Svéd külügyminiszter: Svédország továbbra is biztos abban, hogy a NATO tagja lesz

Svéd külügyminiszter: Svédország továbbra is biztos abban, hogy a NATO tagja lesz

Svédország továbbra is biztos abban, hogy a NATO tagja lesz dacára Törökország azon döntésének, hogy egyelőre csak Finnország csatlakozását ratifikálja – jelentette ki pénteken Tobias Billström svéd külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva.

„A kérdés, nem az, hogy Svédország NATO-tag lesz-e, hanem az, hogy mikor” – szögezte le Billström. „Ami a biztonságunkat illeti, a helyzetünk most jobb, mint amikor előterjesztettük csatlakozási kérelmünket” – tette hozzá.

Hírdetés

Mint arra számítottunk, Törökország elfogadja Finnország kérelmét, de Svédországét nem, és erre felkészültünk”

– mondta. „Ez azonban a helyzet olyan alakulása, amelyet nem akartunk… katonai integrációnk a NATO-ba, illetve együttműködésünk Finnországgal folytatódik” – fűzte hozzá.

Billström arról is beszélt, hogy Svédország mindent teljesített a tavaly június 28-án Madridban aláírt török-svéd-finn háromoldalú memorandumban foglalt vállalásokból. Hangsúlyozta: Stockholm a megállapodásban foglaltaknál se kevesebbet, se többet nem hajlandó megtenni.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »