A Sugárkankalin Turisztikai Egyesület Ipolyság városával közösen október 3-án, szombaton határon átívelő kerékpártúrát szervez az Ipoly mentén. A Határon átnyúló Zöldutas Kerékpártúrára a regisztráció már elindult.
A Sugárkankalin Turisztikai Egyesület szeretettel vár ebben az évben is minden, a kerékpározást, a természetet, a közösségi élményeket és a kulturális értékeket kedvelőt egy különleges őszi túrára! – olvasható az egyesület közösségi oldalán.
A kerékpártúra Drégelypalánkról indul.
A túra egy része felvidéki településeken halad át, az út során érintik Ipolynagyfalut, Ipolybalogot, Ipolyhídvéget és Ipolyságot, majd a magyarországi Honton fejezik be a napot.
A tartalmas, határon átnyúló útvonal során felfedezik a térség természeti kincseit, kulturális értékeit, illetve épített örökségét.
A túrázó csapat az alig pár évvel ezelőtt átadott Szent Borbála hídon keresztül jön át a Felvidékre. Az út során Ipolybalogon megtekintik az Árpád-kori erődtemplomot a Szent Korona hitelesített másolatával, majd betérnek a falumúzeumba. A csapat Ipolyhídvégen ebédel meg, ezt követően eltekernek az ipolysági Honti Kálváriához, majd megtekintik a hónap elején átadott Bartók Béla Kulturális Központot. Ezután a magyarországi oldalon belecseppennek a szüreti felvonulás forgatagába.
Október 3-án a gyülekező és regisztráció a Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központban lesz 8.30-tól 9.30-ig.
Mint a szervezők megfogalmazták,
az előzetesen regisztrálóknak étkezést és frissítőt biztosítanak a megállókon, valamint hagyományos zöldutas „Útlevelet” is kapnak.
A táv mindenki számára jól teljesíthető. A kerékpártúrához Drégelypalánk mellett Ipolynagyfalun, Ipolybalogon, Ipolyhídvégen, Ipolyságon és Honton is lehet csatlakozni.
A Tekerj a Zöldbe – Határon átnyúló zöldutas kerékpártúrára ITT lehet online jelentkezni.
„Ez a kerékpáros túra egy remek szabadidős program: fedezzük fel együtt együtt az Ipoly-mente térségét, értékeinket, szerezzünk új élményeket egy remek közösségben!”
– emelik ki végezetül a szervezők.
A Sugárkankalin Turisztikai Egyesület kerékpártúráihoz számos felvidéki túrázó is örömmel csatlakozik. Évente kisebb-nagyobb csapatok, baráti társaságok kerekeznek az anyaországi túrázókkal.
A Sugárkankalin Turisztikai Egyesület 2005-ben kilenc település: Borsosberény, Dejtár, Drégelypalánk, Hont, Horpács, Ipolyvece, Nagyoroszi, Patak, Pusztaberki összefogásával jött létre. 2007 januárjában csatlakozott egyesületünkhöz Érsekvadkert település is.
Az egyesület általános célja a mikrotérség turisztikai fejlesztése, a falusi turizmus terén új, piacképes kínálatok kimunkálása, a fejlesztési törekvések összefogása, koordinálása és hatékonyságuk javítása, a mikrotérség jellemző táji, természeti, kulturális és emberi értékeinek, adottságainak kibontakoztatása, valamint a térség egységes, sajátos és vonzó arculatának kialakítása.
További információk a kerékpártúráról ITT és ITT olvashatóak. A 2022-es kerékpártúráról ITT írtunk, a 2023-as túráról pedig ITT számoltunk be.
Pásztor Péter/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


