Nehéz szavakat találni. Az biztos, sok minden kavarog (majd) az emberben, miután megnézte a Philip K. Dick regénye alapján készült 1982-es Szárnyas fejvadász (Blade Runner) folytatását. A nemes egyszerűséggel csak Szárnyas fejvadász 2049-re keresztelt „második rész” komoly hullámokat kelt majd a keményvonalas rajongók és cyberpunk sci-fikre akár csak hóbortból rálelő, vagy azokat divatos szeszélyből követők között.
Mielőtt nagyon belemennénk a film értékelésébe, egy dolgot fontos leszögezni: a látványvilág egyszerűen lenyűgöző. Szinte az összes tudományos fantasztikus mozit kenterbe veri. Látszik, az alkotók minden idegszálukkal arra törekedtek, hogy a Ridley Scott jegyezte 1982-es alkotásban felépített posztapokaliptikus világ, a miliő pont olyan legyen, amilyen volt. Hihetetlenül aprólékos, kiváló munka. Nem modernizálták túl az új világot, a technológia a nyolcvanas években megálmodott futurisztikus nyomvonalon halad tovább. Nehézkes, nagy dobozmonitorok, nyikorgó gépek, vas és fogaskerekek. A vászonról a TFT- és led-korszak előtti informatikai megoldások köszönnek vissza. Külön izgalmas, hogy bár a filmbéli környezet óriáshologrammá változott, és a retinaszken is alapfelszereltség lett, mobiltelefonok nincsenek, az emberek így nem nőnek össze a készülékeikkel. Nem látjuk azt, amit pedig manapság a valóságban mindenfelé tapasztalunk, hogy mindenki a telefonjába bújik, s mást sem csinál, csak a külvilágot kizárva nyomkod.
A „korhű” jelmez – felturbózva több budapesti helyszínnel, például a Las Vegas-i romkaszinóvá montázsolt megboldogult MTV-székházzal – azonban nem menti meg a mozit. S még csak nem is arról van szó, hogy a sztori ne lenne izgalmas, ne lennének váratlan, meglepő fordulatok, hanem egyszerűen az alapkérdés miatt: egy, a maga idejében a saját korán is túlmutató, azt bőven megelőző, sokak szerint tökéletes filmet minek kell harmincöt évvel később folytatni? Miért kell Holywoodnak folyton erőltetnie hogy minden siker, minden csoda újrarágását? Ezzel elvész a varázs. Még akkor is, ha a folytatás nem olcsó utánzat, nem felhígított, nem rém ciki.
http://mno.hu/
A Szárnyas fejvadászban az volt a jó, hogy olyan témát dolgozott fel 82-ben, ami akkoriban csak az álmainkban létezett. Mert valljuk be, az ipari számítógép korszak hajnalán, az internet széleskörű elterjedése előtt másfél évtizeddel, amikor az emberek mindössze pár százaléka ismerte és használta napi szinten a mai szemmel ráadásul nevetséges teljesítményt nyújtó masinákat, még futurisztikusnak hatott az a problémafelvetés, hogy vajon mihez kezdünk majd a mesterséges intelligencia kérdéskörével. Hogy az általunk alkotott, rabszolgaként használt (értelmes, mesterséges) teremtmények hogyan reagálnak minderre, s öntudatra ébrednek-e valaha, lesz-e a szabadságvágyuk, egyáltalán értik-e majd, mindez mit jelent, ha pedig fellázadnak, miként reagál majd az ember. Az akkor szinte elképzelhetetlen, mára kézzel fogható közeljövővé vált, se szeri, se száma a témát feldolgozó alkotásoknak – gondoljunk csak a Westworld sorozatra, az Ex Machinára és a Her (A nő) című mozikra, vagy épp a Ghost in the Shell (Páncélba zárt szellem) világára.
Denis Villeneuve filmje ebbe a világba érkezett, ebben a ligában próbál meg versenyezni, s így – az egyre több és jobb vetélytárs mellett – nem tud olyan kiemelkedő, egyedi lenni, mint anno Scott mozija. Kár. Pedig az alapok ott vannak, a filozofikus, látomásos, lassan építkező, elgondolkodtató, tagolt párbeszédekkel tarkított film noiros hangulat Villeneuve mozijának is a sajátja. A színészek – így Ryan Gosling (K), Robin Wright (Joshi hadnagy), Ana de Armas (Joi), Sylvia Hoeks (Luv), Jared Leto (Niander Wallace), Mackenzie Davis (Mariette) és a nagy öreg, a budapesti forgatások alatt nagyjából mindenhol feltűnő és lelkesen mosolygó Harrison Ford (Rick Deckard) – is láthatóan kiettek magukért. Mégsem tudunk szabadulni az érzéstől, valahogy mégsem az igazi, valami hiányzik.
http://mno.hu/
http://mno.hu/
Bár a történetet túlzás volna látnokinak leírni, egy ponton talán túlmutat elődjén: a mesterséges intelligencia megfoganása, a biológiai úton történő genetikai átörökítésének, a reprodukciónak a felvetése izgalmas kérdés. Ez azonban kevés az üdvösséghez.
Akkor miért érdemes mégis megnézni? Mert a képi világa pont olyan, mint amilyennek lennie kell, s mindez IMAX-moziban valóságos vizuális orgazmus. Arra ne számítsunk viszont, hogy beszakítja a tetőt, mert ez a Szárnyas fejvadász korántsem akkora dobás, mint korszakalkotó elődje.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.06.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
