Április 30-án, csütörtökön 160 diák búcsúzott a 400 éves győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégiumtól – éveket, emlékeket és egy meghatározó életszakaszt hagyva maguk mögött. A ballagási ünnepségen Barkó Ágoston OSB igazgató mondott beszédet.
A győri bencés gimnázium hagyományainak megfelelően az iskola 12. évfolyamos diákjai a ballagás előtti napon, április 29-én lelkigyakorlaton vettek részt, melyet a győri Szent Imre-templomban Zsódi Viktor piarista tartományfőnök tartott, jótanácsaival látva a fiatalokat.
Ezt követően a „Győrhegyre”, a Kálváriadombra mentek át a ballagásra készülő diákok, ahol Zsódi Viktor SchP a megfeszített Krisztus előtt könyörgést mondott értük, majd megáldotta őket és egy-egy imakártyát ajándékozott nekik.
A Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium 160 végzős diákja április 30-án, csütörtökön búcsúzott a 400 éves győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégiumtól.
A ballagási ünnepségen Barkó Ágoston OSB igazgató intézett mondott beszédet, melyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk.
Főtisztelendő perjel úr, pap- és szerzetestestvérek! Tisztelt és kedves munkatársaink, szülők, rokonok! Szeretett ballagó diákjaink!
Isten kegyelméből megadatott, hogy iskolánk alapításának 400. esztendejében 4 osztályban 160 diákunk búcsúzik a győri bencés gimnáziumtól. A „búcsúzás” helyett szívesebben használom a hálaadás kifejezést, hiszen a jezsuita alapítású győri bencés iskolánk diákjának lenni egész életre szóló „státus”, megtartó erő és küldetés.
1626-ban járunk, amikor Győr városa még félig-meddig romos, hiszen 1594 és 1598 között török megszállás alatt állt, és a visszafoglalás jelentős pusztulással járt. Azon év őszén néhány tanácstalan férfi sétálgatott a városban: a Káptalandomb felől érkeztek a piactérre, ide a főtérre. Dallos Miklós győri püspök; Sennyey István váci püspök; II. Ferdinánd király megbízottja; Prainer János, a győri erőd főkapitánya és néhány jezsuita szerzetes. Helyet kerestek a megalapítandó collegiumnak: rendháznak, templomnak és oktatási intézménynek. Azon voltak, hogy ebbe a török-magyar határon fekvő, állandó fenyegetettségben élő városba az innovációt, a modern katolikus kultúrát és az életörömet hozzák be.
A főtér déli házsorára vetettek szemet, és álmodták meg a helyére a ma is látható épületegyüttest és az ezt működtető közösséget.
1627 novemberében sikerült is beindítani az iskolát. Hosszú távra terveztek. Erős alapokat raktak le. 1802. augusztus 16-án pedig a bencés szerzetesek kezébe került az akkor már az egész Dunántúlon híres oktatási intézet. Ez a mi éltető, tápláló, gondoskodó anyánk, Alma Materünk.
– olvassuk Ottlik Géza Iskola a határon című regényében, kedves regényemben, amelyből magam is érettségiztem.
Szeretett ballagó diákjaink! Búcsúzó beszédeitekből érződik, hogy szenvedélyesen szeretitek az iskolát, ahol felnőtté váltatok. Kérünk benneteket, hogy támaszkodjatok erre az ólomra, „erős és szilárd tartalomra”, amelyet igyekeztünk átadni nektek.
„Non est volentis, neque currentis, sed miserentis Dei” – „Nem azé, aki akarja, sem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” – írja Szent Pál apostol, idézi Ottlik Géza.
Az emberi erőlködés, törekvés, kreativitás önmagában kevés: kell az irgalmas Isten szeretete, segítsége. Tegnap egy kis kártyán megkaptátok Szent Benedek atyánk és Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rend alapítójának rövid imádságait. Kértem, tedd el a tárcádba. Egész életedre adtuk.
Nagyon fontosak a természetes erények, amelyeken mindig dolgoznotok kell: a becsületesség, az igazmondás, a szorgalom, a tisztelettudás, a kezdeményezőkészség a jóban, a fegyelmezettség, a bátorság, a vidámság és a humor.
„Ora et labora et lege!” – a bencések jelmondata: imádság, megfeszített munka, olvasás-művelődés. Tartsátok fontosnak a széles műveltséget, nemcsak azt a tudást, ami a szakmátokhoz fog tartozni. Fontos, ahogy tanítottuk, hogy egy-egy jelenséget mozgó kameraállásból, több nézőpontból vizsgáljatok meg és utána, gondos megfontolás után jussatok el a végeredményre.
A 19. század elején, amikor a bencések átvették ezt az iskolát, erős elhatározás, óriási lendület, szenvedélyes keresztényi tenniakarás volt bennük, hogy önzetlenül szeretnének hozzájárulni a modern Magyarország felépítéséhez. Nem dicsőség, nem hírnév, nem hatalom; hanem alázatos, kötelességnek érzett szolgálat megkülönböztetés nélkül minden rendű, rangú, vallású ember irányába.
Erős közösségi hátteret kaptatok. A bencés iskola életre szól. Dolgozzatok azon, hogy megmaradjon az osztályközösség, amely – reméljük – baráti közösség alakult. A barát nem cimbora, nemcsak a jóban van melletted, hanem áldozatot vállal és küzd érted, energiát fektet beléd. Ezért erős a bencés közösségi hálózat. Legyetek ennek építő tagjai és visszakapjátok ajándékba annak segítségét örömben és a kihívások közepette is! Aki letér az útról, vagy lesodródik, annak menjetek utána!
Magam 22 esztendővel ezelőtt „ballagtam el” ebből az iskolából. Jáki Teodóz atya, nagy formátumú ének-zenetanárunk az utolsó énekórán a lelkünkre kötötte, hogy „amikor elkezdtek dolgozni és megkapjátok az első havi munkabért, legelőször egy virágcsokrot vegyetek Édesanyátoknak – hálából”. Kedves fiatal felnőttek! Szeressétek a szüleiteket, akiktől az életet kaptátok! Szeressétek nagyon a családotokat, vállaljatok áldozatot érte!
Megköszönöm a tisztelt és kedves szülőknek a megtisztelő bizalmat, hogy ide járatták gyermekeiket! Remélem, rá tudtunk szolgálni erre a bizalomra! A nagy bencés családhoz tartoznak Önök is, a kapuink nyitva vannak a továbbiakban, ha tudunk meghallgatni, segíteni, támogatni.
Kedves ballagó diákok! Jó utat, de maradjatok meg itt is, a második otthonotokban, Győr szívében, a bencéseknél!
Forrás és fotó: Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
