Svédország már nem szemetel

Svédországban már 99%-ban megvalósult a „hulladék-mentesség”, ami azt jelenti, hogy a svédek már nem termelnek fölösleges szemetet.

Svédországban az elmúlt években egyfajta újrahasznosítási forradalom valósult meg, melynek eredményeképp ma már a hulladék 99%-át valamilyen módon újrahasznosítják, és mindössze 1%-a végzi a szeméttelepeken, írja a Huffingtonpost.

Elektromos árammá alakítják a szemetet

A svédek évente 4,4 millió tonna hulladékot termelnek, melynek több mint feléből elektromos áramot termelnek, az úgy nevezett WTE (waste-to-energy) hulladékból energia technológiával. A kommunális szemét másik feléből különféle újrahaszosított termékeket, alapanyagokat készítenek, az ételhulladékból pedig biogáz üzemanyagot állítanak elő.

Svédországban már 32 “hulladék-erőmű” (WTE) üzemel, melyek hulladék igénye már meg is haladja az ország által termelt mennyiséget, így meglehetősen furcsán hangzik, de a svédek gázolaj helyett szemetet importálnak a környező országokból. Évente több mint 700 ezer tonna hulladékot vesznek át a norvégoktól, finnektől, írektől és a britektől.

A WTE (waste to energy) erőművel által termelt elektromos áramot a hagyományos távvezetékeken keresztül jut el a lakossághoz. A WTE (waste-to-energy) „hulladék erőművek” 950.000 otthon fűtéséhez biztosítanak elegendő energiát és 260.000 otthont látnak el elektromos árammal.

Elterjedt életforma a szelektív hulladékgyűjtés

Hírdetés

Svédország az elmúlt időszakban kifejlesztett egy mindenre kiterjedő, hatékony és gazdaságos hulladékgazdálkodási rendszert.

Minden lakott területen, általában nem több mint 300 méteren belül van szelektív hulladékgyűjtő, vagy újrahasznosító lerakóhely, ezzel is támogatva a lakossági szelektív hulladékgyűjtést, ami egyrészt azért fontos, mert Svédországban a hulladék jelentős energiaforrás, másrészt egy újrahasznosított termék előállításához sokkal kevesebb energiára van szükség, mint a nyersanyagból gyártott új termékekhez.

Svédországban éppen ezért elterjedt életforma a szelektív hulladékgyűjtés. A háztartások többségében a papírt, műanyagot, fémet, üveget, az elektromos berendezéseket, izzókat és elemeket szelektíven gyűjtik otthon, és a lakóterületen elhelyezett szelektív hulladékgyűjtőke viszik, vagy leadják a közeli újrahasznosító lerakóhelyen. Számos önkormányzat még arra is ösztönzi a lakosságot, hogy az élelmiszer-hulladékot is szelektálják, melyből biogáz üzemanyagot állítanak elő.

Svédországban speciális hulladékgyűjtő autók is közlekednek, melyek folyamatosan veszik át a lakosságtól az elektronikus és veszélyes hulladékot.

A hulladéktermelés globális probléma

A szemetelés és a hulladéktermelés egy globális környezeti probléma, hiszen a szeméttelepeken gyűlő hatalmas mennyiségű szemét a talajt, az óceánokat és a légkört is szennyezi a szivárgó metángáz és egyéb üvegházhatású gázok kibocsátásával.

Ha azonban a szemét nem a hulladéklerakókon végzi, hanem újrahasznosul, akkor valósul meg a teljes „hulladék-mentesség”, amit Svédország tűzött ki célul a világon elsőként.


Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »