A Megváltó születésének, karácsony ünnepének közeledtével Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának volt dékánja, tanszékvezető egyetemi tanár ezúttal is, immár hagyományosan, adventi útikönyvet ad a kezünkbe.
A Bízzál az Úrban! című kötetében Kránitz Mihály a napi szentírási olvasmányokból válogat, majd az olvasott ige magyarázata ad bátorítást elmélkedés formájában, különböző tanúságtevők gondolatainak felidézésével. Ezt követi XIV. Leó tanítása (Az evangélium ereje. A keresztény hit tíz szóban), aki az elmúlt másfél évben útmutatást adott a világ keresztényeinek. A napi előkészületet lelki olvasmányként Scott Hahn (Legyen öröm a világnak. Miként változtatott és változtat meg mindent Krisztus eljövetele) gyermekségtörténetre vonatkozó gondolatai zárják, melyek segítségével történetileg tekinthetünk a megtestesülés nagy eseményére.
Elmélkedésében a könyv szerzője kifejti: az első adventi hétköznap keresztény hitünkkel szembesít minket, amelyet Isten ajándékaként megkaptunk. Van, aki még keresi az útját, kérdezi önmagától és másoktól is, hogy mit jelent embernek lenni. Mivel az ember teremtettségénél fogva Istené, mindenki hordoz önmagában valami isteni jóságot. Ezt tanítja a Biblia is, amikor első lapjain arról szól, hogy Isten az embert saját képmására teremtette férfinak és nőnek (Ter 1,26–27). Egy rejtett istenképiség van tehát mindenkiben, még akkor is, ha ezt nem tudatosítjuk. Lelkiismeretünk azonban segít, hogy jó és hívő emberek legyünk.
XIV. Leó pápa Szent Ágostont idézi: „Értitek-e, testvéreim, valóban átérzitek-e azt a kegyelmet, amelyet Isten azáltal áraszt ránk, hogy vezetőnk lesz? Csodálkozzatok és örvendezzetek: Krisztussá lettünk! Mert ha ő a fő, akkor mi a tagjai vagyunk. Együtt alkotjuk ővele az ő teljes emberségét.” A Szentatya megvilágítja:
Benne Isten már nem fogalom, hanem egy hozzánk közel álló személy. Ágoston megtérésekor mindezt átélte, közvetlenül érzékelve azt a Krisztussal való barátságból fakadó erőt, amely gyökeresen átformálta életét: „Hol voltam, amikor téged kerestelek? Ott álltál közvetlenül előttem, én mégis messzire elkóboroltam önmagamtól – ó, milyen messze voltam attól, hogy rád találjak.”
Scott Hahn felhívja a figyelmünket: a karácsonyi történetnek is megvannak a maga embertelen szereplői. Heródes, a „vérszomjas” király fenyegetően magasodik Máté evangéliumának nyitófejezetei fölé, miközben Szent János – a Jelenések könyve 12. fejezetében a Messiás születéséről szólva jelképes nyelvezettel – feltárja, hogy a végső ellenség a sátán, akit gyilkos sárkányként ábrázol.
A könyvben Kránitz Mihály kiemeli:
Keresztény életünket nem szabad elválasztani a hétköznapoktól, mindenhol, a családban, az iskolában, a munkahelyünkön képviselünk valamit: „egy meggyőződést, egy hitet, amely tartást ad egész életünknek, és ezzel másoknak is hasznára leszünk (…) Legyünk szabadok a jóra! Ne másvalaki vagy -valami irányítson minket, hanem az egész emberiséghez, így hozzánk is érkező Krisztus, aki meghív, és példát is ad a helyes emberi magatartásra.”
XIV. Leó pápa leszögezi: keresztény szemszögből az igazság nem elvont, megfoghatatlan elvek megerősítése, hanem találkozás Krisztus személyével, aki a hívők közösségében él. Így az igazság nem elválaszt bennünket egymástól, épp ellenkezőleg: „felkészít arra, hogy jobban szembenézzünk korunk kihívásaival – a migrációval, a mesterséges intelligencia tisztességes alkalmazásával és szeretett Földünk megóvásával”.
