van, lézerrel az ellenfél kapusának szemébe világítani: rendben van, az ellenfél szurkolóit megdobálni: rendben van, de teltházas meccset csinálni, szurkolni, fergeteges hangulatot teremteni: na, amiatt be kell zárni a stadiont
– sorolta a tárcavezető, aki szerint szégyellniük kéne magukat.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »