Erik Varden püspök, trondheimi prelátus és tromsøi apostoli kormányzó ünnepi szentmisét mutatott be augusztus 30-án, vasárnap Longyearbyenben a jeles évforduló alkalmából. Szentbeszédében a sebezhetőségről és a magányról elmélkedett, megerősítve a keresztényeket abban, hogy vigyék el Krisztus békéjét, gyógyító jelenlétét és barátságát mindenkinek.
Száz évvel azután, hogy egy katolikus püspök először mutatott be szentmisét a Spitzbergákon, a katolikus hívők Longyearbyenben, a szigetcsoport legnépesebb településén gyűltek össze, hogy hálát adjanak a katolikus jelenlét és lelkipásztori gondoskodás egy évszázadáért a világ egyik legészakibb lakott vidékén.
Erik Varden püspök szentmisét mutatott be a longyearbyeni templomban. A szertartáson koncelebrált Andrzej Kosciukiewicz, a tromsøi Miasszonyunk-templom plébánosa, Rafal Ockojski, a Tromsøi Területi Prelatúra helyi delegátusa. Eljöttek a tromsøi karitászszervezet és a helyi katolikus közösség tagjai, valamint Norvég Evangélikus Egyház képviselői is jelen voltak, ami erős ökumenikus jelleget kölcsönzött az ünneplésnek.
A Spitzbergák és az emberi sebezhetőség
Szentbeszédében Varden püspök a Spitzbergák zord tájából és történelméből indult ki, hogy az emberi sebezhetőség keresztény felfogásáról elmélkedjen. Felelevenítette, mennyire más lehetett egy évszázaddal ezelőtt megérkezni ide egy fáradságos tengeri út után, tudva, hogy mintegy 900 kilométernyi fagyos tenger választja el a szigetcsoportot a szárazföldi Norvégiától. Ma – jegyezte meg mosolyogva – a látogatók kényelmesen, repülővel érkeznek, és amint földet érnek, 5G hálózat fogadja őket a telefonjaikon. „Mindaz, ami eltereli a figyelmünket, ide is elkísér minket” – mondta.
A püspök ezután felidézte Helge Ingstad norvég felfedező, a Spitzbergák egykori kormányzója egyik történetét, aki az 1930-as években meglátogatott egy vadászt, aki hosszú időt töltött elszigetelten az északi sarkvidéki területen. A férfi fizikailag jól volt, de az elszigeteltség mély nyomot hagyott benne. Amikor végre más emberek bukkantak fel – írta Ingstad –, jelenlétük „többet váltott ki belőle, mint csupán izgatott örömöt”. „Vajon nem vagyunk-e mindannyian nagymértékben hajlamosak a magányos életre? – tette fel a kérdést Varden püspök –.
Arra van szükségünk, hogy reálisan lássuk a valóságot
Varden a sarkvidéki zord természeti környezetet az első keresztény szerzetesek által keresett sivataghoz hasonlította. Ők nem azért vonultak vissza a magányba, mert megvetették az emberiséget – magyarázta –, hanem azért, hogy megszabaduljanak az illúzióktól, és az igazságban találkozzanak önmagukkal Isten előtt. „Önmagunkkal találkozni azt jelenti, hogy szembe kell néznünk saját sebezhetőségünkkel.” A modern társadalom – folytatta – gyakran próbálta kiiktatni a sebezhetőséget, a technológiai fejlődésbe és az embernek a valóság irányítására való képességébe vetett hit által. Mégis, az emberiség ma a bizonytalanság új szintjét éli meg. „Amire szükségünk van, az már nem a virtuális képzelet; amire szükségünk van, az az, hogy reálisan lássuk a valóságot.”
Maga a Spitzbergák is megtaníthat erre a realizmusra – jelentette ki, rámutatva a környezeti változásokra és a jég olvadására. „Ha kikapcsoljuk az iPhone-t, a Spitzbergák sok alapvető dologra tanít meg bennünket.” A végtelen sarkvidéki táj arra is emlékezteti az embert, hogy milyen kicsiny a teremtett világ és Isten előtt.
Felelősséggel egymásért
Varden püspök kiemelte a Szent Pál szentleckében hallott szavait: „Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át”. Ezután azon a kemény feddésen elmélkedett, amelyet Jézus intézett Péterhez a felolvasott evangéliumi részben, miután az apostol ellentmondott Krisztus szenvedése megjövendölésének. A világ mentalitása – magyarázta Varden – azt mondja az embereknek, hogy végső soron magukra vannak hagyatva, és a legerősebb fog győzedelmeskedni. Isten útja más. „Isten szándéka és az az út, amelyre hív minket, felelőssé tesz bennünket egymásért.” A keresztények feladata tehát az, hogy elérjék azokat, akik a félelem, a szenvedés vagy a magány miatt elszigetelődtek. „Ezt úgy tesszük meg, hogy odaadjuk az életünket, elvisszük a megbékélés, a gyógyulás és a barátság lehetőségének üzenetét a magányos, barikádok mögé bújt és megfélemlített embereknek” – mondta a püspök. Egy ilyen küldetés – tette hozzá – gyakran ugyanolyan hatékonyan megvalósítható tettekkel, mint szavakkal.
Egy évszázad telt el Smit püspök első miséje óta
Johannes Olav Smit püspök 1926-ban azért utazott a Spitzbergákra, hogy elvigye az Eucharisztiát az északi sarkvidéken élő katolikusoknak. Az első misét Longyearbyenben celebrálták 1926. augusztus 4-én.
Smit püspököt Willem van Rossum bíboros bátorította Rómából, hogy utazzon a szigetcsoportra, és derítse fel, hol élnek ott katolikusok. Nem talált katolikus lakosokat sem Longyearbyenben, sem Ny-Ålesundban, de Barentsburgban találkozott holland katolikusokkal, akik a Nederlandsche Spitsbergen Compagnie bányászközösségében dolgoztak. Ők korábban írtak is levelet a pápának, lelkipásztori segítséget kérve. Augusztus 8-án Smit püspök szentmisét mutatott be Barentsburgban is, és kiszolgáltatta a bérmálás szentségét.
Bár állandó katolikus missziót soha nem alapítottak, 1986 óta ismét rendszeresen lehetett katolikus szentmisét ünnepelni Longyearbyenben. A Tromsøből érkező papok a hornsundi lengyel kutatóállomásra is ellátogattak, hogy misét mutassanak be az ott tartózkodó katolikusoknak.
Ökumenikus barátság a sarkkörhöz közeli területeken
A centenáriumon bemutatott liturgia ezért egyben hálaadás is volt egy mélyen gyökerező ökumenikus barátságért.
A Spitzbergák katolikus története még korábbra nyúlik vissza. 1913-ban Szent X. Piusz pápa úgy döntött, hogy a szigetcsoport egyházmegyei szempontból a norvégiai katolikus egyház területéhez tartozzon. A terület feletti norvég szuverenitást később, az 1920-as Spitzbergáki Egyezmény ismerte el.
Arra kaptunk elhívást, hogy bekopogjunk az ajtókon
Varden püspök szentbeszéde végén a jövőbeli keresztény küldetésre is rámutatott. „Hálával a kegyelem iránt, amelyet Isten száz éven át árasztott a Spitzbergákra, hűségesen vállalni akarjuk a felelősséget ezért a kegyelemért” – fogalmazott. A keresztényeknek – tette hozzá – a valóságban kell gyökerezniük, ellen kell állniuk az illúzióknak, és nem szabad hagyniuk, hogy eluralkodjon rajtuk a félelem. Visszatérve a sarkvidéken élő magányos vadász képéhez, Varden püspök így zárta elmélkedését:
Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
