Az 1946-ban, a svédországi Helsingborgban született Sven Nordqvist író-illusztrátort, aki korábban építészmérnök és főiskolai tanár volt, a gyermekkönyvei révén ismerte és szerette meg a világ.
E nagyszerű, sok rangos díjat elnyert művek sorában az első számú a Pettson és Findusz sorozat, amely egy morgós, de aranyszívű öregember, Pettson és csínytevő kamasz kandúrja, Findusz hétköznapjait és olykor ünnepeit hozza közel az olvasókhoz, a kicsikhez éppúgy, mint a gyerekkorukba visszavágyó felnőttekhez.
A sorozat legújabb, magyarul megjelent kötete – kiváló időzítéssel – nem a bácsi és macskája csillogó-villogó karácsonyát mutatja be, hanem egy olyan, rendhagyóságában is szeretni való és minden sorában vigaszt, gyógyulást ígérő ünnepet, amely sok vonásában emlékeztet a mi mostani helyzetünkre. Hisz 2020 karácsonyán Magyarország szépkorú népessége ugyanígy, családtagok, barátok segítségével élte meg az ünnepeket.
Nem éppen csöndes éj és nap ez, hiszen Pettson bácsit éppen december 23-án délelőtt, másfél nappal a szenteste előtt kínos szánkóbaleset éri. Az egyik lábán csúnya zúzódást szenved, így aztán vége minden tervezgetésnek, elmarad a nagytakarítás, a karácsonyfának való fenyő kivágása, a vásárlás és a sütés-főzés. A kínos helyzetből két dolog segít kikecmeregni a már jól összeszokott párosnak: a szeretet és a találékonyság. A baleset sújtotta házikóba egy szomszéd fiú híradása nyomán sorra-rendre érkeznek a finomabbnál finomabb fogások, a sütemények, a friss tej és a tűzifa, egyszóval mindaz, ami a kemény svéd télben elengedhetetlen nem csak az ünnepléshez, hanem a túléléshez is.
Részt akarnak vállalni kedves, fájós lábú, különcségei ellenére is nagyon szeretett szomszédjuk ünnepi készülődésének megkönnyítésében. Nem arannyal, tömjénnel és mirhával érkeznek ugyan, hanem egy olyan, ízletes ételsorral, amelyből még a skandináv konyhát is megismerhetjük egy kicsit:
„– Kellemes karácsonyt, Pettson! – mondta (Elsa, a látogatók egyike – P. É.). – Axel mesélte, hogy nincs itthon ennivalód, úgyhogy, gondoltuk, meglepünk néhány aprósággal. Hogy van a lábad?
– Már jobban, köszönöm, igazán nem kellett volna fáradnotok, olyan kedvesek vagytok – szabadkozott Pettson, de azért elfogadta a kosarat. – Gyertek, igyatok egy kis kávét, ne menjetek el anélkül! Csak az a baj, hogy semmi sincs, amivel meg tudnálak kínálni hozzá. – Dehogyisnem, nézd csak! – válaszolta Elsa, és ezzel már ki is pakolta a sonkát, a kocsonyát, a vörös káposztát, a húsgombócot, az ánizsos kenyeret, a sonkalevet (ez nyilván a mi kaszáslevesünk svéd „testvére” – P. É.), a puncsot, a mézest meg az aprósüteményt…”
Ez a jelenet emlékeztethet bennünket a magyar falvakban talán még ma is fel-felbukkanó komatálazás szokására, amikor az ifjú anyának és családjának finom ételeket visznek a rokonok, ismerősök.
Ami pedig a furfangosságot illeti: Pettsont és Finduszt nem kell félteni. Egy botból és fenyőgallyakból karácsonyfát fabrikálnak. (Erről 1956 szomorú karácsonya jut az eszembe, amikor igazi karácsonyfa helyett csak egy pici, kócos borókafenyőnk volt.) Nagy ötletességgel még díszeket is összeügyeskednek: habverő, régi zsebóra, bádog majmocska, egy spirálrugó és egy porcelántehén, piros szalagok és képes újságokból kivágott figurák kerülnek a különleges karácsonyfára. (Ez pedig 1978 karácsonyára emlékeztet, amikor aprócska fánkra nem jutott egyéb dísz, és a fa alá egyéb ajándék, mint néhány általam sütött, vaníliás tésztából „összeművészkedett” gomba- és katicabogár-figura.)
Úgy vélem, idén karácsonykor még aligha voltak otthonunkban a Pettsont és Finduszt megvigasztaló látogatásokhoz hasonló, „háromkirályos” családi és baráti összejövetelek. De arra nyilván lehetőség nyílt, hogy az ajtó elé tett finomságok, apró ajándékok biztonságos módon utat találjanak a címzettekhez. Ami pedig a díszítési furfangokat illeti: a szekrények, fiókok, dobozok mélyén rálelhettünk az ünnephez méltó, talán nem kifejezetten pompás, de kedves, játékos és ötletes karácsonyi díszekre. És végső esetben, fenyőfa híján, akár még egy nagyobb szobanövény is kaphatott ilyen örömet hozó ékességeket!
(Sven Nordqvist: Pettson karácsonya, fordította Csépányi Zsuzsanna, General Press, Budapest, 2020.)
Szöveg: Petrőczi Éva
Fotó: General Press
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. január 3-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
