Szemben a néppel: megvan a holland törvénytervezet az EU-Ukrajna-szerződésről

Törvénytervezetet fogadott el pénteken a holland kormány az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés ratifikálásáról, amit korábban népszavazáson utasított el az ország lakossága – jelentette be Mark Rutte miniszterelnök.

„Szükségesnek tartjuk az egyezmény ratifikálását” – közölte a kormányfő, hozzátéve, hogy a tervezetet a parlamentnek is jóvá kell hagynia.

Rutte kérésére határozatot fogadtak el előző napi találkozójukon az uniós vezetők, amelyben a holland közvélemény megnyugtatása érdekében világosan kimondták: a szerződéssel Ukrajna nem válik EU-tagjelölt országgá, és ez később sem szolgálhat majd alapul ilyen döntésre. Kitértek arra is, az egyezmény nem jelenti azt, hogy az uniónak biztonsági garanciákat vagy bármiféle katonai támogatást kellene nyújtania Ukrajnának. Mint írták, a megállapodás nem vezet az ukrán állampolgárok szabad uniós tartózkodásához vagy munkavállalásához, és arra nézve sem tartalmaz semmilyen kötelezettségvállalást, hogy az EU további pénzügyi támogatást nyújtson Kijevnek.

A várakozások szerint a biztosítékok megállapítása lehetővé teszi, hogy a hágai parlament a népszavazás elutasító döntése ellenére is ratifikálja az egyezséget.     Sajtóhírek szerint a törvényhozás heteken belül szavazhat a kérdésről. Szakértők szerint az alsóházban nagy valószínűséggel támogatni fogják a törvényjavaslatot, a szenátusban azonban jelentős kisebbségben vannak a kormánypártok.

Az Európai Unió tagországai közül egyedül Hollandia nem ratifikálta még az egyezményt, miután azt áprilisban a szavazók többsége elutasította az euroszkeptikus szervezetek által kiírt, nem kötelező érvényű referendumon.

Hírdetés

„A társulási egyezmény elutasítása a legnagyobb ajándék lenne, amelyet adhatunk Vlagyimir Putyin orosz elnöknek” – hangsúlyozta korábban a holland kormányfő.

Az előzményekről itt olvashat bővebben:

Brüsszelben ismét széttépték a nemzeti szuverenitásról szőtt álmainkat

A hiperérzékenységéről is ismert holland vezetés, amely minden tekintetben be- és elfogadó, a csütörtöki EU-csúcson tépte darabokra a nemzeti szuverenitásról dédelgetett álmainkat. Igaz Mark Rutte holland kormányfő mellett komoly elismerés jár Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek is, aki egy kvóta- és egy rezsiharc között most annak örül, hogy megállapodtak az Ukrajnával kötött társulási szerződés hollandiai ratifikálásához szükséges biztosítékokról.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »