Szegénység és nevelés – Konferencián vettek részt a szerzetesi fenntartású iskolák nevelői

Szegénység és nevelés – Konferencián vettek részt a szerzetesi fenntartású iskolák nevelői

A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája Szegénység és nevelés címmel november 19-én, Szent Erzsébet ünnepén konferenciát szervezett a szerzetesi fenntartású iskolák nevelői számára Gödöllőn. A rendezvénynek a Gödöllői Premontrei Iskolaközpont adott otthont.

A konferenciát a szervezőknek azon felismerése hívta létre, hogy miként a szerzetesrendek fogadalmukból eredően mélyen elköteleződtek a szegénység mellett, úgy ennek az elköteleződésnek egészen biztosan meg kell jelennie küldetésükben is.

Így volt ez mindig is – nem létrehozni, hanem elmélyíteni akarta ezt az elköteleződést a rendezvény. Azért szólítottak meg minden munkatársat, akik a nevelői küldetésben részt vesznek, hogy ez az elköteleződés közös legyen. A közösségi elköteleződés mögött pedig az a mélyen megélt hitvallás áll, hogy a szegényeket megszólító, melléjük álló küldetés egészen titokzatos módon megajándékozza mind a személyt, mind pedig a küldetésben részt vevő közösséget.

A közösségvállalás és elköteleződés mellett a konferencia másik célja a tanulás volt. Ezt a szándékot az a felismerés hozta létre, hogy több dologban is fejlődni kell ahhoz, hogy a segítő nevelői hozzáállás mind személyesen, mind pedig intézményesen valóban segítő hatású legyen.

Tanulni kell először is a felismerést – hogy meghalljuk a hívó hangot, és valóban megszólítottak legyünk. Majd tanulni kell a felismerésre adott jó választ – azt, ami valóban oda illő, ami a legalkalmasabb a továbblépésre. És nem utolsósorban tisztában kell lenni a kompetenciahatárokkal: mi a nevelő intézmény és a nevelő feladata a szegénység terén, a szegénység milyen fajtái mellé tud gyógyító módon odaállni, és melyek azok a területek, ahol maga is segítségre szorul. Ez pedig már a segítő szegénységét érinti. Az a felismerés hívta létre végül is a konferenciát, ami voltaképpen a szerzetesi karizmából fakadó nevelői küldetést is fűti: mindannyian szegények vagyunk. Különösen addig, amíg egyedül, Isten és egymás nélkül próbálkozunk akármilyen jónak is a megvalósításán.

Hírdetés

Három előadás hangzott el. Varga Kapisztrán OFM a szegénység teológiai vonatkozásait tárta fel, Farkas Zsombor szociológus a magyar társadalom állapotára világított rá a statisztikák és számok tükrében, L. Ritók Nóra pedig szolgálatát is bemutatva fogalmazott meg fontos szempontokat és kérdéseket, amelyek mind a nevelőt, mind a nevelési intézményt érintik. Mindhárom előadás és az utána következő tanúságtételek is, a szegények körében szolgálatot teljesítőktől, segítettek újrafogalmazni a motivációt, átgondolni és újratájolni a küldetést.

A délután programja a közös valóságelemzés, tervezés és alkotás volt: egy problémát meglátva hogyan tudunk konkrét kérdéseket megfogalmazni, azok közül a legélőbbet kiválasztani, és megoldására tervet készíteni. A kérdések pedig, amelyekkel az asztaloknál a résztvevők dolgoztak, kinek-kinek a saját konkrét világából jöttek a délelőtt hallottak alapján.

A szervezők célja nem csupán egy konferencia megrendezése volt. Sokkal inkább egy bátor kérdésfeltevésre hívták az intézményfenntartókat és a nevelői közösségeket: vajon elég közel vagyunk-e a szegényekhez; felismerjük-e őket, és ők ismernek-e bennünket; vannak-e az evangéliumból eredő, elegendő válaszaink a szegénység hívására? Ezt átgondolni nem egy nap feladata. Érintődni, találkozni és tudatosabb módon továbbindulni – ez történt azokkal, akik részt vettek ezen a találkozón.

Forrás: Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

Fotó: Gödöllői Premontrei Iskolaközpont

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »