Szent Márton-konferenciát szerveztek Szamosújváron

Szent Márton-konferenciát szerveztek Szamosújváron

Az Erdélyi Szent Márton Kulturális Központ Egyesület második alkalommal szervezett nemzetközi konferenciát a szamosújvári Téka Alapítvány székhelyén február 20–21-én, „Szent Márton emlékezete, kultusza és hagyománya Európában és Erdélyben” témában.

Február 20-án, pénteken este Casian Imola és Borsos Antónia Debóra rövid zenés összeállítása után Molnár Kata az idén elhunyt szombathelyi történészre, az egyesület szellemi atyjára, Feiszt Györgyre és munkásságára emlékező búcsúbeszédet olvasott fel.

Majd Balázs-Bécsi Attila, a térségben kulcsfontosságú szerepet betöltő Téka Alapítvány elnöke üdvözölte a jelenlévőket, és ismertette az intézmény szerteágazó munkáját.

Ezt követően Dobos János budapesti író könyvét mutatták be a hallgatóságnak – beszélgetés keretében, mely azt a kérdést járta körül, mi lenne, ha Trianon nem történt volna meg.

A rendezvényt különleges fotómontázs színesítette, melyet pénteken este nyitottak meg. Miklós Ferencz Ablak a múltra című fotókiállítása a szamosújvári szervezet eddigi tevékenységeit mutatja be, továbbá európai és erdélyi Szent Márton-ábrázolásokat, valamint Szépkenyerűszentmárton múltjáról és jelenéről, műtárgyairól és hétköznapjairól készült felvételeket tartalmaz.

Szombaton Felszegi Imre, az Erdélyi Szent Márton Kulturális Központ Egyesület elnöke megnyitotta a Szent Márton-konferenciát, majd a Téka népzeneiskolájának diákjai gondoskodtak a jó hangulat megteremtéséről.

Az ünnepélyes megnyitó után Fábry Szabolcs János konzul beszédében Szent Márton örökségének fontosságát emelte ki.

Hírdetés

A nap folyamán három néprajzi hangsúlyú értekezés hangzott el: Orbán Róbert, a magyarországi Szent Márton-szervezet elnöke a Márton-napi hagyományban a lúd szerepét ismertette; Prikler Szilvia Beatrix néprajzos muzeológus, igazgató pedig a „halászi csingislovas” felvonulásról tartott beszámolót. P. Károlyi Attila tanár Bálint Sándor és Szent Márton című előadásában felidézte a közismert kutató Ünnepi kalendárium könyvéből a lúd-motívummal operáló részeket, illetve ismertette a hallgatósággal, hogy Szegeden és tágabb környékén milyen helynevek és templomcímek őrzik a Szent Márton-tisztelet emlékeit.

Két erdélyi vonatkozású előadás is elhangzott a konferencián: a csíkszentmártoni plébániatemplomról, illetve az ötszáz éves Mária-szoborról készült prezentációt Czikó László plébános ismertette. Pál Emese egyetemi adjunktus Szent Márton és az erdélyi örmények kapcsolódási pontjairól tartott értekezést; helyi vonatkozási pontként az örmény templomban található, a szentet ábrázoló szoborról is szó esett.

A művészettörténeti hangsúlyú előadások sorában Szűcs Ervin és Szűcs Éva, a felvidéki Via Santi Martini képviselői a pozsonyi Szent Márton-dóm történetéről, a koronázási szokásokról beszéltek. Wächterné Lakatos Ágnes hitoktató egy különleges festményt ismertetett, amelyen Szent Márton több ábrázolásban is megjelenik.

Végezetül Koncz Attila, az MCC Kolozsvári Képzési Központ kutatótanára átfogó szempontból közelített a Szent Márton-úton is aktuális témához, a zarándoklathoz. Az Egy régi vallási jelenség új köntösben – A zarándokturizmus című előadásában sok hasznos információ hangzott el arra vonatkozóan, mire érdemes figyelni egy ilyen lelki program szervezésekor.

Az előadásokat követően a vendégek felkeresték a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány múzeumát, illetve a Bánffy-kastélyt.

Szöveg: Miklósi Ferencz beszámolója és Koncz Attila kiegészítései alapján D. G.

Fotó:  Erdélyi Szent Márton Kulturális Központ Egyesület Facebook-oldala

Forrás: Romkat.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »