Szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette a beteget a háziorvos

Szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette a beteget a háziorvos

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség kényszergyógykezelés elrendelését indítványozza azzal a Budapesten praktizáló, külföldi állampolgárságú orvossal szemben, aki szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette betegét.

Hírdetés

A férfi felnőtt-háziorvosként ügyeletet látott el egy fővárosi kerületi egészségügyi szolgáltatónál, ahol  2021. július 21-én, délután megvizsgált egy női beteget. A vizsgálat során a férfi nem tartotta be a higiéniai és az orvosszakmai szabályokat. Emellett az orvosi hivatásából adódó hatalmi helyzetével visszaélve a vizsgálóágyon fekvő, kiszolgáltatott helyzetben lévő sértettet arra kényszerítette, hogy eltűrjön a vizsgálat keretébe nem illő, szexuális tartalmú érintéseket is.

A vádlott a bűncselekmények elkövetésének időpontjában és az azt követő időszakban is olyan kóros elmeállapotban – súlyos agyi organikus károsodás talaján kialakult súlyos személyiségzavar – szenvedett, amely képtelenné tette cselekménye társadalomra veszélyességének felismerésében, illetve abban, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség a férfival szemben gyógykezelése alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntette és foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra és kényszergyógykezelés alkalmazását indítványozza.

A vádlott jelenleg más ügyben áll kényszergyógykezelés alatt.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróságon júniusban tartott előkészítő ülésen a férfi nem ismerte be a bűnösségét. A bíróság tárgyalásra utalta az ügyet.

A kényszergyógykezelés a társadalom védelme és a terhelt gyógyítása érdekében, az ilyen esetekben a törvény kötelező rendelkezése alapján alkalmazandó, határozatlan ideig tartó büntetőjogi intézkedés.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »