Szabad szavakba kapaszkodva Kulcsár Péter2024. 03. 18., h – 19:29
A normalizációs politika legkeményebb időszakában születtem. Nem 36, hanem 40 fokos lázban égtem 1989 őszén, amikor az első egyetemi vizsgák egyikére a nemzetközi munkásmozgalom és a Csehszlovák Kommunista Párt történetének 349 oldalas könyvét kellett volna elolvasnom, illetve felmondanom.
A rettenetes szürke könyv lomhán hevert az ágyamnál, amikor gyülekezni kezdtek a prágai és a pozsonyi tiltakozók a tereken, és a mi vizsgaidőszakunk elmaradt. Úgy gondoltam, olyan időszakot hagyunk hátra magunk mögött, ami sosem ismétlődhet meg, és amit a gyerekeim soha többé nem élnek meg. Nekik már nem adhatják parancsba, hogy ha a médiában szeretnél dolgozni, előbb vagy utóbb be kell lépni a „pártba”. Úgy gondoltam, többé nem kell kivonulnunk a terekre amiatt, mert megerősítik a cenzúrát, vagy korlátozzák az utazási lehetőségeinket. Hittem, hogy már sosem szállhat meg bennünket semmilyen nagyhatalom azzal az indokkal, hogy „vigyáznak” a biztonságunkra.
A pozsonyi színművészeti és filmművészeti egyetem hallgatói azonban ismét kivonultak a térre, köztük a szeretteim is, akiknek nem ilyen jövőt szántam. Szerdán a régiókban, Érsekújvárban szintén tiltakozó megmozdulást szerveznek kulturális intézményeink és a közmédia szabadságának a megőrzéséért. A pozsonyi Kunsthalle kortárs művészeti intézményt, amely négy éve vált önálló szervezetté, de a jelenlegi kulturális miniszter úgy döntött, összevonja a Szlovák Nemzeti Galériával, anyagilag teljesen ellehetetlenítették, munkatársait elbocsátották. Aggodalomra és újabb tiltakozási hullámra ad okot az, hogy a szlovák közmédiát a jelenlegi kormány csillagává szeretnék formálni: RTVS helyett StaR megnevezéssel. Ha nem szólalunk fel, ha nem vonulunk ki a terekre, ezt is megteszik, ha eltűrjük szótlanul, további megszorító intézkedések következhetnek, jegyezném meg borúlátóan. Szerencsére még mindig akadnak véleményformáló és általam tisztelt művészek, akik nem látják ilyen sötéten a helyzetet.
Németh Ilona Munkácsy-díjas képzőművésznek, egyetemi professzornak, az elnök asszony nemzetiségi tanácsadójának legutóbbi nyilatkozatára a Bázis Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület közösségi oldalán hívták fel a figyelmemet. „Még mindig egy jogállamban élünk, még hogyha mindenféle próbálkozások is vannak ennek a megcsorbítására. Mindenképpen egy demokratikus jogállamban élünk, ahol a választóknak igenis van lehetőségük arra, hogy a dolgokon változtassanak” – hangsúlyozta Németh Ilona a Pátria rádiónak adott interjújában a Közép-európai Fórum panelbeszélgetését követően. A beszélgetésben azonban szó volt arról is, hogy a koalíció nagyon erős úthengere megpróbálja megváltoztatni a rendszert, és hogy egy inkompetens kulturális miniszter kinevezésével az első támadások éppen a kultúrát érték. Most pedig a hatalom át akarja venni a kontrollt a közmédia felett is.
Az értő hallgató, illetve olvasó pontosan érzi, mikor kell venni a kabátot és ismét kivonulni a terekre, mert ilyen időkben nem szabad otthon maradni és hallgatni. Németh Ilona gondolatait ajánlanám mindenki figyelmébe, aki vallja, hogy amint elhisszük magunkról, hogy mélyen vagyunk, sokkal nehezebb cselekedni. „Nem szabad magunkat olyan letargikus állapotba helyezni. Igenis van erő a kezünkben…” – csengenek bennem tovább a művész biztató szavai.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
