Szenzációs programokkal várnak mindenkit az idei Strand Fesztiválra

Szenzációs programokkal várnak mindenkit az idei Strand Fesztiválra

Nyitókép: programturizmus.hu

Zene, tánc és határtalan szórakozás  minden mennyiségben a Balatonnál.

Felejthetetlen napok várhatóak a Zamárdiban tartandó fesztiválon. Őrületes hangulat, önfeledt tánc, eget rengető zene – többek között így jellemezhetőek a MOL Nagyon Balaton egyik nyári eseményének programjai.

Az augusztus 18. és 21. között sorra kerülő fesztiválon úgy hazai, mind külföldi fellépők is szórakoztatják majd a közönséget. A hazai sztárvendégek között szerepel a Bagossy Brothers Company, a Margaret Island, a Wellhello és a New Level Empire is.

A rendezvény első napján az ún. Next Level partyján Axel Boy játszik B2B-ben Badklaattal. Színpadra lép majd SEAN Paul (jamaicai rapper és énekes. , ALVARO SOLER  (spanyol, német származású énekes, zeneszerző, gitáros, billentyűs), sőt, a világhírű Timmy Trumpet is szórakoztatja majd a nagyérdeműt.

A beszélgetős programokra többek között idén is elfogadta a meghívást Dr. Zacher Gábor (helyszín: Telekom KRAFT kertje). Az érdeklődők hallhatnak majd Zacher elmúlt éveiről, de arról is, hogy hogyan változott meg az életünk a járvány miatt, illetve összegzi a véleményét majd arról is, hogy lesz-e még olyan a világ, mint azelőtt…

Hírdetés

A szervezők idén újdonsággal is kedveskednek az érdeklődőknek. A naprakész tájékozottság érdekében már telepíthető az új STRAND APP a mobiltelefonokra.

“Telepítsd, használd, tele van hasznos feature-ökkel, infókkal, és toljuk rá a friss híreket is, sőt, a fesztivál idején ezen keresztül kapsz majd értesítést mindenféle meglepikről és kihagyhatatlan ügyekről! Keresd az App Store-ban és a Google Play-en!”

– ezekkel a szavakkal biztatnak mindenkit az alkalmazás használatára.

Mi már megtapasztaltuk, hogy egy nagyon hasznos mobilalkalmazásról van szó.

A fesztivált tábortűz programja augusztus 21-én várható. 23 órakor Járai Márk lesz, majd éjféltől Nóvé Soma játszik, a helyszínt pedig idén Beton.Hofi zárja majd.  www.strandfesztival.co

Belépőjegyek válthatóak ITT. A fesztiválon kempinglehetőség is biztosított.

Holnap – augusztus 17-én, szerdán – kezdődnek az idei extraerős programok a Strand Fesztiválon. Szenteljen Ön is  néhány napot újra a  szórakozásra! Ne hagyja ki az idei fesztivált! Ünnepelje Szent István király napját a Balatonnál!

Minden résztvevőnek, a Tisztelt Olvasóinknak jó szórakozást  és kifogástalan ünneplést kívánunk!

Sajtóközlemény/Körkép.sk/Laky Erzsébet

Képek: strandfesztival.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »