Tátiék, mámiék úgy nőttek fel, hogy szellemek igenis vannak, léteznek. Az ő korukba volt, aki látott is, idézett is, és meg is látogatták. Esténként szokás volt a szellemes lidérces guruzsmálós történetek újra és újra mesélése, addig-addig meséltek, hogy már szinte mi is elhittük. Ha csak sima kopogtatós, ajtónyikorgatós szellem jelent meg, azt egy keresztvetéssel kivédték, de ha halottak szellemei jöttek vissza azzal nem lehetett viccelni.
Tátinak szokása volt, hogy minden rozsdás szeget összeszedett, megmentett, perceken keresztül a hargas szeget addig kopogtatta a félfedelű színbe, hogy még elüthető volt, de csak nagyon óvatosan. Ebbe a szegegyengető munkájába zavarták meg a szellemek. Arra lett figyelmes, hogy munka közbe csak úgy megmozdul a kalapja. Megállott a kalapács csengő hangja, táti mozdulatlanná dermedt. Egyedül volt a színbe sehol senki és akkor újra mozdult a kalap, de most hátulról előre… Óvatosan fordult hátra sehol egy lélek. A kalapáccsal hadonászik egyet hátha szellemet is egyenget. Kereszt nincs, a kalapácson a szellemet nem zavarja nagyon. Bátor ember táti úgy tesz mintha semmi sem történt volna, továbbra is a kicsi sínvason a szegeit kalapálja. A szellem is székelyfajta makuj, kitartó, ha már visszajött Tátit csak tovább zavarja. Nincs már kopácsolás csak néma csend a színbe, táti, mint sóbálvány meg sem mozdul, de ha tehetné, a szellem nyakát kitekerné. Háborúkat megjárta, fogságból megszökött, folyókat átúszott, de most erre a kalapos mozgásra biza megirtózott. A kisztin elé leült vésőt vett ki onnan, hátát a szekrénynek vetette, hogy hátulról támadás ne érje. Feszült a csend a színben még a szú a fában is szellem után kajtat. Csak a kalap mozdul hirtelen. A kisztin ajtó reccsen vésőnyoma benne, de a szellem nem fityeg a véső élen. Sőt meg is sértődött, mert a kalapon most már félpercenként igazított… Mese nincs ez nem vicc elé a házba, van két nagy szentkép az ágy fölött, hamar be alája.
Te Krisztina az öregeknek az idén misét mondattál-e, mert ne, hogy jártam a kalapot a fejemen a hóttak szelleme birizgálta. Mámi tudta, hogy ez nem mese, a szellemet meg kell nyugtatni, egy misérevalóval legalább jobb belátásra bírni. Elé a szép gyunyát a mise megbeszélve, hazafele azért még vesz két kis csokit, hogy ne csak szellemeket, hanem az otthoni ördögöket is kiengesztelje. Finom a csoki angyali a mosolyunk, az ördögi énünk el is párolgott. Mi jó gyermekek voltunk, azt a drótot, amivel a szín tetejéről a kalapot mozgattuk, szépen a helyére, a kerthevederre visszaakasztottuk.
Lukács Géza
A Szellemek, angyalok, ördögök bejegyzés először Polgár Portál-én jelent meg.
Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »
