Kulturális különbségek vannak, de az csak a csomagolás. Minden nemzetnek más és más csomagolást kap a lényege, ez a kultúra. De ha ezt lebontod, az Ember ugyanaz. Lehet bármilyen bőrszíne, beszélhet bármilyen nyelven. De „felöltözve” is arra törekszik a legtöbb nemzet, hogy megismerje a másik kultúráját, merítkezzen belőle, örömmel építse be saját magába azt, amit a másikban fontosnak talál.
Filkocka a Blond és Klód című alkotásból
Fődíjat nyert egy San Franciscó-i nemzetközi filmfesztiválon egy magyar filmművész. A szenzációs sikert Pozsgai Zsolt két forgatókönyve aratta. Az író-rendezőt kérdezte a Gondola.
– Mester, Ön az év végén immár újabb fődíjat nyert a Pixel GARAGE nemzetközi filmfesztivál forgatókönyv-szekciójában. A Holt szél és Bond és Klód című alkotás miért fogta meg a tengerentúli filmes szakma alkotóit?
– Mert egyetemes problémákkal foglalkozik. A Holt szél egy magyar üzletasszony, a gyermekét nemrég elvesztett anya kétségbeesett „pótgyermek” keresése Mongóliában, amiben keveredik a kaland- és a lélektani film.
A Holt szél plakátja
A másik egy idős házaspár ámokfutása a be nem fizetett számlák elől. Ezt a forgatókönyvet egyébként már „használták” Magyarországon. A Bond és Klód eddigi pályám egyik legkedvesebb alkotása, és úgy tizenöt évvel ezelőtt filmre is vitték azt, amit átírtak belőle. Sajnos az írói szerződésekben ott a kitétel: azt tesznek vele, amit akarnak, semmi közöm hozzá a szerződés szignálása után. Tudtom nélkül átírták, tettek bele politikai utalásokat, szálakat, egyéb oda nem illő elemeket, amitől a lényegét vesztette el. Le is forgatták a filmet. Nagyon szomorú voltam, amikor megnéztem. Most fejembe vettem, hogy egyszer még eredetiben le kell forgatni, és lám, az eredeti verzió egyre-másra nyeri a világversenyeket, csakúgy, mint a mongol-magyar történet. Ez nekem némi elégtétel. De részben magamnak köszönhetem a Bond és Klód sorsát. Mikor már teljes bizalommal a szerződés előtt voltunk, egy nagyszerű magyar filmrendező, aki ifjúságom mozi élményeit meghatározta, felajánlotta, hogy ő megrendezi két legendás színésszel, csak hozzam el a forgatókönyvet a másik csapattól. Akkor ezt én tisztességtelennek éreztem. Nagy hiba volt. Ezek a forgatókönyvek egyébként a nemzetközi filmfesztiválokon már ott forognak producerek, rendezők kezeiben, remélem, valaki lát bennük fantáziát előbb-utóbb.
– Ön hírneves magyar alkotó innen, a Kárpát-medencéből, s e minőségében forgatókönyvírói fődíjat nyer az Indiai-óceán Andaman-szigetein rendezett filmfesztiválon, vagy Afrikában is. Ez hogyan lehetséges?
– Úgy, hogy az emberi lényeg mindenhol ugyanaz. Kulturális különbségek vannak, de az csak a csomagolás. Minden nemzetnek más és más csomagolást kap a lényege, ez a kultúra. De ha ezt lebontod, az Ember ugyanaz. Lehet bármilyen bőrszíne, beszélhet bármilyen nyelven. De „felöltözve” is arra törekszik a legtöbb nemzet, hogy megismerje a másik kultúráját, merítkezzen belőle, örömmel építse be saját magába azt, amit a másikban fontosnak talál. De ez minden társas együttlét alapja is, személyekre lebontva. Én nem szeretem az „aktuális” történeteket, mert azok előbb-utóbb elveszítik aktualitásukat, vagy kiderül róluk, hogy nem is úgy történtek, ahogy, és már vége is. Végtelenül boldog vagyok, ha az Indiai Óceán közepén egy szigeten a fesztiválzsűri ugyanazt gondolja, mint Ugandában, vagy Floridában. A „Megszállottak” című filmemmel megmutattuk, hogy lehetséges a fesztivál-lobbi rendszereken is túljutni. Van fesztivál-sznobizmus is, amely csak pár fesztivált ismer el a filmművészet letéteményesének. Magam több fesztiválon voltam zsűrielnök Teherántól Kanadán át Koszovóig, és mondhatom, minden jó fesztivál ugyanazt akarja: meríteni és merítkezni a filmművészetből.
