Felkerült ma a youtube-ra egy felvétel, amelyen Nógrádi Zoltán Mórahalom fideszes polgármestere, és a körzet országgyűlési képviselője fejti ki magvas gondolatait arról, hogyan is kell bánni romániai vendégmunkásokkal. A településen nemrégiben rendészeti csoport jött létre, papíron azzal a feladattal, hogy javítsa a közbiztonságot. Hogy a valóságban mi a dolguk, arról a képviselő úr imponáló őszinteséggel vall:
„A gazdák a regisztrációért díjat fizetnek, ezzel szemben mi azt a szolgáltatást biztosítjuk számukra hogy, a munkavállalóikat kvázi kordában tartjuk. (…)Hogyha megjelennek ezek a munkavállalók közterületen, akkor mi begyűjtjük őket és elszállítjuk haza.”
Mórahalmon két esztendővel ezelőtt brutálisan meggyilkoltak egy idős embert a tanyáján. A tettesek román állampolgárok voltak. Az eset országos felháborodást keltett, a Jobbik is tüntetett a településen, követelve a közbiztonság megszilárdítását. Az önkormányzat helyi rendészeti csoportot hozott létre, ami alapvetően tök jó ötlet. Pintér Sándor is lelkesen fogadta a döntést, amire a Magyar Gárda vesszőfutásának tükrében simán mondhatjuk, hogy ordító kettős mérce. De maga a kezdeményezés attól még jó – is lehetne. Csakhogy a közpénzből felállított testület a helyi gazdáktól bevasalt „regisztrációs díjért” cserébe őrzi Mórahalom nyugalmát. De csak és kizárólag a romániai vendégmunkásokkal szemben, akiket „kordában tartanak” és „begyűjtenek”, ha arra vetemednének, hogy közterületre tolják a képüket.
Na, most félreértés ne essék: ha rajtam múlna, Mórahalmon este egyetlen román vendégmunkás sem lófrálna az utcán. Mert, hogy nem is dolgoznának itt. A környék falvaiban lényegében huszonöt éve tartósan toronymagas a munkanélküliség, a helyi birtokosok mégis inkább Romániából hoznak maguknak napszámosokat. Az ok prózaian egyszerű: ennyi pénzért itthon a kutya se vállalná ezt a munkát. S, ha mégis, akkor sem biztos, hogy lenyelné a sokszor kegyetlen körülményeket és megalázó bánásmódot. A magyar melóst nem lenne olyan könnyű „kordában tartani”. Ezért inkább dögöljön éhen. A román meg kussoljon, örüljön, hogy munkát kap, a napi 10-12 óra gürcölés után utcára se menjen, takarodjon vissza a barakkjába aludni, elvégre a normát másnap is teljesíteni kell.
Bárhogyan is nézzük, ez a legrohadtabb múlt századi cselédvilág újratöltése. De még talán így sem érdemelne meg egy cikket, ha nem lenne elkeserítően, és gyomorforgatóan jellemző mindarra, ami körülöttünk folyik. Ha Nógrádi csak egy magányos seggfej lenne, és nem az épülő NER tipikus, egyszerre erkölcstelen, de legalább arrogánsan nagyképű dzsentrije. Döbrögi ispánja, aki szétcsap a renitens parasztok között. A hozzá hasonló szarházik telepítették be jó három évszázaddal ezelőtt Erdélybe a magyar jobbágyok helyébe tömegesen a románokat. „Igénytelenebb is, engedelmesebb is” – írják róluk a korabeli források. Hát, akkor minek a sajátjainkkal vesződni, forduljanak fel! Hogy ezzel egyszerre sikerül kitúrni a magyart a saját földjéről, és nyomorult cselédsorba taszítani a románt, az nem érdekelt senkit. És ma sem érdekel. Mert Döbrögi örök, és ispánja is mindig lesz.
Hiába védjük meg a magyar földet – ha ugyan megvédi az új, ezer sebből vérző földtörvény – az idegenektől, ha a saját elitünk önerőből is földönfutóvá és/vagy utolsó zsellérré teszi a magyar vidék népét. Mórahalom a rendszer igazi arca. Van itt rend akár két hét alatt is – ha a cselédeket kell „kordában tartani”. Van itt munka is – csak nem nekünk, hanem annak, akit zokszó nélkül lehet kizsákmányolni, és még meg is csókolja Döbrögi uraság kezét az éhbérért. És igen, visszatér a dicső múlt is – de csak, az ami Döbrögiéknek jó volt benne. A Horthy-korszak végzetesen elrontott társadalompolitikája születik újjá – a korszak minden erénye nélkül. A falvakban 1930 van, a Külügyben 1970 – a vörös és narancsos vezéreknek lelkesen tapsoló tömegek fejében meg 1950.
Az én anyai dédszüleim cselédek voltak. Ha kimaradtak estére, ha „megjelentek a közterületen”, őket is igazoltatta a csendőr. Szerintem jó, hogy akkor volt csendőr a faluban. Szerintem nagyon nem volt jó, hogy az én dédanyám cselédkönyvét nézegette, hogy mennyire messze csámborgott el a tekinteteséktől. Én azt szeretném, hogy 20 év múlva minden faluban legyen csendőr, és nyugodtan alhasson mindenki akár a tanyán is. Csendőrség nincs a magyar vidéken – de cselédek már ismét vannak. Ha Döbrögiék maradnak, előbbi sosem lesz, utóbbiból meg egyre több.
Ha a román vendégmunkásoknak megtelik a hócipője, hazamehetnek. Mi nem. Nekünk ez a hazánk. Jó lenne már végre otthon lenni benne. De ehhez huszonöt nyomorult év után Döbrögiéket el kell már végre zavarni a francba. Akkor is, ha vörös, akkor is, ha rózsaszínű, és akkor is, ha narancssárga kacagányban pompáznak. Ha semmi másért, de ezért muszáj elmenni vasárnap…
Balogh Gábor
Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »
