Szajláról indulva bejárta Párizst, Londont, fiával együtt körbeutazta egész Dél-Kaliforniát. A különböző állomások mind alakították a ma 75 éves Oravecz Imre identitását: fontos regényei, az Ondrok gödre és a Kaliforniai fürj nem születhettek volna meg a családi legendárium, a különböző élettapasztalatok nélkül.
Persze, a könyvekbe rengeteg fiktív elem is került, mint azt Oravecz a lapunknak adott 2015-ös interjújában is elmondta. – A családom valójában az Ondrok gödrének sem igazán mintája. Az igaz, hogy a nagyszüleim az Egyesült Államokban éltek, és végül hazatértek az első világháború előtt. Aztán ismét kivándoroltak, de akkor már Kanadába, apám ott is nőtt föl. Később szétment a család, és nagyanyám hazahozta apámat Magyarországra. De apám testvérei mind a tengerentúlon maradtak. Tehát arról a nagygazdálkodásról, amelyről a könyvemben írok, az ő esetükben szó sem lehetett – adott számot családja nem épp egyszerű történetéről az író.
http://mno.hu/
Mindenesetre a nagyszülői minta nagyban hozzájárult, hogy végül ő is elkezdett kötődni az Egyesült Államokhoz. Míg első kiutazásakor nem tudatosult benne, hogy ehhez az országhoz köze lesz, de aztán Toledóban rátalált arra a helyre, ahol még felmenői laktak. Akkor hazajött, de ’76-ban már azzal ment vissza Chicagóba, hogy soha többé nem tér vissza.
Választásait nagyon is emberi módon, tépelődve élte meg, mint ez az említett interjúból is kiderült. „Mindig csodálkoztam azokon, akik azt hangoztatják, hogy ha újra kezdhetnék, ugyanúgy csinálnák. Hát ez csacsiság. A tévedéseink, a gyötrődéseink tesznek emberré” – fejtegette. Ez a fájóan emberi megközelítés világlik ki műveiből is: a szerelem pusztulását végigjáró prózaverse (1972. szeptember) éppúgy ezt járja körül, mint a szülőfaluját középpontba állító Halászóember. Az amerikai élmények inspirálták A hopik könyvét is, de olyan verseskötetei is ezekből táplálkoztak, mint A chicagói magasvasút montrose-i állomásának rövid leírása.
http://mno.hu/
A pálya beindulására pedig sokáig várni kellett. Bár első verse már 1962-ben, azaz tizenkilenc éves korában megjelent az Alföldben, ezután a hetvenes évekig nem közölték munkáit. Mint azt maga is elmondta korábban, költészete egészen más volt, mint amit itthon megszokhattunk, ráadásul a szocialista realista iránnyal is teljesen szembement. Moziüzem-vezetőként, segédmunkásként és nevelőtanárként is dolgozott közben, majd az Európa Könyvkiadó titkára lett. Végül első verseskötete, a Héj 1972-ben jelent meg. Ezután jött a többek közt szerelmi csalódás miatti disszidálás, a párizsi tartózkodás, az iowai íróprogram, majd az ismételt hazatérés Magyarországra. – Végül hazajöttem, vergődtem itthon, megjelentettem még két könyvet, aztán megint elmentem – foglalta össze 2015-ben lapunknak.
De még milyen könyveket! Máshogy mindenki más címmel gyerekverseket adott ki, míg az Egy földterület növénytakarójának változása már pontosan jelezte, fontos alkotóval lesz dolgunk. – A társadalmi érdeklődés relatív fölerősödésével az oraveczi világkép polarizálódási lehetőségeket kapott, s ezáltal jelentősen növelhette az önkifejezés addig szűkös kereteit. Egyfelől megindulhatott e lírában a létfilozófiai szkepszis szociális összefüggésekbe való átszivárgása, másfelől (…) megelevenedtek a mítoszteremtésnek azok az erői, melyek az egyetemes céltalanság képzetét kiolthatják – írta még a kötet kapcsán Aczél Géza a Tiszatájban.
A rendszerváltás környékén ismételten hazajött, és tagja lett Antall József kormányfő tanácsadó testületének. Innen viszont tíz hónap után távozott, és inkább a Pesti Hírlapnál, majd az Új Magyarországnál vállalt állást. Csalódott aztán a rendszerváltásban, ahogy azt lapunknak is elmondta 2015-ben. Közel hatvanévesen költözött vissza Szajlára, ahol belekezdett családja történetének megírásába.
Az 1943-as születésű, Kossuth-díjas művész kiváló fordító is: ő magyarította többek között Paul Celan vagy Franz Xaver Kroetz írásait. Az 1979-es Egy földterület növénytakarójának változása óta közel negyven év telt el: Oravecz Imre ezalatt az egyik legfontosabb alkotónkká nőtte ki magát. 1989-ben a József Attila-díjat kapott, amit aztán nyílt levélben utasított vissza. Költői életművéért 2003-ban Kossuth-díjjal, 2015-ben Prima-díjjal, egy évre rá Aegon művészeti díjjal tüntették ki. Ez utóbbit Távozó fa című kötetével érdemelte ki, amiről Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténész a díjátadón elmondta: azt az üzenetet hordozza az emberi életről, hogy azt a különféle ideológiáktól mentesen kellene megélni.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.15.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