– Noha a globalizmus szitokszóvá vált, az Ön alkotásait más tengelyű kultúrákban is elismerik, örömmel fogadják. Létezhet-e nemes tartalmú globalitás?
– Melyik globalizáció? Gazdasági, vagy kulturális, pénzügyi, vagy kereskedelmi? Maga a szó arra utal, hogy bizonyos társadalmak igyekeznek más társadalmakban megjelenni, és ott saját törvényeiket elfogadtatni. Ez már vezetett világméretű háborúhoz – most az arab világ elleni háborúkra gondolok Líbiától Irakig. Több millió áldozat, lerombolt kultúrák, és most tengernyi menekült, akik Európa felé tartanak. Kulturális globalizmus lehet nemes tartalmú? Akkor, ha nem próbál ízlést erőltetni egy másik kulturális közegre, hanem elismeri annak értékeit, és hagyja működni. Ha nem így tesz, az megint rombolás. Gondoljunk csak a gyarmatosítás mai napig tartó következményeire. Újabban a globalitás szót zászlójukra tűzők ügyködései folytán azt látom, itt az önálló kreativítás, a független alkotó tehetség és ezáltal társadalmi szinten az identitás kerül veszélybe, amely maga a lélek, társadalmi és egyéni lélek. Ez már baj. Lefordítva magyarra: ha itthon új televíziós sorozatokat készítünk, de ezek tartalma, témája, dialógusai „vett” formák egy másik országból, ahol iparszerű a rossz filmek termelése, és nem bízunk saját íróinkban, alkotóinkban, az baj.
– Az amerikai filmesek a forgatás közben is írják forgatókönyvet, így áll elő, hogy remekül induló filmből selejtet csinálnak, gagyit, annak ellenére, hogy esetleg utóbb belterjes díjat kapnak a bóvlira. Mi magyarok hogyan tudjuk elkerülni ezt a hibát?
– Ilyen mindenhol van. Létezik ordítóan közhelyes témájú film, amely világsiker, mert nagyszerű színészek el tudják adni a témát. Tudjuk, hogy a zseniális Forrest Gump miféle kálváriákon ment keresztül, míg végre valaki rábólintott a megvalósításra. Az igazi tehetség mindig kisebbségben van a középszerrel szemben, ez több évezredes dilemma. És a középszer mindig összefog ellenük. Ez a harc határozza meg most még inkább a filmes ipart. De a helyzet még veszélyesebb lett, mert a középszert már kezdi felváltani a rendkívül ártalmas dilettantizmus, amely magát a szakmát, annak hagyományait, óriásait is megkérdőjelezi. Remélem, az én életemben még nem történik meg a végleges helycsere.
Pozsgai Zsolt a Székelyföldön, Tamási Áron szülőházában
– Idehaza ismerős a Battonyától Nemesmedvesig tartó „világhír”. Van egy másik kategória is: a világhíres produkció mindenhol ismert, kivéve a Csenger és Szentgotthárd közötti térséget. Miért fontos, hogy a San Franciscóban elért magyar siker híre a Zemplén és az Őrség, a Kisalföld és a Nagykúnság tartományainak népéhez is eljusson?
– Ezekkel a filmekkel, amelyek hála a jó Istennek nagyon sokfelé tetszésre, díjakra találtak, nem foglalkozik semmiféle marketing group. Ha jön a hír, oklevél, meghívás – én szoktam hírt adni a magyar sajtónak, hátha érdekes. És mindig vannak olyan emberek, akik hisznek bennem, és úgy gondolják, ezek a sikerek fontosak. És egyébként ahová az alkotások eljutnak, azok a vidéki televíziók, amelyek önállóan válogatnak, sokszor vetítik a filmjeimet. És a királyi tévében is felbukkannak olykor-olykor. Például január 20-án este a KÖTÉL A MÉLYBEN című dokumentumfilm, mely egy tizennyolcadik századi magyar szerzetes okinawai térítő kalandjainak járt utána. Nagyon élvezetes munka volt elkészíteni a helyszínen annakidején – szerintem érdemes a nézők figyelmére is.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
