Az Érseki Szent József Kollégiumban március 19-én hagyományosan lelki és szabadidős programokkal ünnepelték meg a kollégium védőszentjének napját Egerben.
Délelőtt a gyerekeknek sportprogramot, annak részeként focibajnokságot szerveztek.
A délutáni lelki-kulturális program részeként a meghívott vendégként Győrből érkezett Simon Dávid atya tanúságtételét hallgathatták meg a résztvevők, amely egy személyes hangvételű beszámoló szerint lelki épülésüket szolgálta, „és megerősített hitünkben, buzdított a szentségek vételére és a mindennapi imádságra, szentírásolvasásra”.
Ezt követően a szeminárium kápolnájában Lóczi Tamás, a kollégium lelkésze mutatott be szentmisét.
A szentmise végén átadták a Szent József-díjakat, amelyet a 2024/2025-ös tanévben Bakos Márton és Szűcs Antal vehetett át.
A Szent József-napi ünnepi műsorban irodalmi és zenei előadások hangzottak el az érseki kollégium diákjainak előadásában. Majd a kollégium lelkésze, Lóczi Tamás atya megáldotta a jelen lévő családapákat.
A napot közös ünnepi vacsora zárta.
Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »