A Vésey Kovács László által jegyzett cikk sok érdekes kérdést felvet, közülük is számomra a legfontosabb a fenti címben megfogalmazott. Mármint az a dilemma, hogy kölcsönös nemzetpolitikai együttműködésen és értékazonosságon (értsd: stratégiai partnerség) alapuljon a viszony egy nemzetrész politikai képviselete és Budapest, mint a Kárpát-medence szíve között, vagy legyen ez a kapcsolat ennél sokkal lazább.
Mózes Szabolcs – élete politikai teljesítményét nyújtva – lényegében kimondta, hogy pártja az MKP által képviselt stratégiai partnerségnél kevesebbet (becsületére legyen mondva: azért a Most-Híd Magyarországban diktatúrát látó álláspontjánál legalább többet), tartana célszerűnek, konkrétan
A támogatáspolitikához egyetlen egy kitérő gondolat: meggyőződésem, hogy a magyar nemzetpolitika legjobb tudása szerint segíti az összes határon túli nemzetrészt és a világ magyarságát. Nekünk kéne olyan modelleken dolgoznunk (pártoknak és nagy társadalmi szervezeteknek egyaránt), melyek a magyar kormány alkotmányos kötelezettségéből fakadó helytállását kiegészítik, az önellátás és a közös teherviselés irányába mutatnak.
És most vissza a fő témához.
Többször mondtam már, hogy az Összefogás önmaga szűk pártérdekein kívül semmit és senkit nem képvisel, legkevésbé a közösséget. Sok ilyen véleménycikk kéne még, hogy minderre kristálytisztán rámutasson. Csak bátran és egyenesen!
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »