Súlyos veszteség érte a török haderőt Szírában

Súlyos veszteség érte a török haderőt Szírában

Súlyos veszteség érte a török haderőt Szíria Idlíb tartományában egy légicsapásban csütörtökön: 33 katona halt meg – jelentette be pénteken Rahmi Dogan, a Szíriával határos törökországi Hatay tartomány kormányzója.

Dogan csütörtökön először csak kilenc halottról számolt be, később 22-ről. A kiterjedt helyi aktivistahálózattal rendelkező Szíriai Emberi Jogok Megfigyelőközpontja ugyanakkor már első jelentésében 34 katona halálát tudatta, továbbá, hogy a szíriai kormányerők és orosz harci repülőgépek bombázták a Bara és Bilion települések közötti térséget.

A török tartományi kormányzó közölte, hogy a légicsapás mintegy 30 sebesültjét Szíriából átszállították török kórházba, és hogy egyikük állapota sem válságos.

A légicsapás hírére Recep Tayyip Erdogan török elnök összehívta stábját rendkívüli ülésre csütörtök este, Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pedig telefonon egyeztetett Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral az Idlíbben történtekről.

A Reuters brit hírügynökségnek a török biztonsági erők két tisztje azt mondta pénteken, hogy a török hadsereg tüzérségi támadással válaszolt a csütörtöki légi csapásra: lőni kezdte a szíriai kormányerők idlíbi állásait.

Hírdetés

Frissítés: a terroristák között voltak az elesett török katonák

A támadó ellenzéki militánsok között voltak azok a török katonák, akik a szíriai kormányerők tüzébe kerültek Idlíb tartományban – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.

„Február 27-én Behun lakott település környékén török katonák kerültek a szíriai hadsereg tüzébe, akik a terrorista alakulatok harci formációiban voltak” – állította a moszkvai katonai tárca. A minisztérium szerint a Haját Tahrír as-Sám elnevezés használatára áttért an-Núszra csütörtökön széles fronton kísérelt meg támadást Idlíbben. A tárca emellett arról tájékoztatott, hogy az orosz légierő nem hajtott végre csapást Behun környékén, ahol török katonák estek el.

A szíriai orosz parancsnokság csütörtökön azzal vádolta meg a török hadsereget, hogy tüzérségi csapásokkal, valamint felderítő és csapásmérő drónokkal támogatja a szíriai kormányerők ellen harcolókat az idlíbi feszültségcsökkentési övezetben, amivel megsértette az ottani rendezésről Szocsiban megkötött orosz–török megállapodást.

A Fekete-tengeri Flotta bejelentette pénteken, hogy a Földközi-tengerre, ezen belül a szíriai partok felé vezényelte két hadihajóját, amelyeket Kalibr típusú manőverező robotrepülőgépekkel szereltek fel – jelentette az Interfax hírügynökség.

A TASZSZ orosz hírügynökség a védelmi minisztériumra hivatkozva azt is közölte, hogy a szíriai terrorelhárítási műveletben szerzett érdemei miatt az Oroszország Hőse kitüntetésben részesült Szergej Rudszkoj vezérezredes, az operatív vezérkari főcsoportfőnökség és Andrej Szergyukov vezérezredes, a légideszant-alakulatok parancsnoka.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »