A Romkat.ro erdélyi katolikus portál sorozatában jubiláns szerzeteseket mutatnak be, akik életüket a szorosabb Krisztus-követésben próbálják élni, egy-egy közösség tagjaként, annak karizmáival, de mégis egyéni módon, saját útjukat járva a hitben. Ezúttal Lőrincz Csilla M. Pacifika nővér mesél hivatásáról, küldetéséről, töltekezési forrásairól Bereczki Silviának.
– Hol, mikor, hogyan hallottad meg a hívást?
– A hivatásról csak úgy tudok beszélni, ahogy azt tizennégy éves koromban a gyergyóremetei templomban megéreztem, megtapasztaltam, az oltár előtt ministránsként térdelve: amikor felnéztem az Oltáriszentségre, körülöttem minden elveszett, és ez fogalmazódott meg bennem ott, akkor: „Uram, az életemet neked akarom adni és ott segíteni, ahol szükség van.”
Ez a pillanat nagyon mélyen belevésődött a szívembe. Olyan mélyen érintett, hogy nem tudtam nem komolyan venni, és csak akörül forogtam, hogy miként tudom ezt megvalósítani, mi az én feladatom ebben. Elhatároztam, hogy befejezem az iskolát, de közben készülök erre a hivatásra.
– Oszd meg, kérlek, szerzetesi életed legszebb pillanatainak egyikét!
– Sok szép pillanatot éltem meg szerzeteséveim alatt. Íme, ezek egyike, ami nagyon megmaradt, később is sokszor előjött és mosolyt csalt az arcomra: egyik nyáron Homoródremetén voltam Márta nővérrel takarítani Lucia nővérnél. Mivel idős volt, mi tettünk meg mindent helyette az egész házban. Az egyik szobában, amit nem nagyon használt, a padlódeszka nagyon tönkrement, annyira, hogy ki lehetett látni rajta. Mondtam neki: „Hát, Luci mama, itt ki lehet látni!” Erre ő azt felelte: „Legalább szellőzik.” Jót nevettünk ezen! Több vicces percet éltünk meg vele. Nagyon megszerettem őt, mert olyan volt számomra, mint „egy Isten adta nagymama”.
– Hogyan foglalnád össze dióhéjban szerzetesrended főbb vonásait, karizmáját?
– Szerzetesrendem főbb vonásait a tanításban és a betegek ápolásában látom. Szent Ferenc atyánk harmadik regulája szerint élünk. A hármas fogadalom mellett külön hangsúlyt kap egy negyedik is, a szegények gondozása alapítónk, Boldog Paul Josef Nardini szellemében: „Külön fogadom, hogy Jézus Krisztus és az egyház szolgálatában a szeretet cselekedetei által hirdetem az evangéliumot a szegényeknek.” Úgy érzem, és meg is vagyok győződve róla, hogy ez az, amit az Úr a lelkembe pecsételt: „a szeretet cselekedetei által”. Örökfogadalmam mottója is ezt sugallja: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13).
– Melyek küldetésed súlypontjai?
– Ha visszatekintek a megtett útra, azt tudom mondani, hogy bárhová helyeztek, mindig az volt az elsődleges hozzáállásom, hogy amennyire tőlem telik, legjobban elvégezzem azt a feladatot, amit rám bíztak.
Igyekszem emberséges lenni, nagymamám örökségére gondolva élni: „Maradj annak, akinek Isten megteremtett!” Az ő lelki örökségét nagyon mélyen a szívemben hordozom.
– Mik a töltekezési forrásaid?
– Nagyon szeretek olvasni, varrni, barkácsolni, kreatív dolgokat készíteni, festeni – ezek elvisznek egy más világba. Szeretem a klasszikus, főleg a barokk zenét. Szeretek a földre lefeküdni, és csak úgy lenni. Ezek által fel tudok töltődni; erőt, örömet, melegséget adnak a lelkemnek, és így én is adhatok másoknak.
– Egy mondat, amely életed mottója lehetne…
– Ez a két szentírási rész van a legközelebb hozzám: „Szeressetek tettetés nélkül!” (Róm 12,9); „Benne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17,28).
Az írás megjelent a Vasárnap február 28-i számában.
Forrás és fotó: Romkat.ro
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
