Fehér Bence: „A felirattani kutatás egyfajta nyomozás a múltban. Sherlock Holmes pedig azt mondta: ha minden más lehetőséget egyértelműen ki lehet zárni, az igazság az, ami fennmarad.”
Rovásírás a nagyszentmiklósi aranykincsen.
Zavarodottságot keltett az avar kori magyar nyelvemlék híre extrém publicista körökben. „Kiknek az érdeke és miért, hogy ezt a megállapítást kigúnyolják, nevetségessé tegyék?” – kérdeztük szeptember 17-én megjelent interjúnkban. A válasz a kibertérben órákon belül megszületett. Indulathullámot indított el a friss tudományos eredmény kifejtése. Fehér Bencét, a Magyarságkutató Intézet Klasszika-filológiai Kutatóközpontjának igazgatóját kérdezte a Gondola.
– Igazgató úr, a legenyhébb minősítés hipotézisnek minősítette azt a megállapítást, mely szerint a magyar nyelv már jelen volt a VIII. századi avar birodalomban. Az eredmény ma már miért több, mint hipotézis?
– Úgy tűnik, nem hangsúlyoztam eléggé, hogy itt nem egyetlen szövegről van szó – mentségemre szolgáljon, hogy az interjú kiindulási pontjául szolgáló, szeptember 11-i előadásomban erről is beszéltem. Egy feliratcsoportot azonosítottam, amelyek közül eddig négyre tudtam olvasati javaslatot adni, három ezek közül magyar nyelvű; igaz, a négyből egyre magam is azt mondanám, egyelőre hipotetikus, vitatható, nyilván vitatni is fogják. A jánoshidai tűtartó felirata nem ilyen: azon nagyon ritka avarkori írott emlékek közé tartozik, amelyeken minden jel egyértelműen megállapítható, jó állapotú, csak a jelek értelmezését lehetett vitatni 1961-es közlésétől napjainkig. Eddig azonban nem voltak ismertek más feliratok, amelyek alátámasztották volna a különböző kutatók aktuális értelmezését.
– Egy alapos írás rögzíti, hogy a „baszjad izüt” átültetés előtt tucatnyi más változat is született már az utóbbi évtizedekben. Mi erősíti meg, hogy a „baszjad izüt” a helyes?
– Lehet adni egy lakonikus választ: először 2019-ben publikáltam a tárgycsoportról (az aquincumi kulacs volt főhelyen, ezt a tűtartót csak mellékesen mutattam be), majd 2020-ban két helyen is kimerítően közöltem olvasatomat. Azóta kollégáimtól egyetlen szó cáfolat nem érkezett. De persze ennél komolyabban kell vennem a kérdést, hiszen tudjuk, hogy emögött nem csak a magyarázat meggyőző ereje állhat, hanem más szempontok is; meg kell felelnem arra, az eddigi olvasatokkal összehasonlítva miért tartom a magamét védhetőnek.
A felirattani kutatás egyfajta nyomozás a múltban. Sherlock Holmes pedig azt mondta: ha minden más lehetőséget egyértelműen ki lehet zárni, az igazság az, ami fennmarad. Az eddigi változatok (amatőrök körében biztosan volt tucatnyi, szakemberek tudtommal csak öt különböző hipotézist adtak) egyértelműen tévesek, hiszen vagy kevesebb, vagy több jelet akartak olvasni a létezőknél. Egy kivétellel, a legelső, Erdélyi István professzor két jellel kevesebbet olvasott, mint én, de amit kiolvasott, ugyanaz volt és ugyanazzal a hangértékkel. A két jel hiánya azt okozta, hogy számára nem volt értelme a szövegnek, és nagyon bölcsen így is közölte le, értelmezés nélkül. Ezt tehát nem tekinteném téves megfejtésnek, csak hiányosnak. Amúgy pedig a tűtartón nem csak felirat van, hanem két emberalak is.
A jánoshidai tűtartó.
Ez az első magyarázat, amely a két emberalakot is be tudja vonni a magyarázatba, szerepük érthető lesz: a védőszellemet ábrázolják, akihez a szöveg szól. Mi több, igaz ez azokra a többi korabeli tűtartókra is, amelyeken ugyanez az emberalak megjelenik. Az egyiknek, az udvardinak nagy szerepe volt az értelmezés kialakításában; bizonyító érték szempontjából fontosabb egy olyan tűtartó, amelyet azután sikerült azonosítanom, hogy ez az értelmezés megjelent, ezt még idén fogom publikálni.
– Korábban megjelent könyvében, A Kárpát-medencei rovásírásos emlékek gyűjteménye I. című műben Ön még nem egyértelműen minősítette tudományosan alátámasztott ténynek a jánoshidai tűtartón lelhető rovások magyar nyelvűségét. Mi erősítette meg az egyértelműséget?