Scott Hahn rámutat: az evangélium gazdag jelképes üzenetekben, és ha az evangéliumi gyermekségtörténetben allegória rejlik, azt Isten rendelte el, méghozzá nem csupán szavak útján, hanem a teremtésen és a szent történelmen keresztül. XVI. Benedek pápa mondta: ha Istennek semmi hatalma nem lenne az anyag fölött, akkor nem is létezne. Ámde rendelkezik ezzel a hatalommal. Ezért Isten „képes vezetni, és vezette is – a történelmet és a teremtést, és prófétákat is rendelt, hogy továbbadják üdvözítő tervét”.
A könyv szerzője Mária kivételes szerepéről elmélkedve megállapítja: olyannyira együttműködött Istennel, hogy teljes emberségében átélhette a választott nép Messiás utáni vágyának beteljesedését. „…bűntelen, szeplőtelen életével és Isten kegyelmi támogatásával elővételezte a mi igazi jövőnket. Mária egy életet fogad be, aki egyúttal az örök élet, amelyben majd mi is részesülünk.” A Magnificatban ennek a végső állapotnak a fénye csillan fel, mely reményt ad a legnehezebb helyzetekben is.
A lelki olvasmányban Scott Hahn emlékeztet rá: ugyanaz az Isten, aki teremtett minket, ő váltott meg, és hív bennünket. Ezért egyáltalán nem meglepő, ha a Magnificatot olyan ablaknak tekintjük, amelyen keresztül betekintést nyerhetünk Mária neveltetésébe. Bár Jézus gyermekkorát követően már ritkábban szólal meg, szerepe továbbra is jelentős, éveken át követte Fiát, egészen a keresztig. „Mária testesíti meg azt a gyengédséget és kitartást, amelyet Isten teremtett, látott és szeretett Izraelben, az ő jegyesében és leányában, valamint elsőszülött Fiában.”
XIV. Leó tanításában ismételten Szent Ágostonra hivatkozik, aki Isten kitartó kereséséről beszélve ezt kérdezi magától: „Mi a reménységünk tárgya? A föld? Nem. Valami, ami a földből fakad, mint az arany, az ezüst, a fák, a termés, a víz. Ezek a dolgok kellemesek, szépek és jók (…) Keressétek azt, aki teremtette őket: Ő a ti reménységetek.” Majd visszagondolva a megtett útjára, Ágoston így imádkozott: „Te (Uram) bent voltál, én pedig kint, és ott kerestelek téged… Hívtál, kiáltottál, és megtörted süketségemet; ragyogtál, és ragyogásod eloszlatta vakságomat; illatoddal árasztottál el, melyet belélegeztem, és most vágyódom utánad; megízleltelek… és éhes és szomjas vagyok;
A Szentatya figyelmeztet: a mostani világhelyzetet „szomorúan” jellemzik a háborúk, az erőszak, az igazságtalanság és a szélsőséges időjárási események, amelyek emberek millióit kényszerítik arra, hogy elhagyják hazájukat, és máshol keressenek menedéket. Új, köztük nukleáris fegyverek fejlesztésének lehetősége, valamint a jelenlegi klímaválság káros hatásaira fordított növekvő figyelem és a gazdasági egyenlőtlenségek egyre nagyobb kihívást jelentenek a jelenlegi és a jövőbeli fenyegetettség számára. A világszintű pusztulás elméletével és az ijesztő forgatókönyvekkel szembesülve fontos, hogy mindenki szívében növekedjen a vágy, hogy reménykedjen egy minden embernek méltóságteljes és békés jövőben.
A gyönyörű borítójú kötet – mely ezúttal is Siklósi Péter munkáját dicséri – lelkünket gazdagító olvasmány, segítségével eltűnődhetünk ég és föld szerves összetartozásán, azon, hogyan jelenik meg a természetfölötti az életünkben, és hogy mi a karácsony igazi, a világtörténelemben egyedülálló jelentősége: a Megváltó Szeretet-Isten földi megtestesülése.
Kránitz Mihály: Bízzál az Úrban! – Adventi útikönyv XIV. Leó pápával,
Szent István Társulat, 2026.
Fotó: Szent István Társulat
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


