Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából

Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából

1912. április 15-én következett be a világtörténelem leghíresebb hajókatasztrófája. A Titanic jéghegynek ütközését számos könyv, és film dolgozta fel, a baleset mély kulturális hatása volt. Az utasoknak mindössze nagyjából az egyharmada élte túl a katasztrófát, ami ahhoz vezetett, hogy megváltoztatták a tengeri közlekedés biztonsági előírásait is. Maga a roncs hosszú évtizedekig őrizte a titkait, hogy megtalálása után régészeti lelőhellyé válva mutassa meg, mi marad egy hajóból a tengerfenékre süllyedés után.

A Titanic balesete főleg a hajó vízre bocsátását megelőző hírverés miatt válhatott ilyen széles körben ismertté. Az elsüllyeszthetetlenség mítoszát elsősorban az utókor nagyította fel, de már a korabeli tudósításokban is felbukkant.

Ezt elsősorban annak köszönhette, hogy a White Line társaság megrendelésére úgy építették fel, hogy ha lék keletkezik a hajón, akkor az egyes rekeszek vízzáró kapukkal elválaszthatóak legyenek egymástól, megakadályozva a hajó süllyedését.

Hírdetés

Amikor azonban 1912. április 14-én éjfél előtt nem sokkal összeütközött a jégheggyel. A hajón és a rajta utazók szerencsétlenségére hat vízzáró rekesz is megsérült, ami túl soknak bizonyult ahhoz, hogy a hajó túlélje a találkozást.

A Titanicnak az Atlanti-óceánon hajózva, kb. 600 kilométerre délkeletre az új-skóciai Halifaxtól, esélye sem volt arra, hogy megmeneküljön. Alig két óra alatt merült a tenger mélyére, a hajótest pedig már süllyedés közben két darabra tört.

A hajó 2264 utasából több mint 1500-an haltak meg, közülük mindössze 333 embernek a holttestét találták meg. Az áldozatok száma azért bizonytalan, mert már a korabeli, hivatalos szervek felé leadott jelentések sem egyeztek meg, többen döntöttek úgy az utolsó pillanatokban, hogy mégsem szállnak fel a Titanicra.

Az áldozatok jelentős részét, elsősorban azokat, akiket nem sikerült azonosítani, Halifax három temetőjében temették el.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »