Šutaj Eštok megerősítette, hogy az államfő is részt vett a Hlas kongresszusán

Peter Pellegrini államfő is részt vett a Hlas-SD múlt heti munkakongresszusán – erősítette meg hétfőn Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a Hlas-SD elnöke.

„Megkértem, hogy a párt alapító elnökeként vegyen részt a kongresszuson, ha Besztercebányán tartózkodik, használja ki a lehetőséget és látogasson el a régi kollégák közé, mivel két zsaroló, Migaľ és Šalitroš az ő nevével és üzenetével takarózva állt ki a nyilvánosság elé” – mondta Šutaj Eštok.

A kormánypárti Hlas-SD a kongresszuson kizárta soraiból két elégedetlen parlamenti képviselőjét, Samuel Migaľt és Radomír Šalitrošt. Ján Ferenčák és Roman Malatinec parlamenti képviselőkkel kész a párbeszédre – tette hozzá Šutaj Eštok.

Hírdetés

A négy parlamenti képviselő bejelentette, hogy amíg nem tisztázódik a helyzet, nem vesznek részt a parlamenti szavazásokon. Migaľ emellett a Denník N című napilapnak azt nyilatkozta, Tomáš Drucker (Hlas-SD) oktatási miniszteren keresztül továbbra is az államfő irányítja a Hlast, és részt vett a pártkongresszuson is.

Pellegrini január 23-án azt nyilatkozta, Migaľék komoly hatalmi pozíciókat követelnek, cserébe a kormány iránti lojalitásukért, és ez teljesen elfogadhatatlan.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »