A szombathelyi megyéspüspök kötetében Boldog Batthyány-Strattmann László felesége, Coreth Mária Terézia életét mutatja be, elsősorban már publikált forrásokra (családi naplók, visszaemlékezések, levelek) és néhány kiváló tanulmányra, könyvre (Gyürki László, Kardos Klára, Puskely Mária) támaszkodva.
Coreth Mária Terézia – vagy ahogyan a családban nevezték, Misl – vidám, minden jóért lelkesedni tudó, őszintén és nagyon mélyen vallásos asszony volt. Mindenben szemorvos férje mellett állt, megtanult magyarul, segítette őt a műtétek közben, a kórházi adminisztrációban és a szegények támogatásában.
Házasságukból tizennégy gyermek született, akik közül tizenegy érte meg a felnőttkort. Elsőszülöttjük, Ödön, húszéves korában adta vissza lelkét a Teremtőnek. Székely püspök felidézi: Batthyány-Strattmann László boldoggá avatásakor nagyon sokan – püspökök, papok, hívek, történészek – mondogatták, és azóta is mondogatják: milyen kár, hogy nem a feleségével együtt avatták őt boldoggá. Batthyány-Stratmann László ugyanis nagymértékben mélyen hívő, a bécsi Sacré Coer nővérek kollégiumában tanult és nevelkedett feleségének köszönhette, hogy elindult az életszentség útján, hogy „szeretettel teli, és olyan sok gyümölcsöt termő lett az élete”.
A korabeli dokumentumok és visszaemlékezések, tanulmányok alapján egyértelmű: Batthyány-Strattmann László végtelenül hálás volt, hogy Isten jó, vallásos feleséggel ajándékozta meg. Amikor Misl egy kislánykori fényképét látta, önkéntelenül is ezt mondta: „az én kedves Mislem olyan kedves a képen, hogy mindenképpen csak ezt a kislányt vettem volna el”. Egyik lányuk, Lili így vall az édesanyja által kifejtett óriási hatásról: „Még életemben nem láttam ilyen boldog párt, legalábbis nem olyan emberpárt, akikben az egymás iránti érdeklődés mindkét részről ennyire teljes volt. E helyen anyám mély vallásosságát kell megemlítenem, melyet a nyolcévi bécsi Sacré Coer-beli neveltetése során mélyített el, s amelyet apámra átvitt, mivel ő volt az, aki embert faragott belőle, akivel orvosi pályafutását megosztotta, akinek asszisztált a műtéteknél, s akinek tizennégy gyermeket ajándékozott.”
Székely János kiemeli: Misl a házasságban nem önmagát kereste, nem a maga boldogságát, akaratát, vágyait, hanem elsősorban Istenre és a férjére figyelt. „A férjét akarta boldoggá tenni, őt igyekezett segíteni mindenben, Isten akarata szerinti szerető családot akart felépíteni.” A könyv szerzője megállapítja: „Ez a világ szeretetből van: Atya, Fiú és Szentlélek örök szeretetéből. Mi, emberek arra születtünk, hogy megtanuljunk szeretni, hogy ajándékká tegyük az életünket. Akkor lesz valaki boldog, ha sikerül odaadnia az életét. Misl tudta és élte ezt a titkot. Bőkezűen ajándékozta szét az életét, testi-lelki erejét, idejét, szívét.”
Visszaemlékezések szerint a nagy család boldogságban, harmóniában élt. Az otthonban a „béke légköre uralkodott”. Lili így emlékszik vissza gyermekkorára: „Sohasem tudom megköszönni, hogy ebben a darabka földi mennyországban részem volt.” Ödön is gyönyörűen ír az édesanyjáról: „Hű és szerető segítőtársa apámnak mindenben. Nagyon sok dolga van a gyerekek nevelésével, a cselédséggel, a házban, a kertben mindenütt kell éber szemének lenni és száz meg száz oldalra osztogatni parancsait, intelmeit, feddéseit, buzdításait, amelyeket mindig az alattvaló iránti szeretet sugall… anyám az egész ház lelke… Boldogabb családot, azt hiszem, egykönnyen nem lehet találni széles e világon.”
