Szakértő: ha van titkos záradék, az mindenképp kedvező hír

Szakértő: ha van titkos záradék, az mindenképp kedvező hír

Az Európai Unió tagállamai is felelősséget vállalnak a koronavírus elleni vakcinák mellékhatásai miatt induló esetleges perekben. A gyógyszercéggel kötött szerződés titkos záradékáról a Financial Times számolt be. Az ELTE Nemzetközi Jogi Tanszékének docense szerint nem aggályos a titkosítás, és minden bizonnyal a tagállamok jóváhagyásával született ilyen passzus az Európai Bizottság által kötött szerződésben.

Az, hogy az államok, valamint a közvélemény részéről van egyfajta nyomás, hogy a gyógyszerfejlesztés gyorsuljon föl, és, hogy egy eddig az embergyógyászatban nem ismert vírustípussal szemben mielőbb legyen ellenszer a normál sok éves folyamat helyett fél- vagy egy éven belül, az az átlagosnál nagyobb kockázatot jelent a gyógyszerfejélesztők, -gyárak számára – emlékeztetett Kende Tamás egyetemi docens, biztosra véve, hogy ezeket biztosításokkal kezelik. A fejlesztések azonban vélhetően nagy költségekkel járnak, és emiatt lehet szükség arra, hogy az Európai Bizottság, továbbá a tagállamok is részt vállaljanak azokból az esetleges kockázatokból, amelyek a lehetséges mellékhatások miatt felmerülhetnek – magyarázta a szakember. Hozzátette, ugyan a Financial Times által említett titkos záradék számára nem ismert, és hogy az pontosan mit tartalmaz, de

ha van ilyen, az mindenképp kedvező hír a felhasználók számára.

A titkosítással kapcsolatban kiemelte, az Európai Bizottság, illetve a tagállamok által a különféle gyógyszergyártókkal kötött szerződések nem minden elemükben szoktak nyilvánosak lenni, máskülönben onnantól kezdve minden partnerre csak azonos kontraktus köttethetne, esetleg a Bizottság számára kevésbé kedvezők. A titkos záradék emlegetését ezért inkább csak sajtófelkapásnak, mintsem észszerű megközelítésnek tekinti.

Hírdetés

Kende Tamás megismételte,

a felhasználók számára sokkal inkább az esetleges mellékhatások pontos ismerete lehet a fontos,

mintsem az, hogy emiatt adott esetben 3, 5 vagy 16 tagállam fogja az anyagi következményeket viselni. Azt pedig egyenesen elképzelhetetlennek tartja, hogy az uniós államok ne tudnának arról, hogy ők valamilyen pénzügyi kötelezettséget vállaltak, illetve, hogy Brüsszel a tudtuk nélkül lépett volna az ügyben.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »