Napjainkban a teát csupán a víz előzi meg a világszerte legszélesebb körben fogyasztott innivalók listájában. E népszerűség eredetének története azonban korántsem annyira könnyen emészthető, mint a tealevelekből főzött ital. A saját és a nemzetközi piac teaszomjának kielégítését célul kitűző Nagy-Britannia elszabotálta a császári Kína által élvezett teaértékesítési monopolhelyzetet, amivel gyakorlatilag tönkretette a távol-keleti birodalom korabeli gazdaságát. A kínai teabirodalom vége akkor érkezett el, amikor a britek egy titkos művelet keretében megbíztak egy Robert Fortune nevű skót botanikust azzal, hogy lopjon el 23 000 teacserjét, illetve -magot.
A kínaiak már jó 2000 éve fogyasztottak teát, amikor a különleges növény a saját birodalmukat építő britek érdeklődését is felkeltette. A kínai teakultúrát legkorábban említő írott forrás Vang Bao költő „Szerződés egy szolgával” című műve, amely a Kr. e. 206-tól Kr. u. 9-ig tartó Nyugati vagy Korai Han-korban íródott.
Kezdetben a teafogyasztás kizárólag gyógyászati céllal történt, napi élvezeti célú fogyasztásának kezdete Kr. u. 300 körülre tehető. Először Kr. u. 700-ban írta le lehetséges előnyeit és elkészítésének helyes módját egy buddhista szerzetes.
A teakóstolás kultúrája szinte elválaszthatatlan volt más buddhista gyakorlatoktól, így először a Tang-dinasztia idején (Kr. u. 618-907) vált az írástudó osztály kedvelt szokásává a borkóstolással, költészettel és a szépírás gyakorlásával együtt.
A 17. századra Kína elkezdte exportálni kultúrájának eme eddigre nélkülözhetetlen részét Európába is. A hatalmas birodalom volt ekkoriban az egyetlen teatermelő a világon, és óriási mennyiségben terjesztette a különleges cserjét az egyre növekvő igények kielégítésére.
Nagy-Britanniába való megérkezését követően a tea itt is elsőként az elit körében vált népszerűvé, mivel kizárólag ők tudták megengedni maguknak az igen borsos áron kínált nedűt. A brit igények mindazonáltal egyre nőttek, és hamar a tea vált a szigetország legfontosabb kínai importtermékévé.
A külföldi kereskedőtársaságok, mint amilyen a Brit Kelet-Indiai Társaság is volt, ekkoriban kizárólag Kantonon (ma Kuangcsou, angol átírásban Guangzhou) kikötővároson keresztül szerezhették meg a kínai termékeket.
A többi kínai kereskedőállomás teljességgel el volt zárva a külföldiek elől, ennek ellenére Kína számára volt kedvező a nyugati országokkal folytatott kereskedelem mérlege.
Jórészt a teamonopóliumnak köszönhetően Kína vált a világ legnagyobb gazdasági tényezőjévé a 19. századra. Ekkoriban az ország már évi 250 000 tonna teát termelt, amelynek 53 százaléka került exportra – ez adta a teljes kínai export 62 százalékát.
Végső soron a tea tekinthető a Brit Birodalom távol-keleti terjeszkedése elsődleges okának, így Hongkong 1842-es gyarmati függésbe kerülése is ennek volt köszönhető. A brit gazdaság teljességgel függővé vált a kínai teától, miközben a varázslatos innivaló alapanyagáért cserébe a britek luxustermékeket exportáltak Kínába – ezek előállítása természetesen sokkal többe került, mint a kínaiak számára a teáé.
William John Huggins: Az ópiumhajók a kínai Lintinnél, 1824. (kép forrása: Wikimedia Commons)
A változást a brit gyarmat India területén történő, egyre növekvő ópiumtermelés indította el – az ópiumért cserébe Nagy-Britannia már selymet és porcelánt is vásárolt a távol-keleti császárságtól, ahol egyre népszerűbbé vált a súlyos függőséget okozó, fájdalomcsillapítóként árusított szer.
Az ópium által okozott függőség hamar halálozások egész hullámát indította el Kínában, ami miatt az uralkodó rendeletek sorával igyekezett betiltani azt, valamint 1820-tól azt az elvárást támasztotta a britek felé, hogy kizárólag ezüstben fizethetnek a kínai termékekért.
Az anyaország és a növekvő birodalom teaigénye annyira meghatározó volt, hogy a briteknek nem volt más választásuk, mint eleget tenni a kínai követeléseknek, azonban Nagy-Britannia hamar kereskedelmi deficitben találta magát, mivel a kellő mennyiségű tea felvásárlásához az európai kontinensről, illetve Mexikóból kellett az ezüstöt felvásárolnia. Ezt igencsak megsínylette a tengeri világhatalom gazdasága.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
