Az orosz–ukrán háború a maga tragikus brutalitásában mutatja meg, hogy mekkora érték a fizikai biztonság.
Kit szeret a Jóisten, megpróbálja azt – mondta nekem gyakran gyerekkoromban a nagyanyám.
Ez jutott eszembe, amikor azon gondolkodtam, hogy mi is történik velünk ezen a nyáron. Hogy a Biblia-példánál maradjak, szinte úgy érzem, hogy a Jelenések könyvének hét csapása alatt igen komoly próbák elé állít bennünket a sors, a szerencse vagy a Jóisten. Kinek-kinek hite szerint. De a lényeg, hogy igencsak nehéz időket élünk. A veszély azonban addig igazán rémisztő, míg szembe nem nézünk vele. Meg kell ismernünk, tisztán kell látnunk napjaink fenyegetéseit.
Évtizedek óta nem tapasztalt aszály sújt bennünket és Európa nagy részét. Folyók apadnak el, a termés nagy része semmivé válik, a gazdák harcolnak a túlélésért. Nekünk legalább lesz mit ennünk a következő esztendőben is, amiért nem lehetünk eléggé hálásak. Közben Afrika és a Közel-Kelet az éhezés rémével néz farkasszemet.
Az orosz–ukrán háború a maga tragikus brutalitásában mutatja meg, hogy mekkora érték a fizikai biztonság. Ezt az elmúlt évtizedek békéje elfeledtette velünk Európában. Mi még talán az 1956-os forradalom, a szovjet megszállás élő emlékei miatt jobban érezzük zsigereinkben a veszélyt. Ennek a háborúnak keserű velejárója lett az energiaválság. Az elszabaduló árak és az energiahordozók teljes hiányának fenyegetése nehéz tél rémképét vetíti elénk. A kőolaj, földgáz és az elektromos áram hiánya két év alatt az egész európai életformánkat visszalökheti a középkorba.
Mindeközben migránsok százezrei ostromolják Európa határait, és milliók állnak készenlétben, hogy elinduljanak ide, ami számukra még mindig az ígéret földjének tűnik. Kérdés, hogy mi lesz, amikor szembesülnek a keserű európai valósággal. A számukra nehezen elviselhető klimatikus viszonyokkal, az alig felfűtött lakásokkal, az élelem drágulásával. Félő, hogy mindez a romló szociális helyzettel együtt felkorbácsolja az indulataikat.
Ennek pedig újabb terrorhullám vagy egyszerűen csak fosztogatások, rablások lesznek a következményei.
Az Európai Unió elvakult korifeusai ezalatt úgy tesznek, mintha a legnagyobb probléma még mindig hazánk megregulázása lenne. Visszatartják a nekünk járó eurómilliárdokat mondvacsinált jogállamisági kritériumokra hivatkozva, miközben Nyugaton már polgárháborút vizionálnak a romló gazdasági kilátások és az egyre fenyegetőbb energiaválság miatt. A forintunk ellen pedig jól érzékelhető módon spekulálnak külföldi gazdasági érdekcsoportok. Az összeurópai válságból így is igyekeznek hasznot húzni, egyben a renitens magyar kormány stabilitását is megingatni.
Csaknem száz esztendővel ezelőtt hasonló helyzetet már átélt Európa. A vesztes háború után a legnagyobb árat mi, magyarok fizettük.
Azért is, mert nem voltunk elég éberek, elég okosak.
Nem láttuk, hogy a Monarchia szétverése után a történelmi Magyarország következik. A háborúban megfáradt ország hinni akart a hebegő Károlyi Mihály grófnak, és csendben tűrte a szovjet ügynök Kun Béla vezette kommunista diktatúra rémtetteit, miközben az ország nagyobbik része elveszett. Utólag persze már könnyű okosnak lenni. Nekünk ma, 2022 nyarán kell látnunk, hogy az igazi háború és a hibrid háború kettős szorításának árnyékában kell élnünk. A hibrid háborút nem én mondom, hanem már Emmanuel Macron elnök is.
Magyarországnak ebben a veszélyes pillanatban stabilitásra, biztonságra és összetartásra van szüksége. Mert ha egyetlen rossz lépést teszünk, annak következményei beláthatatlanok lennének. Ezért gondolom azt, hogy a tüntetések, alkoholos vagy netán drogos bulikra emlékeztető vonulások, hídfoglalások ideje nem most van. Persze tudom, hogy az adószigorítás, az energiaárak részleges emelkedése sokaknak húsba vágó kérdés. Ám a jelenlegi helyzet nem a vidám performanszok, nyilvános happeningek, utcai művészi önmegvalósítások ideje.
Mert Magyarország veszélyes vizeken hajózik.
A magyar politikusoknak is tudniuk kell, hogy amivel most játszanak, az véresen komoly dolog. Most nem a netadó eltörlése vagy egy olimpiai pályázat, esetleg egy egyetem átalakítása a tét. Sokkal több forog kockán. Aki most akar az utcán szimpátia-hátbaveregetéseket, lájkokat gyűjteni, az nem gondolja végig, hogy mekkora veszélyben vagyunk. Ráadásul úgy, hogy nem mi hoztuk a fejünkre a bajt. A háború, a gazdasági válság, a migráció őrülete ellen csak a józanság jelenthet gyógyírt.
A következő évek kulcskérdése a biztonság fenntartása lesz. Biztonság az élelmiszer-ellátásban, az energiarendszer működésében. Az egészségügyi rendszer fenntartásában, a Covid árnyékában. A gazdasági és pénzügyi stabilitás biztosításában. Mert amelyik nemzet ezeket a nehéz éveket túléli, az jó eséllyel nézhet a következő évszázad elé. Mindezek mellett pedig egyértelműen kritikus pont lesz Magyarország külső és belső biztonságának garantálása. A kellő elrettentőerővel bíró, korszerű fegyverekkel felszerelt, hazájuk iránt elkötelezett katonákból álló, a társadalom támogatását maga mellett tudó magyar honvédség nélkül egész egyszerűen nem lehet stabil országról beszélni. A rendőrség, határőrség és katasztrófavédelem pedig a belső rend biztosítása, a hátország védelme szempontjából elengedhetetlen.
A klasszikus biztonság mindenkori harmadik lába pedig a hatékony titkosszolgálati közösség.
Veszély idején ugyanis nemcsak a hadseregek, hanem az ellenérdekelt titkosszolgálatok is mozgásba lendülnek.
Forint elleni spekuláció, belső destabilizáció, külső lejáratás, beépülés érzékeny struktúrákba.
Dezinformálás.
Zavargás és pánikkeltés. Széles a hibridháborús frontvonal! A magyar fegyveres és rendvédelmi szerveknek teljes fordulaton kell működniük. Most nem lehet alibizni. Nekünk, egyszerű állampolgároknak pedig meg kell őriznünk a józanságunkat, a tisztánlátásunkat. Ha most nem követjük el a száz évvel ezelőtti tragikus hibákat, akkor túl fogjuk élni ezeket a kemény éveket is.
Az őrzők pedig vigyázzanak a strázsán!
Horváth József, Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
