1923. április 5-én a Pesti Vigadóban mutatkozott be a Bor Dezső által életre hívott Székesfővárosi Zenekar, amely később Budapesti/Fővárosi Hangversenyzenekar, 1952 és 1997 között Magyar Állami Hangversenyzenekar, 1998 óta pedig Nemzeti Filharmonikus Zenekar néven vívott ki magának nemzetközi hírnevet.
Beethoven szimfóniáinak Ferencsik János vezényelte sorozatával kapcsolatban nem csak azért lehetünk elfogultak, mert ez volt az 1970-es, 80-as években LP-n és kazettán itthon leginkább elérhető felvétel az elbécsiesedett német géniusz zenekari műveiből; a CD-éra visszaigazolta, hogy világviszonylatban ma is a legjobb olvasatok között tartják számon a Magyar Állami Hangversenyzenekarral (ÁHZ) rögzített felvételeket. E több névváltozáson átesett, számtalan első osztályú lemezzel büszkélkedő, sokfelé turnézó együttes idén ünnepli alapításának századik évfordulóját. Hetven évvel legnagyobb múltú és presztízsű zenekarunk, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara 1853-as alapítása után, 1923. április 5-én a Pesti Vigadóban mutatkozott be a Bor Dezső által életre hívott Székesfővárosi Zenekar, amely később Budapesti/Fővárosi Hangversenyzenekar, 1952 és 1997 között Magyar Állami Hangversenyzenekar, 1998 óta pedig Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ) néven vívott ki magának nemzetközi hírnevet.
Az ÁHZ lemezlistájában számos jelentős operatételt találunk a korszak legkiemelkedőbb művészeivel. Lamberto Gardelli – Verdi korai műveinek és a századforduló itáliai zenei termésének egyaránt szakértő népszerűsítője – Respighi-életműsorozatot indított: A láng, a Belfagor, az Egyiptomi Mária és a Semirama világpremier stúdiófelvételek. Ahogy Mascagni Lodolettája is az volt Charles Rosekrans vezényletével.
Marton Éva és José Carreras főszereplésével vették fel Giordano Andrea Chénier-jét és Puccini Toscáját. Esősorban a világélvonal akkori csúcsát képviselő Marton Évára gondolva, az ő művészi tekintélyére alapozva jelenhetett meg Bartóktól A kékszakállú herceg vára (partnere: Samuel Ramey), Boito Mefistofeléje (Ramey-vel és Plácido Domingóval), Ponchielli Gioncondája (Giorgio Lamberti, Sherrill Milnes, Budai Lívia és újfent Samuel Ramey közreműködésével), illetve a már említett Semirama. A Hungaroton mellett a CBS, illetve a SONY szerepelt az ÁHZ kiadói között.
Marton Éva neve fémjelzi Liszt – Joó Árpád vezényelte – Szent Erzsébet legendája című oratóriumát is, ami ugyanúgy etalon hanganyagnak számít, mint a szerzőtől Doráti Antal által rögzített Krisztus. Hasonlóképpen mérce lett Kodály Háry Jánosa a kortanú Ferencsik János autentikus irányításával. Ferencsik dirigálta A kékszakállú herceg vára azon ÁHZ-felvételét is, amely máig a misztériumjáték egyik legizgalmasabb „akcentusos” hanghordozója a zseniális Jelena Obrazcovával és Jevgenyij Nyesztyerenkóval. Később az orosz basszista énekelte Verdi Attilájának címszerepét a Hungarotonnál. Ez a lemez – a „Verdi-széria” részeként – szintén Lamberto Gardellinek köszönhető, aki állandó vendégkarmesterként évtizedeken át meghatározó tényezője volt zenei életünknek. (A közönségkedvenc Nyesztyerenko 2010-ben Muszorgszkij dalciklusát, A halál dalai és táncait énekelte utoljára a Nemzeti Filharmonikusok – Kocsis Zoltán vezényelte – koncertjén, a Müpában.)
Az Állami Hangversenyzenekar diszkográfiájában a különlegességek sorát gyarapította még Vivalditól A győzedelmes Judit (Juditha Triumphans), Paisiellótól A sevillai borbély, Cileától Az arles-i lány és Richard Strauss fiatalkori Guntramja.
A Nemzeti Filharmonikusok „aranykönyvét”, képes történetét lapozgatva az elmúlt évszázad legkiemelkedőbb dirigenseinek, szólistáinak nevével találkozhatunk. A zeneszerzőkkel való kooperáció terén itthon legfeljebb az idősebb testvér, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara előzheti meg az együttest. Egykori „partnereik” között tudhatják Bartók Bélát, Kodály Zoltánt, Richard Strausst, Pietro Mascagnit, Lehár Ferencet, Dohnányi Ernőt, Leonard Bernsteint, Igor Stravinskyt, Benjamin Brittent, Karlheinz Stockhausent, Krzysztof Pendereckit, Witold Lutosławskit, Aaron Coplandet, Eötvös Pétert. Karmesteri listájuk páratlan, kezdve a külföldön óriási karriert befutó magyarokkal, mint Széll, Ormándy, Fricsay, Reiner, Doráti, Szenkár, Kertész, Solti, Fischer Ádám, és folytatva olyan további legendás személyiségekkel mint Monteux, Failoni, Busch, Klemperer, Mengelberg, Weingartner, Silvestri, Erich Kleiber, Abendroth, Markevitch, Zecchi, Swarowsky, Maazel, Mehta, Abbado, Muti, Barbirolli, Dervaux, Matačić, Ansermet, Giulini, Christoph von Dohnányi, Stokowski, Rossi, Patanè, Arvīds és Mariss Jansons, Kondrasin, Szimonov, Gavazzeni, De Billy, Weigle, Keri-Lynn Wilson, Montanaro… A zenekar szólistaköre szintúgy kezdettől reprezentatív volt: Heifetz, Anda, Végh, Sauer, Milstein, Fischer Annie, Richter, Cziffra, Gilelsz, Arthur Rubinstein, Darré, Menuhin, Szeryng, Ricci, Zathureczky, Gertler, Rosztropovics, Starker, Schiff, Kocsis, Ránki, Matsuev, Kremer, Pahud, Repin, Vengerov, Krylov, Hahn, Maisky… És csak példaként egy különös, különleges „minden egyben” koncert: 1964. október 14-én a katalán-spanyol csellistafenomén, az akkor nyolcvannyolc éves Pablo Casals A jászol című saját oratóriumának magyarországi bemutatóját vezényelte az Erkel Színházban.
Köztudomású, milyen eredményes művészi szimbiózis alakult ki a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyének 1974-es győztesével, a japán Kobayashi Ken-Ichiróval, aki – Ferencsik János főzeneigazgató mellett maradva – előbb az ÁHZ segéddirigense, majd 1987–1992 között vezető karmestere, aztán örökös tiszteletbeli elnök-karnagya lett.
A zenekar újabb aranykora Kocsis Zoltán regnálásával köszöntött be: a zongoraművész, karmester, zeneszerző 1997 őszétől 2016 novemberében bekövetkezett haláláig vezette az együttest, amely 1998-ban változtatta nevét Nemzeti Filharmonikus Zenekarra. Az ÁHZ-ból lett NFZ új és végleges otthona, „bázisa” a 2005-ben átadott Művészetek Palotája lett; legtöbb koncertjüket azóta is itt, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben adják. Kocsis közel két évtizede számtalan zenetörténeti jelentőségű alkalomban, magyarországi bemutatókban, többek között Liszt-, Debussy-, Richard Strauss-, Bartók-, Schönberg-„ciklusokban”, jeles hazai és külföldi szólisták fellépéseiben bővelkedett. Az általa vezényelt Bartók Új Sorozat nemzetközi díjakat nyert, CD-i pedig Ferencsik Beethoven-felvételeihez hasonlóan interpretációs mércék, viszonyítási pontok lettek.
Kocsis Zoltán megüresedett zeneigazgatói posztját 2017 márciusától 2020 augusztusáig az NFZ korábbi első karmestere, Hamar Zsolt töltötte be. A koronavírus-járványt követően 2022-ben választották meg a Nemzeti Filharmonikusok új vezetőjének Vashegyi Györgyöt. A „régizene mestere”, a „barokkszakértő”, a Purcell kórus és az Orfeo Zenekar alapítója ezúttal is bizonyította, hogy nem „korhoz kötött” művész. 2021 decemberében a francia Félicien David Herculanum című romantikus nagyoperájának első magyarországi megszólaltatásával „viharosabb” vizekre evezett. Idén februárban már zeneigazgatóként vezényelte a Müpában Massenet Wertherének baritonváltozatát. Ezt a remek előadást – csakúgy, mint tavaly az Orfeo Zenekar és a Purcell kórus közreműködésével, nemzetközi énekesgárdával elhangzó, spanyol-mór témájú Cherubini-ritkaságot (Les Abencérages) – a francia operairodalomra szakosodott Palazzetto Bru Zane jelenteti meg CD-n. És e velük való együttműködés is folytatódik. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar – immár Vashegyi Györggyel – ismét jelen lesz a nemzetközi lemezpiacon. Hangversenyek, turnék és CD-k egyaránt igazolják, mennyire életképes, virágzó ez az évszázados múltra és hatalmas művészegyéniségekre visszatekintő együttes. A Budapesti Fesztiválzenekarral együtt feltűnő, erős, figyelemre és állandó követésre érdemes zászlóshajók kis- és nagyvilágunk kulturális életében.
Szerző: Pallós Tamás
Fotó: Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. április 9–16-i ünnepi számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
