Október 9-én ünnepeljük Párizsi Szent Dénes püspök, a tizennégy segítőszent egyikének, valamint vértanú társainak emléknapját.
Kevés történelmileg hiteles adatot tudunk Párizs első püspökéről. Annyi bizonyos, hogy Dénes római-gall püspök volt, aki a 3. század közepén az akkor még jelentéktelen helységben, Lutitiae Parisiorumban, a mai Párizs elődjében hirdette az evangéliumot. Mint a város első püspöke megszervezte az egyházi életet, és Decius (250–251) vagy Valerianus (258) üldözése alatt munkatársaival együtt vértanúságot szenvedett.
A történeti bizonyítékok szétszórva találhatók a Meroving-kori forrásokban. Tours-i Szent Gergely (+594) Historia francorum című művében azt írja, Dénes egyike volt a galliai egyházat alapító hét püspöknek, akik Decius császár idején Rómából Galliába érkeztek. A hét püspökség, amelyeknek pásztorait Gergely megnevezi, valóban a 3. század közepén keletkezett. Gergely kifejezetten állítja, hogy a párizsi püspököt karddal végezték ki.
Szent Genovéva életrajza, amelyet 520 körül írtak, megnevezi az utcát is, a Vicus Catulliacust, ahol a kivégzés történt. Genovéva itt bazilikát építtetett a vértanú Dénes püspök emlékezetére.
A legrégibb források csak a püspökről, az ő vértanúságáról és a bazilika építéséről szólnak, társairól nem. A római martirológium és néhány meroving forrás ezzel szemben azt mondja, hogy Dénes püspökkel együtt egy Eleutherius és egy Rusticus nevű egyházi tisztséget betöltő embert is megöltek Krisztus nevéért. Későbbi források szerint Rusticus pap, Eleutherius pedig diakónus volt. A bizonytalanságok ugyanakkor arra utalnak, hogy Dénes püspök és társai vértanúságáról kezdettől fogva csak kevés biztos adatot ismertek.
Szent Genovéva 475 körül építtette a bazilikát Dénes sírja fölé. Genovéva életrajzírója megjegyzi, hogy a párizsi klérus nagyon tartózkodó volt az építéssel kapcsolatban, s hogy valóra vált, csak a szent kezdeményezésének és kitartásának köszönhető.
Idővel, ahogy a hívők adományokkal látták el a templomot, úgy nőtt a bazilika jelentősége. A 6. század végén Szent Dénes bazilikája már híres és gazdag templom volt. Később szerzetesek vették át a bazilika gondozását, majd a frank királyok gazdag ajándékai jóvoltából apátsággá szerveződhetett a szent sírja körül élő szerzetesek közössége. Ez alapozta meg azt a fejlődést, melynek eredményeként a Saint-Denis-kolostor – a pápai kiváltságok révén, és mert a frank királyok temetkezési helye lett – a középkor leghíresebb kolostorává vált, és frank-francia nemzeti szentéllyé alakult.
A későbbiekben Dénes püspököt azonosították Areopagita Dénessel, akit Szent Pál térített meg (ApCsel 17,34). Ez pedig azt jelentené, hogy a párizsi egyházmegye és a kolostor apostoli eredetű. Ez az elmélet azonban mindig is vita tárgya volt; ennek megszüntetésére III. Ince pápa (+1216) Görögországból Areopagita Dénes ereklyéit a Saint-Denis-kolostorba szállíttatta.
Dénes életéből a legendás elbeszélések őriztek meg részleteket. Eszerint a pápa küldte őt Párizsba Eleutheriusszal és Rusticusszal együtt. Általuk a kegyelem fénye oly nyilvánvalóan ragyogott fel e vidéken, hogy a pogány papság felháborodott és lázadást szított ellenük, de mikor a felbujtott tömeg meglátta a szentet, lecsillapodott, mert Dénes hitével és szelídségével rácáfolt minden koholt vádra.
Fescennius prefektus azonban eljárást indított a párizsi keresztények ellen, és egy prédikációja közben Dénest is letartóztatta. Társaival együtt először gúnyt űztek belőle, majd mindannyiukat megkínozták a börtönben. Dénest utána rostélyhoz bilincselték és tűz fölé helyezték; ezután vadállatok elé dobták, végül keresztre szegezték. De sem a hitét, sem az életét nem tudták kioltani. Akkor ismét visszavitték a börtönbe, ahol sok halálra ítélt keresztény részvételével misézett. E mise közben megjelent neki az Úr Krisztus, kenyeret nyújtott át és azt mondta: „Fogadd ezt, mert igen nagy jutalom vár rád nálam.”
A mise után az őrök kivonszolták a börtönből és egy bálványkép előtt lefejezték. Ekkor – mondja a legenda –, Dénes kezébe vette a tulajdon fejét, és egy angyal elvezette a vértanúság hegyéről (Mons Martyrum, a francia Montmartre) két mérföld távolságra egy helyre, ahol a sírjának kellett lennie. Itt angyali énekszó fogadta.
A bíró megparancsolta, hogy Eleutherius és Rusticus holttestét vessék a Szajnába. Egy nemes asszony azonban a férfiakat, akik teljesíteni akarták a parancsot, meghívta vacsorára, és mikor azok jóllaktak és lerészegedtek, az asszony fogta a két vértanú testét, és a saját földjén eltemette őket. Később a maradványaikat átvitték Dénes mellé.
Istenünk, ki Szent Dénest és társait elküldted, hogy a pogány népek között hirdessék dicsőségedet, és amikor szenvedniük kellett, megajándékoztad őket az állhatatosság erényével, kérünk, segíts, hogy példájukból erőt merítve semmibe vegyük a világ dicsőségét, és nehézségeitől vissza ne riadjunk!
Forrás: Diós István: A szentek élete; Magyar katolikus lexikon
Fotó: Wikipedia
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