Az egyik nevelő, aki már több hasonló családnál is megfordult, ezt írta: „Ilyen bensőséges családias kapcsolatot, szerető légkört, derűs vidámságot még csak megközelítőleg sem tapasztaltam soha.” Ödön a halála előtt köszönetet mondott a szüleinek mindenért, kifejezte reményét, hogy talán soha halálos bűnt nem követett el, és kérte mindenki bocsánatát, ha valakit megbántott volna. Édesanyjának ezt mondta: „Mami, ne legyél szomorú, ha mondom, hogy Mennyei Atyám hív engem, angyalokat küld értem, akik csalogatnak engem!”
Részletesen kitér könyvében Székely János arra is, hogy Coreth Mária életét nem kerülte el a szenvedés. Végigélte édesanyja anyagi nehézségeinek a családra nehezedő súlyát, majd azt a fájdalmas pillanatot is, amikor édesanyja rövidebb időre elment Lengyelországba, otthagyva családját, hogy kipihenje az otthoni feszültségeket. Óriási szenvedés volt Misl számára három gyermekének korai halála, csakúgy mint elsőszülött gyermekük, Ödön elvesztése. Az ő születése élete egyik legboldogabb pillanata volt, hozzá egészen különleges szálak kötötték, annál rettenetesebb volt látni a haláltusáját, hogy húszévesen el kell hagynia ezt a földi világot. A család hatalmas hittel fogadta a tragédiát. Amikor Ödön meghalt, bementek a házi kápolnába, és az édesapa így szólt: „Most térdeljünk le, és köszönjük meg Istennek, hogy Ödönt húsz évre nekünk adta.” A könyv szerzője hozzáfűzi: „Ilyen hitük volt. Az életük legsötétebb pillanatait is beragyogta.”
A házaspár együtt hordozta a keresztet Batthyány-Strattmann László súlyos, halálos betegségének idején is. Misl végig bátorította emberfölötti szenvedéseinek idején, vigasztalta, vele imádkozott. Személyesen ápolta a férjét. Ezt az egyik ápolónővér féltékenységnek vélte, „ám inkább a szeretet és a kettőjük közti mély kapcsolat kifejeződése volt”.
Misl egyre világosabban látta és érezte férje életszentségét. Harmincévi házasság után egyik alkalommal azt mondta: „Napról napra egyre jobban meg vagyok győződve arról, hogy a férjem szent.” A férje betegsége idején Misl-nek is szüksége volt egy nagy operációra, egy hatalmas, négy kilogrammos – hál’ Istennek jóindulatú – miómát távolítottak el. A műtétet 1930 októberében végezték el, a házaspár több mint egy hónapig elszakadt egymástól, a lábadozó Misl minden nap hosszú levelet írt akkor már végletesen legyengült férjének. Blanka lányuk így emlékszik erre: „Mami mindennap ír Papinak oly kedves, megható, hosszú leveleket. Ha fölolvasom őket, Papi mindig sír…” Amikor 1931. január 22-én Batthyány-Strattmann László meghalt a bécsi Löw szanatóriumban, Misl ezekkel a szavakkal adta tudtul az édesapa halálát gyermekeinek: „Gyerekek, Papi a Jóistennél van.”
Coreth Mária Terézia húsz évvel élte túl férjét, 1951. március 14-én hunyt el Bécsben. Székely János leszögezi: „Arany szív, isten- és emberszeretet kísérte végig az egész életét. Gyakran könnyekre is fakadó érzékenység, együttérzés, vidám, temperamentumos egyéniség, nyitottság, állandó segíteni akarás jellemezte. Hiteles, hozzánk közel álló, nagyszerű asszony. Igazi, követhető, ragyogó példaképe a feleségeknek, az édesanyáknak.”
Szerző: Bodnár Dániel
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