– Először is az, hogy senki nem próbálta vitatni, tehát úgy gondolom, hallgatólagosan a szakma elismerte. Másodszor is, az említett emberalakos tűtartón kívül még két olyan tárgy, amelyen szöveg is van, és a Kárpát-medencei rovásírásos emlékek gyűjteménye I.-ben még nincsenek benne, mivel akkor még nem tudtam a létezésükről.
– Régóta érzékelhető, hogy hungarofób indulatokat gyűrűztet a magyar őstörténet kutatásakor felszínre jövő egy-egy újabb tudományos eredmény. Már Jung megírta, hogy a jelentős új tudományos megállapítások „a céh” ellenállásába ütköznek. Itt azonban nem „a céh” tagjairól, azaz tudósokról van szó, hanem extrém publicistákról. Honnan kaphatják a feladatot?
– Erre a kérdésre nem tudhatom a választ. Nem éntőlem, az biztos. De ha tényleg hungarofób indulatok fűtik őket, akkor nagyon rossz helyen kapargálnak, mivel a tárgycsoport egyik tárgyán történetesen ószláv szöveget ismertem fel. Én ezt is az elméletem megerősítésének éltem meg: egy belső bizonyítéknak, hogy a mindenkiben meglevő szubjektivitásnak ellen tudtam állni, nem arra jó az egész, hogy a magyar őstörténetet „fényezzem”, hanem hogy a tudományos igazságot ismerjük meg jobban.
Még egy dolgot meg kell jegyeznem, ami nem szorosan a kérdésre felel, de igen fontos: valóban nagyon csúnya hatása van annak, hogy nem tudományos képzettségű emberek, hanem publicisták foglalják össze és kommentálják a dolgot. A történet egy pontján egy ilyen személy vette a fáradságot és megnézte a rovásírásos gyűjteményt magát. Ez dicsérendő lépés, és feltételezem, ezzel nem akart rosszat, csak éppen eltévedt benne és amit Vékony Gábortól, a 2004-ben elhunyt kiváló régész-írástörténésztől idéztem, azt keresztezte az én megfejtésemmel, és most ez terjed portálról portálra. Itt gyakorlatilag etikai kötelességem, hogy ezt helyesbítsem, és minél szélesebb körrel tudassam: szó nincs a „Tű, győzd le Üngürt” olvasatról, az nem az enyém, ellenkezőleg: három szavából kettőt cáfolok. Persze érthetően indulatokat kelt, ha a két olvasatot összekeverve olvassa valaki, és ha figyelmes ember, rögtön észreveszi, hogy itt önellentmondás van. Nyilván e tévedés miatt nem fogja bizonyítottnak tekinteni a megfejtést, ellenkezőleg: úgy látja, végérvényesen meg is van cáfolva.
Fehér Bence
– Várhatóak-e újabb tudományos eredmények a tárgykörben, és milyenek?
– Az igazi nagy dobás az lenne, ha a nagyszentmiklósi írásokat is sikerülne bizonyítható módon megfejteni. Erre pillanatnyilag kevés az esély, mert kevés a kutatható anyag. Tisztában kell vele lenni, hogy a jánoshidai típusú írásnál óriási segítséget jelentett, hogy felismerhető volt a kapcsolat a székely rovásírás jeleivel; ezek nélkül csak állnánk a nagyon kevés és rövid szöveg előtt, és néznénk, vagy esetleg kombinálnánk és kétes elméletek ezreit gyártanók. A nagyszentmiklósi írásokból mennyiségileg hét-nyolcszor nagyobb anyag áll rendelkezésünkre, de ez a fogódzónk hiányzik, a további találgatásnak meg, száz év mindenféle próbálkozásai után, nincs értelme.
A nagyszentmiklósi aranykincs.
De egy keveset talán kellően szigorú analízissel tovább lehet haladni, erről idén még megjelenik egy publikációm. A tavaly óta előkerült új feliratokat is közölni fogjuk, nyilván az is ad újat. De ebben nem csak nekem kellene dolgoznom. Valószínűleg még igen sok van, csak egyelőre ismeretlen, mert a régészeti feltáráskor, a múzeumi leltározáskor nem feltételezték, hogy a különböző jelek és karcok írást alkotnak. Az említett három tárgyról, amelynek a közlése folyamatban van, egy fiatal posztdoktor kollégám szólt, hogy neki feltűnt és gyanús – ha őneki nincs ilyen éles szeme, eltökéltsége, hogy értesítsen, és önzetlensége, hogy megossza velem a felfedezés érdemét, ma se tudnánk róla. A régész kollégáknak óriási mennyiségű anyagot kéne áttekinteniük, hogy megleljük bennük az írott emlékeket, s a felirattani feldolgozás akkor indulhat meg. Kizártnak tartom, hogy ez esetben ne adódnának újabb eredmények.
Molnár Pál
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
