Tiziano Urbinói Vénusza a művészettörténet egyik leghíresebb festménye. Titokzatos és izgalmas alkotás. Az elmúlt közel ötszáz év során sokan csodálták, mások – köztük Mark Twain – felháborodtak szemérmetlenségén. Teóriák sokasága született az ábrázolás tárgyáról és a kép funkciójáról. Foglalkoztak vele kompozíciós és ikonográfiai szempontból, még sincs teljes egyetértés még abban sem, hogy mit is ábrázol pontosan. Lehetséges, hogy az ágyon elnyúló szép fiatal lány egy kurtizán, vannak, akik a nevét is tudni vélik. A mű eredeti tulajdonosa, Guidobaldo della Rovere, Urbino hercege egyszerűen csak „la donna nuda”-ként, azaz a meztelen nőként beszélt róla, Vasari viszont Vénuszként említette.
Akárhogy is, a festmény óriási hatással volt a következő évszázadok művészeire. Többek között Velázquez, Goya, Courbet és Manet világhírű aktjai és az azóta készült fekvő nőket ábrázoló képek hosszú sora alapján ezt a képtípust ma az alapvető művészi formák között tartjuk számon.
De ez nem volt mindig így. Úgy tűnik, hogy Tiziano festménye volt az egyik első olyan alkotás a művészet történetében, amelyen egy fekvő meztelen nő látható.
A teljesen meztelen emberi test ábrázolása az ókori görög művészetben jelent meg először, az aktot mint művészi formát ők hozták létre. „Meztelenül lenni azt jelenti, hogy meg vagyunk fosztva a ruházatunktól, és a szó valamelyest magában foglalja azt a zavart, amelyet többnyire ilyenkor érezni szoktunk.
Az akt szónak ellenben nincs kényelmetlen mellékzöngéje. Elménkben nem egy szégyenkező és védtelen test képzete dereng fel a hallatán, hanem egy kiegyensúlyozott, viruló és magabiztos testé: az átlényegült testé” – írta Kenneth Clark angol művészettörténész.
A női test meztelenségének látványa azonban még a klasszikus ókorban sem volt magától értetődő. Aphrodité alakját sokáig sűrű leplekbe burkolva ábrázolták egy ősi rítushoz és tabuhoz igazodva. Később, a klasszikus korban is csak nagyon kevés női akt készült.
A férfitest meztelensége a mindennapokban is látható volt a köztereken, a sportversenyeken, míg a női nem képviselői szinte egyáltalán nem voltak jelen a nyilvánosságban, az utcán is csak a testüket teljesen elfedve jelenhettek meg. A homoszexualitás kultusza is a férfitestet helyezte a látvány középpontjába. Az anyaszült meztelen nő csak a reneszánsszal kezdődően vált az akt egyik, majd idővel szinte kizárólagos tárgyává.
Az alkotók számára az antik örökség az eszményi formával együtt a nemiséghez való pozitív hozzáállást is közvetítette. A kereszténység viszont alacsonyabb rendűnek tartotta a testet a léleknél, a nemiséget pedig minden bűnök forrásának hitte. A reneszánsz aktok ennek a két világnak a lakói, és ebben a kettős tradícióban születtek.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2020. tavaszi számában olvasható.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
