Súlyos válság előtt a szlovák tejipar

Súlyos válság előtt a szlovák tejipar

A szlovák tejfeldolgozó ágazat súlyos válsággal néz szembe. Az európai nyers tej árai történelmi mélypontra süllyedtek, és a szlovák tejipar kritikus ponthoz érkezett.

Ennek következménye már 2026 elején a versenyképesség jelentős elvesztése lehet – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Martin Mellen, a Szlovák Tejfeldolgozók Szövetségének (ZSM) elnöke.

Túltermelés Európában – zuhanó árak

Mellen szerint az árak drasztikus csökkenésének egyik fő oka az európai tej túltermelése.

Németországban például 2024 és 2025 között mintegy 7 százalékkal nőtt a termelés, ami az egész régióban erős nyomást gyakorol az árakra.

Magyarországon a tej literenkénti ára általánosan 0,15 euró körül alakul, miközben a 200 tehénnél kisebb gazdaságok sorra kapják meg a szerződésfelmondásokat a tejfeldolgozóktól.

Mellen szerint ezek az intézkedések világosan mutatják, hogy a környező országok tejipara azonnal reagál a válsághelyzetre.

Olcsó import, visszaeső export

„Ez teret nyit az olcsó tej és tejtermékek fokozott behozatalának, miközben visszafogja a szlovák termékek exportját” – figyelmeztetett Mellen.

Hozzátette: az európai tejpiac az elmúlt évek egyik legsúlyosabb válságát éli át.

Hírdetés

A tej nyersanyagértéke 13–15 cent/literre esett vissza, ami messze az önfenntarthatóság szintje alatt van.

„A környező országok gyorsan reagálnak, Szlovákia azonban lemaradásban van. Ha nem történik azonnali beavatkozás, már 2026 elején teljesen versenyképtelenné válhatnak a szlovák tejfeldolgozók és farmok” – hangsúlyozta.

Történelmi mélyponton a nyers tej értéke

Mellen pontosította: a kieli Rohstoffermilch-Institut adatai szerint 2025 decemberében a tej nyersanyagértéke mindössze 13–15 cent/liter.

Ezzel egy időben az EU spotpiaci tejárai is körülbelül 15 cent/liter körül mozognak, ami jelentős visszaesést jelent az előző hónapokhoz képest.

Fenntarthatatlanná válnak a korábbi beruházások

A ZSM elnöke emlékeztetett arra is, hogy a szlovák farmok az elmúlt években jelentős beruházásokat hajtottak végre az elsődleges termelésben, sok esetben a tejfeldolgozók rendszeres támogatása nélkül.

A jelenlegi piaci környezetben ezek a befektetések egyre inkább fenntarthatatlanná válnak.

Ágazati összeomlás veszélye

Mellen szerint koordinált támogatás nélkül számolni kell a tejelő szarvasmarha-állomány felszámolásával, a tejfeldolgozók bezárásával, a tejtermelési önellátás elvesztésével, az importfüggőség növekedésével.

A tejipari ágazat ezért azonnali szakmai és politikai párbeszédet, valamint gyors intézkedések bevezetését sürgeti annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az egész szektor hosszú távú károsodása.

tasr/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »